Az üszõk takarmányozása

Az üszõnevelés ellentmondásos pontja is egyben a szarvasmarha tenyésztésnek, ugyanis a lehetõ legkisebb költséggel szeretnénk felnevelni az állatainkat, de úgy hogy egészséges, megfelelõ szervezeti szilárdsággal és kifejlett belsõ emésztõszerv-rendszerrel rendelkezzenek. Tehát az olcsó felnevelés nem jelenthet táplálóanyag megvonást! Vegyük figyelembe, hogy ebben az idõszakban a növendék állatainktól az életfenntartás mellett testtömeg gyarapodást és méretbeli fejlõdést is várunk. A tehenekkel szemben fontos kritérium a magas színvonalú tejtermelés melletti technológia tûrés, mivel a termelõ telepeken folyó nagy hatékonyságú termelés és takarmányozás jelentõs pufferigényt tart az állatok kompenzáló-képességére. Amelyik állat nem tudja a telepi technológia mellett a maximális genetikai szintjét kiaknázni, az elõbb utóbb technológiai selejt lesz. Tehát önmagában a genetikai háttér nem elegendõ, ehhez párosulnia kell egyéb olyan tulajdonságoknak, amelyek garantálják a kiváló életteljesítmény (szaporaság, küllemi tulajdonságok, stb.). E tulajdonságokat tudjuk befolyásolni az üszõnevelés folyamán mind negatív mind pozitív irányba. A takarmányozással kapcsolatos kritériumokon mennék sorba, így mutatva be az olvasónak a helyes üszõtakarmányozás fontosságát.

1. Kondíció: Elsõ és legfontosabb helyen emelném ki a kondíciót, amelynek bírálatát és ellenõrzését üszõknél a gyakorlatban Magyarországon nem sok helyen alkalmazzák. Csak az optimális ellés elõtti kondíció kialakításával elõzhetjük meg teheneinknél a különbözõ kondícióváltozásokkal kapcsolatos anyagforgalmi megbetegedések kialakulását. A kondíciót üszõkorban a takarmányadagok energia:fehérje arányának és nettó energiatartalmának beállításával tudjuk szabályozni, a mozgás és a külsõ környezeti tényezõk (pl. hõmérséklet) korrekciójával. Hosszútávon a napi takarmányadagok beállításánál a kondíció bírálat (1.sz. táblázat) a legegyszerûbb, leggyorsabb és legpontosabb ismérv.

1.sz. táblázat Üszõk kondícióbírálata

2. Növekedési erély, koraérés: A növekedési erély (intenzitás) az állat tömegének és méreteinek idõbeli változását jelenti. Köztudott hogy az üszõk felnevelésénél nem törekszünk a növekedési erély maximális kihasználására. A takarmányozás színvonalával tudjuk legfõképpen befolyásolni. A koraérés az állatok fejlõdési ütemére utal. Azt fejezi ki, hogy az állat milyen gyorsan megy át az egyes fejlõdési szakaszokon. Az üszõk másik – a koraéréssel szorosan összefüggõ – tulajdonsága a tenyészérés. Tenyészérettségnek azt a fejlettségi állapotot nevezzük, amikor a tenyészállat reprodukciója a növekedés és fejlõdés, továbbá a tejtermelés és a hasznos élettartam korlátozása nélkül végbemehet. Ez a fejlettség a kifejlettkori testtömeg mintegy 2/3 részének, fajtától, genotípustól függõen 320-450kg élõtömeg elérésekor következik be.
3. Takarmányfelvevõ képesség: Köztudott hogy a tejelõ tehenek szárazanyag felvevõ képessége és tejtermelése egyenes arányban van egymással. Nagy tejtermelést csak nagy napi szárazanyag felvétellel rendelkezõ (<23kg) állattól várhatunk. Alapvetõ célunk hogy a napi szükséges táplálóanyag mennyiség minél nagyobb hányadát tömegtakarmányokból elégítse ki, mivel az abrak nagymennyiségû alkalmazásával más állatfajok (sertés, baromfi) „házon belüli” konkurenciáját teremtjük meg. Itt azonban rögtön hozzá kell tennünk hogy egy laktáció elején lévõ magas termelést produkáló egyednek 12-14kg abrakot oda kell adnunk, hogy a napi táplálóanyag igényét kielégítsük. Viszont üszõkorban kerüljük a 2-3kg feletti napi abrakmennyiségnél nagyobb adagok használatát, mivel ez a késõbbi takarmányfelvevõ képesség kárára válhat. Ugyanezen cél elõsegítése érdekében a széna folyamatosan ad libitum álljon az állat rendelkezésére.
4. Étkesség (legelõkészség): Étkességen a takarmány elfogyasztásának ütemét értjük. Az étkesebb állatok kötetlen, csoportos tartásban azonos idõ alatt, válogatás nélkül több takarmányt fogyasztanak el, mint kevésbé étkes társaik. Legelõkészségen azt értjük, hogy az állat a legelõn keveset mozog, a füvet válogatás nélkül legeli, így idõegység alatt sok füvet képes elfogyasztani amellett hogy az életfenntartó hányada kevesebb mint a gyengébb legelõkészségû és többet mozgó társaié.
5. Egészség, ellenálló képesség: Az ellenálló képességre, a konstitúció minõségére elõre következtetni lehet a szervezeti szilárdságból. A jó konstitúciót bizonyítja – utólag – a hosszú hasznos élettartam, illetve a nagy életteljesítmény. Az öröklött ellenálló képesség érvényre jutását bizonyos mértékig elõsegíti a tenyészállatok felnevelésében alkalmazott legelõre alapozott természetszerû tartás.

