Az õszi búza N-tápanyagellátása és fejtrágyázása

Ezért még N-ben természettõl fogva gazdag talajon is lehet olyan fejlõdési fázis, amelyben a talaj nem szolgáltat elegendõ nitrogént a búzának, viszont a fejlõdés más fázisaiban fölös mennyiségben áll nitrogén táplálék a növény rendelkezésére. A talaj tartalék N-készletébõl egy tenyészidõ folyamán csak igen kis hányad táródik fel. A feltáródás mértéke és idõpontja a talaj szerkezetétõl, a hõmérséklettõl, a csapadéktól függõen igen eltérõ. A talajvizsgálat ezért a nitrogénmûtrágyázáshoz kevésbé nyújt támpontot, mint a foszfát esetében. Eltérõ továbbá az, hogy míg a foszfort és a káliumot a búza többé-kevésbé szükségletének megfelelõen veszi fel, addig a nitrogénfelvételt a rendelkezésre álló felvehetõ N-készlet határozza meg: annyit vesz fel belõle, amennyit csak képes, és igyekszik azt N-tartalmú szerves anyagokká feldolgozni. A N-mûtrágya mennyiségét a talaj természetes N-szolgáltató képességén kívül az utolsó istállótrágyázás ideje, az elõvetemény, a talaj felvehetõ foszfor- és káliumkészlete, illetve a kiszórt foszfor- és káliumtrágya mennyisége, a termesztett búzafajta szárszilárdsága, a N-mûtrágya alkalmazásának ideje és módja, továbbá a csapadék mennyisége határozza meg.

A talaj természetes N-szolgáltató képességérõl jól tájékoztat a táblatörzskönyv. Ha a jó és rossz elõvetemény után vetett búza termésátlaga között nagy a különbség, a talaj nitrogéntáplálék-szolgáltató képessége gyenge, és körültekintõ N-mûtrágyázásra szorul. Ilyenkor a közepes, vagy rossz elõvetemény után következõ búzát bõségesen el kell látni N-mûtrágyával. Viszont, ha rossz elõvetemény után is éppen olyan jó búzatermés mutatkozik, mint a jó elõvetemény után, ez arra vall, hogy a talaj N-szolgáltató képessége igen jó, és ezért kevesebb N-mûtrágyával közelíthetjük meg a megdõlés határát.

A pillangósok és az istállótrágyázott, rövid tenyészidejû, a talajt éretten visszahagyó (pl. repce) elõvetemények után a talaj N-szolgáltató képessége lényegesen nagyobb, mint a régen istállótrágyázott területen, a tág szén-nitrogén arányú gyökér- és tarlómaradványt visszahagyó növények után.

Jó foszfor- és káliumszolgáltató képességû talajon a búza több nitrogént képes feldolgozni a szár meggyengülése nélkül, mint ha ezekben a tápelemekben szegény. A mûtrágya adagolás idejének és módjának megválasztásánál növelni lehet - a megdõlés veszélyének növelése nélkül - a nitrogén mennyiséget. Ehhez alapul annak az ismerete szolgált, hogy a búzának a fejlõdés különbözõ fázisában milyen a N igénye.

A N-trágyázás szempontjából 3 fejlõdési fázis érdemel figyelmet: a bokrosodás, a szárbahajtás és a virágzás. Õsszel, a fejlõdés kezdetén a búza N-igénye kicsi, csak nitrátfogyasztó elõvetemény (gabona, kukorica) után szükséges ezért a vetéskor N-mûtrágyát adni. A bokrosodáskor adott N-mûtrágya elõsegíti a levelek, az oldalhajtások növekedését, és ezáltal növeli az asszimiláló felületet, illetve az állománysûrûséget. Ha viszont a fejlõdésnek ebben a fázisában túlságosan sok N áll a búza rendelkezésére, túl buja, sûrû lesz az állomány, és nagymértékben növekszik a megdõlés veszélye. A bokrosodás az októberben vetett búzánál már õsszel megindul, de mindenkor a fõ ideje a kora tavasz. Ilyenkor a búza nitrát-tartalmú mûtrágyára igen élénken és biztosan reagál, egyrészt mert a hideg talajban a nitrifikáció még szünetel, a búza viszont már növekszik és igényli a nitrogént, másrészt mert bõven áll rendelkezésre víz a talajban a búza táplálkozásához, illetve csapadékra biztosan lehet számítani. Szárazságra hajló éghajlatunkon a terméskialakító tényezõk közül különös jelentõsége van az állománysûrûségnek. Ezért is a legjelentõsebb N-trágyázási idõszak a bokrosodás. A gyakorlatban ennek ideje a tél vége, kora tavasz.

