Javaslatok a burgonya tápanyag-ellátására

A szükséges tápanyag mennyiségének és arányainak meghatározásánál a burgonya fajlagos tápanyag igényét, a talajban lévõ és felvehetõ tápanyagok mennyiségét, valamint az adott ökológiai viszonyok között elérhetõ termésmennyiséget vesszük figyelembe.
A burgonya fajlagos tápanyagigiényét illetõen nemzetközi szinten is megegyeznek a vélemények, melyek szerint a burgonya 100 kg gumóterméssel - lombozattal együtt - a termést meghatározó legfontosabb tápanyagokból az alábbi mennyiségeket vonja ki a talajból:
Nitrogén (N) 40-45 dkg
Foszfor (P) 18-20 dkg
Kálium (K) 70-80 dkg
A burgonya nem tudja felvenni a kijuttatott összes tápanyagot, ezért zavartalan táplálkozásához közepes tápanyagszolgáltató képességû talajoknál 100 kg gumóterméshez nitrogénbõl 45-50 dkg -ot, P2O5- bõl 30-40 dkg-ot, K2O-ból 80-90 dkg-ot célszerû kijuttatni. A kijuttatott tápanyag mennyiséget és arányokat tovább módosíthatja a talajok tápanyagellátottsága, illetve tápanyagszolgáltató képessége. A minõségi burgonyatermesztésnél a foszfor esetében a felvett mennyiség 1,5-2,5-szöröséig változhat. A kálium ellátottságra vonatkozóan a hazai szakirodalom eddig nem, vagy csak alig vette figyelembe a kálium felhasználási érték meghatározó szerepét, amely elsõsorban az élelmiszeripari alapanyagoknál bír kiemelkedõ jelentõséggel. Kutatási eredményeink alapján a káliumban nagyon gazdag talajoknál is ki kell juttatni legalább a fajlagos tápanyagigénynek megfelelõ mennyiséget.
A kijuttatott többlet tápanyagot a burgonyát követõ növénynél - amely általában gabonaféle - figyelembe lehet venni a tápanyag mérleg elkészítésénél, a burgonya lombjával visszahagyott lényeges mennyiségû tápanyagokkal együtt.
A kijuttatott tápanyag mennyisége mindig legyen arányban az adott termõhelyen elérhetõ termés mennyiségével, mert a túlzott mûtrágyázás - különösen nitrogén esetében - ronthatja a termés minõségét, környezetkárosító hatása lehet és gazdaságossági szempontból is hátrányos. Hazánkban a környezeti tényezõk közül a csapadék limitálja a burgonya termését. A vegetációs csapadék - a téli csapadék tartalékkal együtt - több év átlagában az ország különbözõ részein 27-32 t/ha terméshez elegendõ. Rendszeres öntözéssel hazánkban éppúgy elérhetõk a 40-50 t/ha-os termések, mint a világ más tájain. Alacsonyabb termésátlagaink oka elsõsorban az, hogy burgonya vetésterületünk legnagyobb részén 80-100 %-os vírus fertõzöttségû, csökkent biológiai értékû vetõgumót ültetünk. A vírusfertõzöttség nagymértékben gátolja a tápanyagok hasznosulását, ez az alapvetõ ok a burgonya ágazatunkban tapasztalt nagyon rossz tápanyag hasznosulásnak. Az ökológiai lehetõségeinkhez méretezett tápanyag mennyiségek a beteg növények táplálkozási zavarai miatt országos szinten csak 40-50 %-ban hasznosulnak a 15-17 t/ha -os termésátlagokban.
A pontos tápanyagmérleg összeállítása igényli az egyes tápanyagok termésmennyiségre és minõségre gyakorolt hatásának ismeretét is. A nitrogén befolyásolja legnagyobb mértékben a burgonya termésmennyiségét és minõségét is. Kedvezõen hat a gyökérsejt-osztódásra, a kezdeti fejlõdésre, az asszimilációs felület gyors kialakítására. Mérsékli a kelési betegségeket és károsodásokat, javítja a növény általános ellenálló-képességét. A túladagolt nitrogénnek azonban kedvezõtlen hatásai vannak. Erõs lombnövekedést okoz a gumóképzés rovására, megnyújtja a tenyészidõt, fokozza az egyes betegségekkel szembeni fogékonyságot, rontja a gumók tárolhatóságát és felhasználási értékét. Vetõburgonya termesztésnél a túlzott nitrogénadagolás elrejti a vírustüneteket, nehezíti a beteg tövek kiszelektálását.
A foszfor kedvezõen befolyásolja a burgonya minõségét, beltartalmi és felhasználási értékét. Ellensúlyozza a túlzott nitrogénhatás káros következményeit. Fokozza a növények betegségekkel szembeni ellenálló-képességét, gyorsítja a fejlõdést, elõsegíti az ún. öregségi vagy életkor-rezisztenciát. A fiziológiailag öregebb növények nehezebben fertõzhetõk vírusokkal, fertõzés esetén a vírusok lassabban szaporodnak a növényben és lassúbb azok gumókba jutása is. Ezért elsõsorban vetõburgonya termesztésnél elõnyös a bõséges foszfor ellátottság.
