A dió növényvédelme

Régen úgy tartották, hogy a diót az unokáinak ülteti az ember, de ma már az oltványdiók 1-2 év elteltével megmutatják termésüket. Az egészséges diófa 100 évig is élhet, de növényvédelmi problémák miatt már a termõre fordulás elõtt kipusztulhat. Érdemes ezért megismerkedni a dió károsítóival. A diófa kórokozói:
A gyûrûsfoltosság vírus a leveleken klorotikus foltokat, gyûrûket, szalagos sárgulást okoz. A betegség maggal, oltással és pollennel is terjed. Ezért megelõzõ védekezés a vírusmentes fák telepítése, kimutatott fertõzöttség esetén azonban csak a beteg fák kivágásával védhetjük meg az egészséges fákat a fertõzõdéstõl.
Csapadékos években a dió xantomonaszos-baktérium betegsége komoly gazdasági kárt okozhat. Hatására a barkák torzulnak, elfeketednek, a levélen erek által határolt szögletes foltok, a levél-ereken, a levélnyélen és a hajtáson hosszúkás barna csíkok, a termésburkon besüppedt foltok keletkeznek, a fiatal termések lehullanak. Védekezésként a rézhidroxid hatóanyagú készítményeket lehet javasolni.
A baktériumos betegségnél sokkal gyakoribb a hasonlóan barna, de nem szögletes, hanem jellemzõen, mindig kerek foltokat okozó gnomóniás-gombabetegség. Csapadékos években, nyár közepére nagymértékû lombhullást okoz. A lisztharmatölõ készítmények kivételével valamennyi gombaölõ-szer hatásos ez ellen a gombabetegség ellen. A kórokozó gomba a fertõzötten lehullott levelekben telel át, ezért a leghatásosabb védekezés a lehullott levelek összegyûjtése és elégetése, perzselõ- vagy mélyhatású vegyszerrel történõ lombfertõtlenítés.
A nektriás ágrák okozója sebparazita gomba. A kórokozó behatolása helyén a háncsszövet elhal, a kéreg besüpped, elrákosodik, a seb fokozatosan nagyobbodik. A beteg ágak felületén narancs-sárga szemölcsszerû gombatelepek fejlõdnek.
A dió termés magházpenészét elsõsorban az alternáriás penészgomba okozza. Vegetációban fertõzhet sebeken, vagy a nõvirág bibéjén keresztül, esetenként a pollen közvetítésével. A már kifejlõdött termés az elhúzódó betakarítás vagy késõbb a szakszerûtlen tárolás alatt fertõzõdhet.
A diófa kártevõi:
A fatörzset, ágakat és a vesszõket károsító rovarok közül az akác pajzstetû, a kaliforniai pajzstetû, és a kis farontó lepke hernyója polifág, nagyon sok erdei-, dísz- és gyümölcsfa károsítója. A fadarazsak egyik faját azonban eddig csak a diófa törzsében találták meg. A fatestben évekig élõ lárva értéktelenné teszi a faanyagot. A vékonyabb ágak, vesszõk száradását a mogyorócincér okozhatja. A kártételt a száradó ágak és a kerek lyukakon kipotyogó ürülék teszi feltûnõvé.
A dión nem túl gyakran, de elõfordulnak a lombrágó bogarak, cserebogarak, levélbarkók, és a lombrágó hernyók, leggyakrabban az amerikai fehér szövõlepke nyári hernyófészekben rágó lárvái. A sárga- és tarka dió levéltetû és a leveleken szívogatásával különös deformálódást okozó szemölcsös- és nemezes gubacsatka károsítása inkább feltûnõ, mint jelentõs. A termés legveszedelmesebb károsítója az almamoly második nemzedéke. Elõrejelzésére többféle szexferomon-csapda van forgalomban.
A dió növényvédelme nem egyszerû dolog, mert a magas diófák teteje a nagynyomású gépekkel is nehezen permetezhetõk. Gond az is, hogy a magonc diósokban és a fajtagyûjteményekben a korai és késõi fakadású fák kihajtása, barka-, nõvirág-, levél- és hajtás-fejlõdése között egy hónap eltérés is lehet. Ezekben az esetekben a megszokott rügyfakadás elõtti, utáni, virágzás elõtti és virágzás utáni, valamint a csonthéj kialakulása elõtti, utáni permetezés csak véletlenszerûen egyezik a károsítók megjelenésével.
Dr. Véghelyi Klára