A majoránna termesztése

ezért emésztést serkentõ teakeverékek alkotórésze. Asztmatikus tünetek esetében az utóbbi években kedvezõ hatását figyelték meg. Külsõleg reumás panaszokat enyhítõ kenõcsökben szerepel. Az ajakosvirágúak családjába tartozó növény hazánkban egyéves. Szára 25-50 cm magas, felálló, dúsan elágazó. A fiatal hajtások szürkészöldek, az idõsebb szárrészek kopaszodók, pirosasbarnák. Keresztben átellenes levelei rövid nyelûek, tojásdadok, ép szélûek, szürkén molyhosak. Virágzata 7-9 álörvbõl összetett, tömött álfüzér. A virágok kicsik, fehér vagy zöldes rózsaszínûek, a tobozpikkelyszerûen egymásra hajló murvalevelek hónaljában ülnek. Termése négy makkocska, igen apró, gömbölyded, rozsdabarna színû. Ezermagtömege: 0,22- 0,44 g. Három-négy évig tartja meg csírázóképességét. A drogot a majoránna szárított, leveles, virágos föld feletti hajtása (Majoranae herba) képezi, melyet morzsoltan, a szárrészektõl megtisztítva forgalmaznak. A drog minõségét az MSZ 17653-1967, valamint az MSZ 20621-1988 számú fûszerszabványok írják elõ. Illóolajára (Aetheroleum majoranae) vonatkozó követelményeket az MSZ 6763-1983 számú szabvány határozza meg. A majoránna föld feletti részeinek átlagos illóolajtartalma 0,5-1,3 %. A szárrészektõl mentes morzsolt árué 2,0-2,5 %. Az illóolajon kívül cseranyagot (rozmaringsav) és keserûanyagokat is tartalmaz. A majoránna õshazája Délnyugat-Ázsia (Ciprus, Dél-Törökország) és Észak-Afrika, ahol évelõ. Magyarországra a 16. században került. A 19. századtól már két jól elkülöníthetõ tájegységen alakult ki a majoránna termesztése (Moson és Bács megyékben). Magas kézimunka igénye miatt ma is a hagyományos családi mûvelésû gazdaságok növénye. A magyar majoránna világhíre nagyrészt a termõtájak kiváló ökológiai adottságainak köszönhetõ. Származási helyébõl következõen azokat a termõhelyeket kedveli, ahol a magas nyári középhõmérséklet és a sok napsütés jellemzõ. A mag optimális csírázási hõmérséklete 18-20 °C. A kikelt kis növények növekedése 10 °C körüli hõmérsékleten leáll. Hideg- és fagyérzékeny, tápanyagigényes. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért vízigényes. Csapadékigénye a tenyészidõszakban 600-650 mm. Gyorsan melegedõ, humuszban gazdag, jó vízgazdálkodású, középkötött, löszös csernozjom jellegû talajokon termeszthetõ. Hazánkban a Duna-menti öntéstalajok különösen alkalmasak termesztésére. A hazai majoránna termesztésében az 1959-ben „Francia” néven elismert fajta a legelterjedtebb. 1999-ben „Magyar” néven törzskönyvezték a hazai nemesítésû, jól bokrosodó, soklevelû, 1,3% illóolaj-tartalmat stabilan produkáló fajtát. Gyommentesen tartott, szervestrágyázott kapás kultúrák a legjobb elõveteményei. A hazai gyakorlatban az õszi mélyszántással, alaptrágyaként 50-60 kg/ha nitrogént, 60-80 kg/ha foszfort és 120-140 kg/ha káliumot, indítótrágyázásra 40-50 kg/ha nitrogént és 18-20 kg/ha foszfort, fejtrágyázásra (többnyire az elsõ vágás után) pedig 60-70 kg/ha nitrogént juttatnak a talajba. Tavasszal az apró magvak vetéséhez kertszerûen elmunkált, ún. „asztallap simaságú” magágy szükséges. A magvetés ideje március második fele, a sortávolság 40-48 cm. Az optimális egyedsûrûség 120-140 db/fm, amit 6-8 kg/ha vetõmag felhasználással lehet elérni. A vetés mélysége legfeljebb 0,5 cm. A vetéshez preciziós vetõgép (Nibex, Stanhay) szükséges. Közvetlenül vetés után hengerezni kell. Optimális körülmények között a magvak kelési ideje 18-22 nap. A csíranövények kezdetben lassan fejlõdnek. A kelés után 35-45 nappal megjelennek az elágazások és a növekedés felgyorsul. Hazánkban általában június végén kezdõdik a bimbózás, július elején, közepén virágzik. Ebben a fejlettségi állapotban vágják elõször. Szeptember végén, az ismételten virágzó állomány másodszor is betakarítható. Termése egyenetlenül, szeptember közepén érik, pergésre hajlamos. Helyenként még palántaneveléssel termesztik, ez esetben a vetõmagszükséglet: 1 kg/ha. A magot fûtetlen fóliasátorban (március elején) többnyire a talajfelszínre szórva vetik, a magokat 3-4 mm vastagon homokkal vagy tõzegkorpával takarják. A palánták április közepére, végére érik el a kiültetéshez szükséges 6-8 cm-es nagyságot, ekkor általában 15-24 szálas csokorban, 40-48×20-25 cm tenyészterületre ültetik. A növényápolási munkák között fontos helyet foglal el a sorok rendszeres lazítása és az öntözés, melyek termésnövelõ hatásúak. A kelés után néhány nappal már el kell végezni az elsõ talajlazító sorközmûvelést, amelyet késõbb, az öntözések után, vagy nagyobb csapadékot követõen