A kálium a burgonyának szinte valamennyi beltartalmi és felhasználási jellemzõit javítja. Fontos szerepe van a fotoszintézisben, a sejtosztódásban. Növeli a burgonya szárazságtûrését, a lombozat fitoftórával és más betegséggel szembeni ellenálló-képességét. Javítja a sejtek rugalmasságát, csökkenti a gumók sérülékenységét, gyorsítja a sebek gyógyulását. Mérsékli a tárolás alatti rothadást, a gumók vízveszteségét és a gumóhús elszínezõdését, megnyújtja a gumók nyugalmi idejét.
A magnézium kedvezõen befolyásolja a fotoszintézist és azon keresztül a szénhidrát felhalmozódást. Növeli a lombozat betegségekkel szembeni ellenállóságát. A kalcium elsõsorban a citromsav tartalom növekedésével vált ki kedvezõ hatást a gumó minõségére. Ezen tápanyagokból általában jelentõs mennyiséget juttatunk ki az egyéb mûtrágyákkal. A mikroelemek közül a mangán, a molibdén, a cink, a bór, a réz és a vas kedvezõen befolyásolja a minõséget. A gumók sok nyomelemet képesek raktározni, ezért ha a vetõgumó termesztés során zavartalan a nyomelem ellátottság, úgy a következõ évben nyomelemekben gyengén ellátott talajokon sem jelentkezik azok hiánya.
A leírtakat figyelembe véve hazánkban öntözés nélkül 30 t/ha körüli, öntözve legalább 40 t/ha termésszintre célszerû tervezni a burgonya tápanyag visszapótlását. Számokban kifejezve ez öntözés nélkül 120-150 kg/ha nitrogén, 100-120 kg/ha P2O5 és 250-300 kg/ha K2O kijuttatását jelenti a talaj tápanyag szolgáltató képességétõl és a burgonya hasznosítási céljától függõen. Öntözéses termelésnél 180-220 kg/ha nitrogén, 120-150 kg/ha P2O5 és 300-360 kg K2O kijuttatása indokolt. A javasolt, illetve a várható termés is megfelelõ, vagy legalábbis elfogadható biológiai értékû vetõgumó felhasználását feltételezi. A hazánkban általánosan használt, erõsen vírusfertõzött vetõburgonya esetén nincs lehetõség ésszerû és szakszerû tápanyag viszapótlásra. A beteg vetõgumóval elérhetõ termésnél magasabb szintre kell tervezni a tápanyag-visszapótlást, mert a túladagolás csökkenti a vírusos leromlás ütemét, ez esetben viszont nagymértékben romlik a tápanyag hasznosulás hatékonysága, fokozódnak a környezetkárosító hatások.
Az ökológiai viszonyok és a vetõgumó biológiai értéke alapján meghatározott tápanyag mennyiségeket szerves vagy mûtrágyák formájában juttathatjuk ki. A burgonyánál fokozottan érzõdik a szerves, ezen belül is az istállótrágyázás pozitív hatása a burgonya minõségében, a talaj vízgazdálkodásában, szerkezetében és a mikroelem utánpótlásban is. Ennek ellenére egyre inkább a mûtrágya használat kerül elõtérbe. A mûtrágyák közül célszerû a komplex mûtrágyák használata, mint a N- P- K= 8-16-24-es, vagy 8-16-30-as burgonya komplex, mellyel nitrogénnel kiegészítve jól követhetõ a burgonya igénye és jobban biztosítható az egyenletes kijuttatás, mint a monomûtrágyákkal.
A kijuttatási idõt illetõen a foszfor és káli mûtrágyákat teljes egészében õsszel célszerû kijuttatni a nitrogén mûtrágya mintegy fele mennyiségével. A fejlettebb burgonyatermesztõ országokban ezen elvek alapján gyártják a fentebb leírt komplexeket. Számos kutatási eredményünk bizonyítja, hogy a kálisó õszi kijuttatásával még túlzott adagok esetén sem tudtuk kiváltani a klór káros hatásait, illetve egyértelmûen bizonyítani tudtuk az õsszel kijuttatott nitrogén burgonya kezdeti fejlõdésére gyakorolt kedvezõ hatásait. A nitrogén visszamaradó részét a tavaszi vetõágy készítéskor célszerû kijuttatni. A gyors kezdeti fejlõdés miatt kedvezõbb az ammónium- nitrát használata. Kísérleti körülmények között hazánkban is bizonyíthatóak a nitrogén osztott kijuttatásának elõnyei, az állománytrágyázásnak azonban nincsenek meg a feltételei.
A burgonya mezo- és mikroelem ellátottságát lombtrágyázással jól lehet biztosítani a rendszeres növényvédelmi munkákkal összekötve. Ezirányú kísérleteink azt bizonyították, hogy megfelelõ alaptrágyázás esetén a mikroelem trágyázás termésmennyiségre és -minõségre gyakorolt hatása általában kisebb a gyártó cégek, illetve megbízottjaik által közölt eredményekkel.