Ernyõmûvelésû szõlõtõkék metszése és kezelése

Az ernyõmûvelésû tõke törzse 100-140 cm magas.

Támberendezése a Sylvoz- kordon támberendezéséhez hasonlít. Mivel az ernyõmûvelésû tõkének nincs karja, a kordonkartartó huzal elnevezés helyett a szálvesszõtartó huzal (helyenként népiesen a „vezérhuzal”) elnevezés a helyes. Alatta 40-50 cm-re helyezkedik el a segédhuzal. A szálvesszõtartó huzal fölé egymástól 30-40 cm-re (esetleg kisebb vagy nagyobb távolságra) két hajtástartó huzalpárt helyezünk el, hogy leívelésre alkalmas, kellõ hoszszúságú vesszõket nevelhessünk, és a lombfelület is kellõ nagyságú legyen.

Hazánkban az ernyõmûvelés az 1960-as évek végén kezdett terjedni. Kezdetben az olasz „capovolto” alapján „sapkaszerû mûvelésnek” nevezték; másként „íves mûvelésnek”, „vágálló szálvesszõs mûvelésnek” is nevezték. Jugoszláviában 1969- ben az „amrela” mûvelésnek egy, kettõ és három törzses változatát ismertem meg. Ennek, valamint az olasz „ombrello” és az angol „umbrella” (USA-beli „umbrella Kniffin” = Kniffin- ernyõ) alapján vezettük be az ernyõmûvelés magyar elnevezést.

Az ernyõszerû tõkemûvelésmódnak a törzs magasságától, a szálvesszõ leívelésének módjától, a telepítési rendszertõl függõen több változata ismert: pl. a német „Halbbogen- mûvelés”, „Pendelbogen-mûvelés”, a szerémségi „karlócai mûvelés” stb.

Az ernyõmûvelés a hegy- és dombvidékeken újonnan létesített szõlõültetvények legnagyobb arányban alkalmazott tõkemûvelésmódja.

Elõnye: a tõkék terhelése jól szabályozható, a metszés egyszerû, könnyen elsajátítható, keskeny lombfala jól megvilágított, lényegileg nincs önárnyékolás, a lombozat és a termés jól megvédhetõ, a növényvédelem hatékony, kézzel és géppel jól szüretelhetõ; az önárnyékolásra hajlamos (Sauvignon, Tramini stb.) és a kis fürtû fajták (Chardonnay, Szürkebarát, Cabernet sauvignon, Pinot noir stb.) legjobb mûvelésmódja. Minden szálvesszõs metszést kívánó és tûrõ fajta jó eredménnyel termeszthetõ ezzel a tõkemûvelésmóddal. Elõnye még, hogy a keskeny lombfal lehetõvé teszi a sortávolság mérséklését. A legkisebb sortávolság a lombfal magasságával azonos lehet, ezáltal növelhetõ a hektáronkénti tõkeszám, mérsékelhetõ a tõkék terhelése, és mindez kedvezõen hat a minõség alakulására. Hátránya: Biztonságosan csak ott alkalmazható, ahol a téli fagykárok nem jelentõsek, és a nagy fagykárok után a fõrügyeknek legalább a fele egészséges marad. Ha hirtelen tavaszodik, kevés idõ marad a szálvesszõk lekötésére; ezért a metszést a lehetõ legkorábban el kell kezdeni. A hajtásokat a hajtástartó huzalpárok közé kell gondosan igazgatni; ennek kézimunka-igényével számolni kell.

Az ernyõmûvelésû ültetvények sortávolsága az erõ- és munkagépektõl függõen 1,8-2,8 m lehet. A tõketávolság a gyenge növekedésû fajtáknál ne legyen 1 m-nél, az erõs növekedésû fajtáknál pedig 1,2 m-nél kisebb. Ez a megállapítás hazai viszonyok között a hagyományos (eredeti) ernyõmûvelésû tõkékre vonatkozik. Az ilyen tõkéken rendszerint két szálvesszõt hagyunk, ezeket két irányba íveljük le. Ezért ebben az esetben nem alkalmazható az ikertõkés telepítés, mert ez nem teszi lehetõvé a szálvesszõk egyenletes elhelyezését a sorban. Az egymáshoz közel lévõ két tõke szálvesszõibõl képzõdött hajtások zsúfoltan helyezkednek el, a szomszédos tõkepárok között (középen) pedig üres részek maradnak, nem lesz összefüggõ a lombfal.

Az ikertõkés telepítés csak abban az esetben alkalmazható, ha a tõkéken minden évben csak egy szálvesszõt hagyunk. Ebben az esetben a két tõke egy-egy szálvesszõjét az ellentétes irányba íveljük le. Az így telepített és metszett szõlõben az alap tõketávolság 80 cm is lehet. A tõkepárok törzstartó támaszai között 160 cm a távolság. Az ilyen telepítési rendszer lehetõvé teszi a tõkeszám növelését és a tõkénkénti terhelés mérséklését, ez pedig kedvezõ hatással lesz a minõség alakulására.

Minden közbensõ oszlop és törzstartó karó két tõkét tart, tehát hasznosításuk megduplázódik. Ehhez az ikertõkés ernyõszerû mûveléshez hasonló a karlócai mûvelés.