A tél végi fejtrágyázás elõnye, hogy fagyott földön könnyebben járnak a gépek, azok más munkákkal kevésbé vannak elfoglalva és a tavaszi növekedés megindulásakor a N-táplálék jókor a növények rendelkezésére áll, míg ha várunk a kitavaszodásig, gépekkel csak a teljes megszikkadása után lehet dolgozni, ezért gyakran megkésik a munka, ami pedig a mûtrágyázás hatékonyságát veszélyeztetheti. A szárbahajtás kezdetén jelentkezõ N-hiány kielégítésével a kalászonkénti szemszám növelhetõ. Ha ilyenkor kevés a felvehetõ nitrogén, a hajtások kevés szemet hozó kalászokat nevelnek. Bár a kalász differenciálódása már a bokrosodás végén megtörténik, és a szárbahajtás kezdetén a kalászonkénti kalászkák száma, részben pedig a kalászkánkénti virágok száma is meghatározott, a kalászonkénti szemszám mégis a virágzást követõen attól függõen dõl el, hogy a fejlõdésnek ebben a szakaszában mennyi táplálék, elsõsorban N áll a növény rendelkezésére. Tápanyaghiány miatt ugyanis a megtermékenyült virágok valamennyiébõl nem fejlõdik szem. A szárbahajtás idején ezért el kell látni nitrogénnel a búzát a kalászonkénti szemszám növelésére, éspedig minél bõvebben mûtrágyáztunk a bokrosodáskor, annál lényegesebb, hogy bõven legyen a talajban felvehetõ nitrogén. Szárazságra hajló éghajlatunkon azonban az ilyenkor adott fejtrágya érvényesülése bizonytalan. A nagy búzatermések érdekében ezért fontos, hogy a talaj termékenységét, nitrogénszolgáltató képességét jó elõvetemény megválasztásával, rendszerességét, nitrogénszolgáltató képességét jó elõvetemény megválasztásával, rendszeres szervestrágyázással növeljük. A korán tavasszal kiszórt pétisó ammóniumionjainak adszorbeálódása nyomán a mûtrágya tartós nitrogénszolgáltató képessége is számításba vehetõ. A harmadik terméskialakító tényezõt, a szem nagyságát (az ezerszemsúlyt) a virágzást követõ tápanyag-, elsõsorban nitrogénellátás és az idõjárás határozza meg. Minél tovább mûködnek az asszimiláló szervek, annál jobban kitelnek a szemek, annál nagyobb lesz az ezerszemsúly. Ha a virágzást követõen áll a talajban felvehetõ nitrogén rendelkezésre ( és a talajban van elegendõ nedvesség ahhoz, hogy a növény azt fel is vehesse), az asszimiláció az érés késõbbi szakaszáig tart, és ezért a szemek súlyosabbak és fehérjében gazdagabbak lesznek.

