Az európai unió regionális politikájának adaptációja magyarországon

Ezen szerzõdés kiemelten foglalkozott a regionális politika jelentõségével, a társadalmi és gazdasági kohézióval és ezeket a közösségi fejlesztések kulcselemeivé nyilvánították. A szerzõdés 198. a. §-a létrehozta a Régiók Bizottságát. Ezen Bizottság alapvetõen tanácsadó testület, emellett a regionális és helyi testületek képviselõit is tömöríti, ezáltal ellátva az érdekképviseletet. A szerzõdés hatására a regionális politika mûködtetésének intézményi eszközrendszerében is újítások következtek be. Létre jött a tagállami statisztikáktól független területi statisztikai bázis a Területi Egységek Statisztikai Nomenklatúrája (Nomenclature des Unités Territoriales Statistiques, NUTS).

Ahhoz, hogy a hõn áhított regionális fejlesztésekre szánt pénzek megérkezhessenek Magyarországra, itthon is át kell alakítanunk a közigazgatás rendszerét a fentiekben említett NUTS rendszernek megfelelõen. Ezen rendszer öt részbõl tevõdik össze (NUTS I. az országok szintje, NUTS II. a régiók szintje, NUTS III. a megyék szintje, NUTS IV. a kistérségek szintje, NUTS V. a települések szintje), melyek közül a legnagyobb támogatási lehetõségek a NUTS II.

szinten kaphatók. Figyelembe véve az Európai Unió területi politikáját látható, hogy Magyarországot tekintve a hagyományos területi közigazgatási egységeket képviselõ megyék európai összehasonlításban az ún. NUTS III. területi szintnek felelnek meg. Az Európai Unió által biztosított területfejlesztési támogatások elnyerésének feltétele ugyanakkor, hogy ennél jelentõsen nagyobb térségekre készülõ fejlesztési programok készüljenek (NUTS II.).

Az uniós tagságra való felkészülésünk egyik alapvetõ feltétele a területfejlesztés terén olyan regionális dimenziók kialakítása, amelyekre az európai területpolitikai gyakorlatnak megfelelõ komplex fejlesztési programok készíthetõk. Ez a felismerés vezette területpolitikánk megújulási folyamatának irányítóit a NUTS II. nagyságrenddel összevethetõ, több megyébõl álló regionális területi dimenzió kialakítására. A hazai területpolitika kerettörvénye az 1996/XXI. Törvény, amely megfogalmazza a területi feladatokat, a szükséges intézményi fejlesztéseket és jelzi ezek szükségességét, de a régiók kialakítását a megyék szabad elhatározására bízta. Ezen területi szintek kialakításának és véglegesítésének folyamata zajlik napjainkban, melynek hatására jelenleg 7 régió kialakítása látszik a legvalószínûbbnek.

Mindezen fejlesztési folyamatokat összefoglalva megfogalmazható a regionális fejlesztés feladata: a területi adottságok, lehetõségek és a térelemek közti kölcsönkapcsolatok törvényszerûségeinek feltárása és hasznosítása révén a társadalmi alapfunkciók gyakorlásához szükséges kedvezõ feltételek megteremtése (más szóval a lakossági életkörülmények javítása) a társadalmi méltányosság és igazságosság elve (vagyis az életkörülményekben megmutatkozó objektív különbségek mérséklési szándéka) érvényesítésével. Modern piaci viszonyok között a regionális fejlesztés hosszú távú céljai a következõk:

1) Munkaalkalmak teremtése, a munkanélküliségi ráták mérséklése

2) A túlnépesedett városközpontokra nehezedõ demográfiai nyomás csökkentése 3) A nemzeti erõforrások hatékony hasznosítása

4) A régiók közti indokolatlan fejlettségi különbségek mérséklése

5) A regionális kultúrák és identitás megõrzése, különös tekintettel a nemzeti kisebbségek lakta területekre

6) A népesség és a környezet egyensúlyának a megõrzése, illetve helyreállítása.