Az ernyõmûvelésû tõkék alakító metszésének lényegét az 1. és a 2. ábra szemlélteti. Az ábrákkal kapcsolatban megjegyzem, hogy újabb tapasztalatok szerint az a kedvezõ, ha a tõke törzsének vége és a szálvesszõtartó huzal közötti távolság 15-20 cm. Ebben az esetben a szálvesszõt nem közvetlenül a tövénél kell elhajlítani, hanem egy kicsit föntebb, ezért könnyebben ívelhetjük le, és ritkán törik el. Az 1. ábra szerint a harmadik évben a törzs végén két vesszõt nevelünk, és a következõ évben ezekbõl metsszük a szálvesszõket. Természetesen a nevelésben ettõl el is lehet térni. A tõke törzsét a hosszától függõen 3-4 kötéssel rögzítjük a törzstartó támaszhoz.

A 2. ábra szerint az erõs tõkén a törzsnek nevelt vesszõ végét már a harmadik évben olyan hosszúra metszhetjük, hogy azt szálvesszõnek leívelhetjük. A törzs végén a szálvesszõtartó huzal alatt 15-20 cm-re két hajtást nevelünk, a többit már duzzadó rügy állapotában eltávolítjuk a törzsrõl. A következõ évben már két szálvesszõt is metszhetünk a tõkén.

A tõkék terhelését a szálvesszõk számával és hosszával szabályozhatjuk. A tõkéken általában két szálvesszõt hagyunk. Erõsebb tõkéken a szálvesszõt hosszabbra hagyjuk, és a végét a törzstõl távolabb rögzítjük. Gyengébb tõkéken a rövidebb szálvesszõ végét a törzshöz közelebb rögzítjük a segédhuzalhoz. Gyengébb tõkén egy szálvesszõ is elég lehet a terheléshez; nagyon legyengült tõkén átmenetileg egy-két rövidcsapot metsszünk.

A szálvesszõt úgy íveljük le, hogy az elhajlítás helyénél a szárcsomók (nóduszok) között megropogtatjuk, majd a szálvesszõtartó huzalra fektetve, azon átvezetjük, és hosszától függõen a törzshöz közelebb vagy távolabb rögzítjük (kötjük) a segédhuzalhoz (szálveszszõrögzítõ huzalhoz). A szálvesszõ vége legalább egy rüggyel érjen a segédhuzal alá. A tõke erõsségétõl, a rügyterhelés nagyságától, a segédhuzal talajtól való távolságától, a vesszõ szártagjának a hosszától függõen a leívelt szálvesszõ vége 2-3 rüggyel a segédhuzal alá is érhet.

A hajtásokat növekedésüktõl függõen igazgatjuk a szálveszszõtartó huzal fölött 30-35 cm-re, majd ettõl 30-40 cm-re elhelyezett két hajtástartó huzalpár közé. Amikor a hajtások túlnövik a felsõ huzalpárt, azokat még visszahajlásuk elõtt, a huzalpár fölött 20-30 cm-re csonkázzuk le.

A szálvesszõk tövi részén az erõs leívelés és ropogtatás hatására a jövõ évi metszéshez alkalmas vesszõk fejlõdnek. A következõ évben ezek közül (vagy esetleg a már többéves tõkén az idõs részen, a törzs végén lévõ rejtett rügyekbõl fejlõdött vesszõkbõl) lehet választani vesszõket a szálvesszõs metszéshez. Az elõzõ évi szálvesszõt a kiválasztott vesszõnél vágjuk le, a felesleges vesszõket pedig tõbõl távolítsuk el. A szálvesszõ metszésére (leívelésére) kiválasztott vesszõt legalább olyan hosszúra vágjuk vissza, hogy azt a leívelés után a segédhuzalhoz lehessen kötni.

A szálvesszõket a rügyfakadás kezdetéig le kell kötni, hogy a szálvesszõ ívelésének, lekötésének célját ( a csúcsdominancia hatásának mérséklését és az alsó rügyek kifakadásának serkentését) minél eredményesebben elérjük. A szálvesszõk megkésett lekötésekor a fakadó rügyek könnyen károsodnak, letörnek, a csúcsdominancia hatása kevésbé mérsékelhetõ.

Az ernyõmûvelésû tõkén lehet ugarcsap nélkül is és ugarcsappal is metszeni. Általában nem szükséges ugarcsapot metszeni a szálvesszõ alatt. Abban az esetben, ha a törzs vége és a szálvesszõtartó huzal közötti nagyobb távolság vagy egyéb okok miatt a leívelt szálvesszõ tövén nem fejlõdik kellõ hoszszúságú vesszõ, a csercsapos váltómetszésnek megfelelõen, a szálvesszõ alatt metsszünk kétrügyes ugarcsapot. Az ugarcsap nélküli metszéskor a törzs vége hamarabb megvastagszik. Az idõsödõ ernyõmûvelésû tõke törzsének megvastagodott végén rejtett rügyekbõl sok hajtás fejlõdhet, ezért ott célszerû hajtásválogatást végezni, azaz a felesleges hajtásokat onnan még virágzás elõtt eltávolítani.

A 3. ábrán szüret elõtti állapotban szemléltetünk egy ernyõmûvelésû tõkét. Az egyik szálvesszõ rövidebb, ezért a törzshöz közelebb, a másik szálvesszõ hosszabb, ezért a törzstõl távolabb lett rögzítve a segédhuzalhoz. A hosszabb szálvesszõn lévõ termés mennyisége alapján érzékelhetõ, hogy egy szálvesszõvel is lehet az ernyõmûvelésû tõkén eredményesen szõlõt termeszteni.

Dr. Sz. Nagy László