Az állománysûrûség, a kalászonkénti szemszám és a szemek ezerszemsúlya egymástól függetlenül befolyásolják a termés nagyságát, de mindhárom tényezõre hatással van a növény N-ellátottsága. A nagy állománysûrûség, a sok kalászonkénti szem és a súlyos szemek kialakításához megosztottan, három részletben célszerû adni a fejtrágyát (bokrosodás kezdetén, szárbahajtáskor, virágzáskor). Minél jobb a talaj természetes N-szolgáltató képessége, annál inkább korlátozódhat a fejtrágyázás a bokrosodás segítésére, mert az idõ felmelegedésével megélénkülõ nitrifikáció mûtrágya nélkül is fedezi a búza N-szükségletét. A megosztott fejtrágyázás akkor megokolt, ha a talaj nitrogénben szegény, nem száraz az idõjárás, nem rossz a talaj vízvezetõ képessége, és a termesztett fajtának nagy a N-igénye.

Hazánk szárazságra hajló tájain a második és harmadik N-fejtrágya kedvezõ hatásfokú érvényesülését gyakran korlátozza a szárazság. Azokon a tájakon, ahol a tavasz és a nyár eleje száraz, a talaj N-szolgáltató képességének növelésével elégíthetõ ki inkább a virágzás és a szemfejlõdés idején a búza N-igénye.

Sok esetben üzemi megfontolások szólnak amellett, hogy a búza alá szánt N-mûtrágyaadag harmadát-felét vetés elõtt, a többit pedig egyszerre a tél végi fejtrágyázáskor szórják ki.

Általános az a tapasztalat, hogy a tápanyaggal jól ellátott búzavetések jobban bírják a szárazságot, és az aszályos idõjárás ellenére jó termést adnak.

A fentiek figyelembevételével az alábbi N-trágyázási gyakorlatot javasolom: Egy jó közepes (5-6 t/ha) búzatermés N- tápanyag igénye a talaj termõképességétõl és agrotechnikai viszonyoktól függõen 120-160 kg/ha N-mûtrágya hatóanyag. A N-mûtrágya számított adagjából a magágyba csak „starternyit„ adjuk, mivel az õsz folyamán a búza N-igénye mintegy 30-40 kg/ha N-tápanyag. Jó elõvetemények, optimális vetésidõ, jó vetõágy esetén 15-20 kg, nagyobb gyökér és tarlómaradványt visszahagyó õszi betakarítású növény után, elkésett vetés és durvább magágy esetén 30-50 kg N-t juttassunk a talajba a magágy készítésekor. Pillangós elõvetemény, istállótrágyázott elõvetemény után, továbbá >2 % humusztartalom és jó elõvetemény után az õszi N-mûtrágyaadag elhagyható, mert a fel nem vett többlet N a téli csapadékkal kimosódhat.

Tavasszal a megmaradt adagot a gyakorlatban legtöbb gazdálkodó két részletben adja ki. Ennek harmadát közvetlenül a tél végén indító fejtrágyának, kétharmadát pedig április elején, a vegyszeres gyomirtással egy idõben. Nagyobb várható, illetve tervezett termésszint esetén a szemképzõdést elõsegítendõ, az elõbbieket permettrágyázással egészíthetjük ki. Az ammóniumnitrát, vagy a pétisó kipermetezése virágzáskor az amúgy is szükséges gyomirtó permetezéssel összekapcsolva terméstöbbletet jelenthet. A búza lombtrágyázására csak kivételesen kell sort keríteni, így a hó alatt késve, gyengén kelt vetésre szórhatjuk száraz tavasz esetén áprilisban vagy május elején.

Nagy termésszint (>6/ha), intenzív gazdálkodás esetén nem nélkülözhetõ a talaj ásványi-N tartalmának vizsgálata, és a levélanalízis elvégzése. Hivatott szaktanácsadási rendszer irányításával a fenti számok pontosíthatóak. Végezetül el kell, hogy mondjam, hogy az a gazda, aki ismeri a földjét, annak elõéletét, agrotechnikai viszonyait, tapasztalattal rendelkezik, az érzi, hogy adott évjáratban és adott helyzetben, a fentiekben hogyan döntsön.

Dr.Kismányoky Tamás

egyetemi tanár