ajánlatos megismételni. Hazánkban a majoránna a tenyészidõszakban átlagosan 160-180 mm csapadékpótló öntözést igényel. Leghatékonyabb az öntözés keléskor, az elágazódás kezdetén, bimbózáskor és vágás után. Termesztésekor vegyszeres gyomirtást nem alkalmaznak, de a kis területû, családi mûvelés nem is igényli a herbicidek használatát. A majoránna betegségek közül legveszedelmesebb az alternáriás levél-, szár- és termésfoltosság (Alternaria spp.). A fertõzés következtében a leveleken, szárakon és a virágzat murvalevelein barnásfekete, nekrotikus foltok keletkeznek, a növények felkopaszodnak, majd elpusztulnak. A gomba fejlõdésére kedvezõ feltételek esetén az állomány teljes pusztulása is bekövetkezhet. Ezért rendszeres megelõzõ védekezésre van szükség. A fertõzés különösen kritikus idõszakai: a bimbózás kezdete és az elsõ vágás utáni hajtásnövekedés. A betegség mértéke agrotechnikai módszerekkel (optimális növénysûrûség, az uralkodó széliránnyal megegyezõ sorirány) megelõzhetõ. Az elsõ növényvédõ permetezés általában az elágazások megjelenésekor indokolt, majd szükség szerint 8-10 naponkét meg kell ismételni. A vágás elõtti 15 napos periódusban már nem szabad permetezni. Az Alternaria ellen a szisztemikus gombaölõszerek gyakorlatilag hatástalanok. A hagyományos (kontakt) készítmények (klórtalonil, vagy mankoceb) használhatók megfelelõ hatásfokkal. A kártevõk közül 3-4 évente jelenik meg a réti moly (Loxostege sticticalis), amely jelentõs kártételt okozhat. Védekezhetünk ellene Bi58 EC (dimetoát) vagy Ultracid 40 WP (metidation) rovarölõ szerekkel. A majoránna földfeletti, virágos leveles szára kétszer vágható. Jó minõségû, szürkészöld drogot elsõsorban az elsõ virágok nyílásakor vágott növényanyagból lehet elõállítani. A második vágásra szeptember végén, október elején kerülhet sor. A betakarítás kis területen kézzel (pl. sarlóval), nagyobb felületen kaszálvarakodó géppel, 4-6 cm-rel a talajszint felett történik. A levágott friss anyagot azonnal szárítani kell (meleglevegõs szárítón, TSZP-n vagy padláson). A száraz herba feldolgozásának elsõ mûvelete a levelek és a virágzati részek lemorzsolása. Ezt a munkát speciális morzsológéppel végzik, mely elválasztja a leveleket és virágtalan szárakat, a port, a homokot és a talajrögöket. A további tisztítást tisztítógépeken, rostákon kell folytatni. A minõségileg megfelelõ morzsolt majoránna drogot zsákokban, száraz, szellõs helyiségben tárolják. A várható terméshozam 1,8-2,5 t/ha morzsolt drog. A kereskedelmi minõségû morzsolt majoránna min. 95% tisztaságú, szártöredéket legfeljebb 4%-ban tartalmazhat. Illóolajtartalma legalább 0,4%. A majoránnaolaj összetételére vonatkozó elõírások nincsenek. Vetõmag elõállítására csak az elsõ növedék alkalmas, mert az elsõ vágás után fejlõdõ hajtásokon bizonytalan a magvak beérése. A magtermõ állomány vágását akkor lehet kezdeni, amikor a szár alsó részén lévõ magvak már barnák (augusztusban). A magvak nem egyszerre érnek, ezért a vágást követõen 7-8 napos utóérlelésre van szükség. Az utóérlelt, majd szárított növényi anyagot többnyire morzsológépen csépelik, majd tisztítják. A várható maghozam: 110-150 kg/ha. Az I. osztályú vetõmag 80 % csiraképességû, idegen magot legfeljebb 1000 db/kg tartalmazhat (MSZ 6387-1987). Aktuális feladatok Márciusban, amikor már talajmûvelés végezhetõ, a korai helybevetést igénylõ fajok (pl. kapor, koriander, édes-és konyhakömény, mák, majoránna, borsfû) számára elõ kell készíteni a talajt. Egyes, hideghatást igénylõ fajoknál (pl. levendula, lestyán, angelika, stb.) az õszi vetés elmaradása esetén ilyenkor kerül sor a fagyasztott magvak vetésére is. Az õszi mélyszántás által megforgatott talajoknál ekkor már csak a magágykészítésre (kombinátorozás, kultivátorozás, boronálás, hengerezés) van szükség. Az aprómagvúaknál az egyenletes, sima és tömörített talajfelszín elengedhetetlen a megfelelõ kelés érdekében. Egyes fajoknál a tavaszi magágykészítést megelõzõen kerül kijuttatásra az indító mûtrágya, vagy a gyomirtó vegyszer. A palántanevelést igénylõ orbáncfû, kakukkfû, citromfû, orvosi zsálya, stb. szaporítását végezzük el a fóliasátorban vagy az üvegházban. A magvetés után gondoskodni kell a kelesztõ öntözésrõl és a palántadõlés elleni védekezésrõl. A gyorsabb fejlõdésû palánták esetében még e hónapban sor kerülhet a tûzdelésre is. Tõosztással felszaporíthatjuk pl. a citromfüvet és a szurokfüvet, a többéves növények 4-5 gyökeres részre osztásával és eltelepítésével. Ilyenkor is fontos a talaj nedvesen tartására. Pluhár Zsuzsanna