E célrendszer természetesen térben és idõben eltérõen érvényesül, a különbözõ tértípusok fejlesztésében az egyes elemek más-más kombinációja képzelhetõ el. A fejlesztési célok megvalósításához eszközökre van szükség. A területfejlesztés eszköztára sokfajta elemet tartalmaz, alkalmazásuk a gazdaságpolitikai irányzatoknak megfelelõen országonként és a területi fejlõdési problémák milyensége szerint régiónként változatos lehet. A regionális fejlesztési célok megvalósítása általában az alábbi eszközökkel történhet:

1) Pénzügyi ösztönzõk (tõkejuttatások, költségvetési támogatás, kedvezményes hitelkonstrukciók, kamatkedvezmények, adókedvezmények, gyorsított értékcsökkenési leírás, munkaerõ-mobilitási és -átképzési támogatások)

2) Központi szabályozás (területileg körülhatárolt fejlesztési korlátozás, tevékenységek visszafejlesztése, áttelepítése, területi tervezés és programozás, állami tulajdonú vállalatok alapítása, állami megrendelések preferálása, az állami intézményrendszer decentralizálása, növekedési pólusok, fejlesztési területek kijelölése) 3) Infrastrukturális beruházások (a gazdaságfejlesztés kedvezõ környezetének komplex alakítása: energetikai rendszer, vízellátás, közlekedési hálózat, ipari parkok, kutatási-fejlesztési kapacitás, szakemberképzés, pénzügyi-gazdasági- piaci szolgáltatások fejlesztése).

Az Európai Unió folyamatos bõvülése, az újonnan csatlakozott országok gazdasági különbségei miatt az Európai Unió regionális politikája az elmúlt évtizedben jelentõs változásokon ment keresztül. Ezen reformok közül a legfontosabbra (a strukturális alapok reformjára) két szakaszban, 1989-ben és 1993-ban került sor. Az 1988. évi reform elõnyeit az elõzõ két év fejleményeire vezethetjük vissza. Spanyolország és Portugália 1986. évi belépése az Európai Közösségbe kiélezte a közösségen belüli regionális különbségeket, az 1987. évi Egységes Európai Okmány pedig az 1992-ig kialakítandó belsõ piac létrehozásának közös feladatait fogalmazta meg. Az egységokmány a strukturális alapok jelentõs átalakítását irányozta elõ, kimondván, hogy a közösségen belüli gazdasági kohézió az egységes piac megteremtésének alapvetõ feltétele. Az okmány elõírta a regionális politikai eszközök hatékonyabb összehangolását, ami az erõforrások legsúlyosabb szerkezeti problémákra való összpontosítását tette szükségessé. A reform során az alábbi meghatározó szervezési elveket érvényesítették: Szubszidiaritás és decentralizáció (önálló mozgástér, döntési kompetencia és finanszírozási erõforrások a különbözõ méretû és jogállású területi közösségeknek belsõ erõforrásaik és a nemzeti stratégia összehangolásában) Partnerség (a különbözõ ágazati, tulajdonosi és eltérõ tevékenységû szervezetek és intézmények területi fejlõdésre hatást gyakorló döntéseinek intézményes koordinálása) Programozás (alulról építkezõ stratégiai és operatív tervezés, a legitimált stratégiákkal konform fejlesztési prioritások, programok és támogatások) Koncentráció és addicionalitás (jól elhatárolható területi fejlesztési típusok, kombinált költségvetési és off budget erõforrás-hasznosítás a gazdasági növekedést szolgáló ágazati prioritásokhoz rendelve).

A regionális fejlesztés tehát a XX. században fontos sokszereplõs tevékenységgé fejlõdött. Ma már valamennyi fejlett országban a térelemek és a területi struktúrák fejlesztésének céljait, az ezek megvalósításához szükséges eszközök és intézmények összességét felölelõ, önálló regionális politikáról beszélhetünk.

Dr. Káposzta József