MENÜ

A tarlóhántás gépesítési háttere

Oldalszám: 35
2013.12.17.

Az általános szakmai ismérvek szerint tarlóhántásnak azt a sekély – általában 6 és 15 cm munkamélység közé tehetõ – mûvelést tekintjük, amelyre a nyári idõszakban betakarított növények után kerül sor. Jelen anyagunkban e feladat gépesítési hátterérõl kívánunk áttekintést nyújtani, figyelembe véve elsõsorban az üzemeltetõi-agronómiai szempontokat, valamint azokat a fõbb mûszaki-agrotechnikai ismérveket, amelyek alapját adhatják egy racionális beruházásnak. A kifejezetten általános technológiai szemlélet mellett csak egy agronómiai követelményt említünk: a tarlóhántásra lehetõség szerint a betakarítást követõen minél hamarabb kerüljön sor.

A kalászosok betakarítását követõ elsõ talajmûvelés hagyományosan elterjedt eszközei a különféle tárcsásboronák. A könnyû, nehéz és szupernehéz tárcsásboronák szakmai elnevezés a tárcsalevelek fajlagos terhelésébõl adódik. Alkalmazásuk hátterében egyértelmûen a különbözõ kötöttségû talajokon történõ minõségi munkavégzés áll. Ezen gépek üzemeltetése tradícionálisnak tekinthetõ, beállításuk, kezelésük és karbantartásuk az átlagos felkészültségû gazdálkodó számára nem jelenthet problémát. A már meglévõ eszközökhöz a szûkösebb anyagi háttérrel rendelkezõ gazdáknak is illik kapcsolni azonban valamilyen házilagos megoldási módszerrel un. lezáró elemeket: ezek közül egyértelmûen a gyûrûshenger az elterjedt.
A tárcsásboronák kiválasztásánál nem csak a tárcsalevelek fajlagos terhelése, hanem azok geometriai paraméterei is döntõ jelentõségûek lehetnek. Ezek közül legfontosabb az átmérõ, az osztástávolság és az élforma. Csak az utóbbival foglalkozva érdemes megfontolás tárgyává tenni a csipkés, sima élû, valamint egyéb profilú (háromszög élkitörés) alkalmazását, mivel ezek alakítják végsõ soron a mûvelt talajszelvényt és befolyásolják a tárcsásboronák legfontosabb munkaminõségi jellemzõjét, az aprító-keverõ hatást.
A helyesen megválasztott munkamélység döntõen kihat a gépek alkalmazásának eredményességére. Elkerülendõ a mûvelés határán kialakuló záróréteg, valamint az egyenetlen felszínképzés és a nem kellõen visszatömörített felszínlezárás. E problémák kiküszöbölésére az utóbbi idõben globálisan népszerûvé vált a tárcsalevelek más mûvelõelemekkel történõ kombinációja.
Elsõsorban a könnyebb mûvelésû talajokon váltak népszerûbbé, s az utóbbi idõben egyre szélesebb körben használt eszközzé a különbözõ ásóboronák. A körcikk szeletek geometriai leképzésébõl kialakított késkeresztek e talajokon hatékony aprítást és felszínegyengetést végeznek rendkívül kedvezõ területteljesítmény jellemzõk mellett (ergonómiai hatások!). A konstruktõrök részérõl megoldódott az az üzemeltetõi igény, miszerint e gépek után is szükséges a hatékony felszínlezárás. A mûvelt rétegben történõ kedvezõbb rögfrakció elérése céljából napjaink egyik új fejlesztésének tekinthetõ az ásóborona tagok négy sorban történõ elrendezése is.
Az un. szántóföldi kultivátorok mezõgazdaságunk korábbi idõszakában szintén a könnyebben mûvelhetõ talajok kedvelt munkagépei voltak. Alkalmazásuk során elsõsorban a munkamélység tartására és a merev szárú/ vibrációs kapatestek megfelelõ osztástávolságára kellett ügyelni. A korábbi gépek hiányossága a nem kellõen megoldott felszín lezárásban jelentkezett. Ma már a gyártók ezt a problémát kiküszöbölték és a kultivátor szerszámok széles választékával felruházott gépek különösebb nehézségek nélkül beszerezhetõk a piacon. Ugyancsak ide tartozik az un. szárnyas kultivátorok alkalmazási lehetõsége, amely elsõsorban az eróziónak kitett talajokon nyújthat kedvezõ alternatívát. Megjegyezzük, hogy agronómiai szempontból sokan megkérdõjelezik a kultivátorok, illetve kultivátor kombinációk szakmai alkalmazhatóságát, mivel az un. felszínkép közel sem tûnik olyan elõnyösnek, mint a talajhajtású mûvelõ elemek (tárcsalevél, ásóborona késkereszt) esetén. Fontos azonban tudni, hogy a mûvelõ elemek által teljes mértékben átvágott gyökérzónában ugyanúgy érvényesülnek a funkcionális feladatok és a felszíni jelenlétében vizuálisan zavarónak tûnõ tarló, gyom-, illetve árvakeléses állomány a mûvelés utáni 3-4. napon elfonnyadva már egyértelmûsíti ezen eszközök hatékonyságát is.
A mezõgazdasági gépgyártás divatos trendjeit követve napjainkban tucatszám jelennek meg azok a kombinált eszközök, amelyek az alapmûvelés és az un. másodlagos mûvelés összevonására hivatottak. A gépberuházás oldaláról fajlagosan feltétlen olcsóbb megoldás alkalmazásának sikere elsõsorban a jó üzemszervezéstõl, s ezzel párhuzamosan a mûszakóra kihasználtságtól és annak nagyságától függ. A konstruktõrök szerkesztési alapelve a forgóelemek általános üzemi elfogadtatása volt, melyekhez párosult a mélyebben dolgozó un. talajvédõ mûvelõ elemek bevezetése. A lazító szerszám + tárcsalevél (késkereszt) együttes alkalmazásából elsõsorban a kétféle mûvelõ eszköz pozitívumait lehet kihozni a használat során: gondoljunk elsõsorban a kedvezõ rögképzésre, a hatékony keverõ munkára és a kellõen visszatömörített mértékû felszínlezárásra.
Az un. kombinált tarlóhántó eszközök alkalmazhatóságát az elõzõ technológiai mûvelet, azaz a betakarítás során fellépõ talajproblémák elszaporodása is igényelte. A gabonatáblákon közlekedõ kombájnok és szállító jármûvek talajterhelése normál körülmények esetén is túlzott mértékû tömörödést jelent. A betakarítás idõszakában gyakori, kedvezõtlen idõjárási kihatások (pl. túlzottan magas talajnedvesség tartalom esetén történõ talajtaposási károk, nyom-problémák) csak fokozták a fenti problémák megoldására alkalmas hatékony tarlóhántó eszközök megjelenését. Úgy gondoljuk, hogy ezen nem elhanyagolható szempontok figyelembevételével kell a gazdálkodóknak olyan szakmai célzatú beruházás irányába mozdulni, amelynek fõ célja természetesen továbbra is a minõségi tarlóhántás kell legyen. E mûvelet nem pótolható (még hatékony vegyszeres kezeléssel sem!), kompromisszum nélkül semmilyen körülmények között nem hagyható el és a követõ technológia egyik legfontosabb alappilléreként kezelendõ. Gödöllõ, 2001. június 19.
/: Dr. Soós Sándor :/
FVMMI GM Kht., Gödöllõ