A tenyészüszõ nevelés választástól (5-6 hónap) az elsõ ellésig (24-30 hónap) tart. Mivel ez egy hosszú periódus, és különbözõ méretû és igényû állatokat takar, így a takarmányozási kritériumok alapján három csoportra osztjuk ezen idõszakot:

1. Választástól éves korig,
2. Egyéves kortól a vemhesség 6. hónapjáig,
3. A vemhesség 6. hónapjától az ellésig terjedõ idõszak.

Választástól éves korig: Ebben az idõszakban a fiatalkori növekedési erély kihasználása és a borjúkori visszafogottabb takarmányozás ellensúlyozása miatt bõséges, teljes értékû táplálóanyag-ellátás szükséges. A bendõ erre az idõre már teljesen kifejlõdik. A különbség a méretébõl adódik, tehát az ezen idõszakban lévõ állatok takarmányfelvétele korlátozott. Emiatt szükséges abrak-kiegészítés (2-3kg) alkalmazása. A táp fehérjetartalmának általában 20% körülinek kell lennie, tehát additív fehérjehordozók alkalmazása javasolt (szójadara, napraforgódara stb.) A jó minõségû lucerna vagy réti széna hozzáférhetõségét ne korlátozzuk. A szilázs jó minõségû legyen, kerüljük a penészes, romlott, ecet vagy vajsavas, esetleg szennyezett tömegtakarmányok használatát, mert ez emésztési és szaporodásbiológiai zavarokhoz vezethet. Tehát ebben az idõszakban még nem tudunk a takarmányozáson „spórolni”.

Egyéves kortól a vemhesség 6. hónapjáig: Itt kerülnek elõtérbe a melléktermékek és a legelõ. Nagyon fontos alapelv, hogy ebben az idõszakban az állatok növekedését és kondícióját (1.sz. táblázat) figyelemmel kísérjük. Ha jó minõségû, nagy táplálóértékû tömeg- és szálas takarmányok állnak rendelkezésre, akkor legtöbb esetben nincs – vagy csak csekély mértékben van – szükség abrak etetésére. De ebben az esetben is szükséges gondoskodni az ásványi anyag és vitamin pótlásról. A vehemépítés még nem igényel különösebb plusz táplálóanyagot az anyai szervezettõl, a magzatépítéssel csak a következõ szakaszban számolunk. Amennyiben a legelõ minõsége ezt lehetõvé teszi, az éven felüli üszõk kizárólagos takarmánya a nyári idõszakban a legelõfû legyen (sajnos az utóbbi pár évben ez nem volt megvalósítható, emiatt az állatok folyamatos szilázspótlásra szorultak). A természetszerû felnevelés és az olcsó takarmányozás miatt célszerû, ha az éven felüli üszõk kora tavasztól késõ õszig a legelõn tartózkodnak. Téli idõszakban az alaptakarmány a szilázs, amelybõl az éven felüli üszõk napi adagja 15-20kg. Emellett 2-3kg széna, és a szilázs beltartalmától, valamint az üszõk életkorától és kondíciójától függõen 1-3kg abrak. Fokozottan figyeljünk a bevitt fehérje mennyiségére, ugyanis a kukorica szilázs fehérjetartalma alacsony (90-100g/kg szárazanyag). Tehát kis mennyiségû fehérjepótlásra szorulnak az állataink, elkerülendõ egy magas energiatartalmú kukorica szilázs folyamatos etetése esetén jelentkezõ 3,4-3,6 kondíciós pont. Ez az ellés után fokozott anyagforgalmi problémákhoz fog vezetni, amely mind az idõ elõtti selejtezés irányába mutat.

A vemhesség 6. hónapjától az ellésig terjedõ idõszak: Tulajdonképpen ekkor folyik a vemhes üszõk elõkészítése. A tömegtakarmányok adagolásában hasonló elveket követünk, mint az éven felüli üszõk esetében. A takarmányok minõségére, vitamin- és ásványianyag-tartalmára azonban fokozottabban kell ügyelnünk. A jó minõségû széna etetése (3-4kg/nap) nélkülözhetetlen. Optimális esetben ellés elõtt 2 hónappal a vemhes üszõk a legelõrõl átkerülnek a tehenészeti telepre, ahol majd elleni fognak. Ellés elõtt telep-specifikus immunanyagokat kell képezniük, amelyeket az utódaiknak adhatnak át a kolosztrális immunitás jóvoltából. Az abrak mennyiségét ebben a szakaszban növeljük meg 5-6kg-ra, egyrészt az ellés utáni nagyobb abrakfelvételre alakítani a bendõflórát, másrész a megnövekedett táplálóigény miatt (magzat).Itt is ügyeljünk az optimális ellés elõtti kondíció kialakítására, mert ez meg fogja határozni az állat további pályafutásának sikerességét.

Az üszõnevelés egy sarkalatos pontja a szarvasmarha tartásnak, mivel ebben az idõszakban tudjuk befolyásolni bizonyos mértékig az állat késõbbi termelésének sikerességét, vagy éppen sikertelenségét. A tejelõ tehenészeteknek elemi érdekük a jó üszõk elõállítása, ugyanis magas tejtermelési szint mellett kb. a második laktáció végén lesz az üszõ felnevelési költségei lenullázva. Vagyis célunk hogy az állataink a magas termelési szint mellett megérjék és sikeresen teljesítsék a harmadik és további laktációkat. Magyarországon jelenleg kétféle tehenészeti telep létezik, az egyik akik az üszõnevelést egy mellékágnak tekintik - akikkel meg lehet etetni bármilyen takarmányt, és a menedzselésükre nem kell idõt szakítani - és a másikak akik hosszútávon is talpon tudnak maradni a jelen gazdasági környezetben.

Muzsek András