Szakfolyóirat 2001/12 Pr
A John Deere gépek a harmadik évezredet idézik. A hazánkban mûködõ szerkezetek közül minden harmadikat a KITE Rt. forgalmazza
Oldalszám: 14
2014.01.13.
Bizonyára elcsodálkozna a fejlõdés láttán az 1800-as évek közepén élt, puritánságáról, gyakorlati észjárásáról ismert amerikai kovácsmester, bizonyos John Deere, hogy mivé fejlõdött manufaktúrája. Az általa kifejlesztett, a prérik kemény talajának feltörésére is alkalmas, öntisztító eke gyártására létrehozott üzemébõl manapság már a világ minden táján mûködõ óriáscég lett, a legmodernebb csúcstechnikát felhasználó mezõgazdasági gépek egész sora viseli a derék kovács nevét. Az általa felállított alapelvet még ma is magáénak vallja a multinacionális vállalatbirodalom. John Deere ugyanis a minõséggel kapcsolatban egy alkalommal azt mondta: „Nem teszem rá a nevem arra az ekére, amelyet nem a lehetõ legjobban tudtam elkészíteni.”
A jelenleg mûködõ cég méreteirõl és tevékenységének komplexitásáról árulkodó adatok éppen olyan lenyûgözõk, mint a termékekben megtestesült, magas szintû technológia. A John Deere most csaknem kétszáz éves tapasztalattal a háta mögött világszerte több mint 43 ezer alkalmazottat foglalkoztat. Termékeit 15 országban gyártja, s több mint 160 országban értékesíti. Tavaly 13,1 milliárd USD forgalmat bonyolított le, 2001. júniusig pedig a teljes eladás értéke 10 milliárd dollárt tett ki. A Deere & Company a leányvállalataival együtt a mezõgazdaságban használatos teljes gépparkot gyártja, többek között az európai gyárak traktorokat 80-160 LE közötti tartományban, kombájnokat, önjáró szecskázógépeket, teleszkópos rakodókat, csökkentett talajmûvelésre – de hagyományosra is – alkalmas vetõ- és talajmûvelõ gépeket, hengeres- és szögletes bálázó szerkezeteket, szársértõs kaszákat, permetezõket, kombájnokhoz, szecskázógépekhez adaptereket. De széles választékot kínál építõ, erdészeti, valamint parkápoló gépekbõl is. A forgalom 5 százalékát adja az új, de egyre jelentõsebb, a cég speciális technológiák elõállítására szakosodott csoportja, amely foglalkozik az elektronika szántóföldi alkalmazásával, az E-kereskedelemmel, valamint a jármûvek kommunikációjával. A modern technika bevezetésére fordított erõfeszítések méreteit mutatja, hogy a legújabb, 6000-es traktor elõállításán 120 szakember dolgozott. Az elmúlt hetekben a cég történetének legnagyobb fejlesztéseinek termékeit mutatta be a világ kereskedõinek, legutóbb október végén gépmustrára Jakabszállásra invitálták az agrárgazdaságban mûködõ termelõket és kereskedõket. A bemutatón hangsúlyosan szóltak a John Deere nem feltétlen mezõgazdasági célú gépeirõl és eszközeirõl is. Itt elsõsorban a különbözõ parkápoló, golfpálya karbantartó eszközöket (például a fûnyírókat) kell megemlíteni, hiszen a világ fejlettebb és legfejlettebb régióiban a fûnyírás a traktorokkal, kombájnokkal azonos elbírálás alá esik.
A gyártó elképzelése szerint 2003-ra a John Deere termékek 95 százaléka három évesnél fiatalabb lesz. Dr. Oliver Neumann, a cég 2. számú – Magyarországért is felelõs – régiójának marketing igazgatója nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy nagy lehetõséget látnak a közép-európai országokban, Magyarország pedig az uniós csatlakozásra várók között is kulcsszerepet játszik.
- Egyre erõteljesebb az igény a magyar gazdálkodók között is a hatékony, költségtakarékos, környezetkímélõ technológiák iránt. A környezetvédelmi törvények egyre szigorúbbak, s a csatlakozás közeledtével még szigorúbakká válnak. Így azután egyre többen fedezik fel a John Deere termékekben rejlõ lehetõségeket. A világmárka legújabb gyártmányait a hazai exkluzív disztribútor, a KITE Rt. közvetítésével a magyar felhasználók a gyakorlatban is hamarosan megismerhetik. Amikor 1972-ben kilenc mezõgazdasági termelõszövetkezet létrehozta a nonprofit Kukorica és Iparinövény Termelési Együttmûködést (KITE), elsõdleges célul a világon fellelhetõ mezõgazdasági technológiák magyarországi alkalmazását tûzték ki. A rendszerváltás után, 1992-ben a KITE és néhány kereskedelmi, ipari vállalkozás, bank összefogásával alakították meg a KITE Rt.-t, a mezõgazdasági termelõk és magánszemélyek 85 százalékos tulajdonosi részesedésével. A társaság a mezõgazdasághoz szükséges eszközök és anyagok kereskedelmében azóta már nem csak együttmûködõként, hanem tényleges kereskedõként vesz részt, de megtartotta szaktanácsadói és mûszaki szerviz szolgáltatói tevékenységét is. Együttmûködésük a John Deere céggel – amelynek csúcstechnológiát képviselõ gépeit hazánkban kizárólagos joggal forgalmazzák – 1973-ban kezdõdött, mégpedig az úgynevezett 4630-as traktor és a hozzáillesztett adapterek behozásával. Az akkoriban alkalmazott gépekhez szokott magyar gazdálkodók elõször tapasztalhatták meg, hogy ezek a termékek milyen technológiai és technikai összhangot alkotnak. A gépsorok nemcsak egy új technikát reprezentáltak, hanem egy teljesen új üzemeltetési kultúra meghonosítását is lehetõvé tették. Ez természetesen csábítóan hatott már az akkori agrárgazdaságban mûködõ gazdálkodókra is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy napjainkra a Magyarországon értékesített nyugati importból származó motoros mezõgazdasági gépek közül minden harmadik a KITE Rt. által forgalmazott John Deere traktor, kombájn vagy önjáró szecskázó. Ez fontos alkotója annak a folyamatnak, amely a társaságot a legnagyobb honi mezõgazdasági szolgáltató cégek közé emelte. A nádudvari székhellyel mûködõ KITE három regionális igazgatóságot, ezen belül 12 alközpontot és egy kertészeti telephelyet mûködtet.
- A mezõgazdaságban használatos gépek és technológiák alkalmazása közben 10-15 évenként merül fel egy-egy eredetinek minõsíthetõ gondolat – vélekedik Búvár Géza, a KITE Rt. vezérigazgatója.
A John Deere hosszú idõn keresztül kizárólag az elit mezõgazdaság számára gyártott nagy sorozatú gépeket, mert a cég marketingesei azon a véleményen voltak, akik magas színvonalon akarnak termelni, bizonyára igényt is tartanak az ilyen termelést színvonalat elõsegítõ gépekre és berendezésekre. Ez a stratégia hosszú éveken keresztül bevált, a cégvezetés egyre határozottabban érezte azonban, hogy az így „megszólított” vevõi kör az agrárgazdaságban tevékenykedõknek csak szûk körét érinti. Éppen ezért változtattak termelési, üzleti filozófiájukon, a márka által megtestesített elõnyöket a szélesebb rétegek számára is elérhetõvé kell tenni, miközben az alapelvek – a megbízhatóság és a tartósság – nem sérülhetett.
- Az informatika, az automatizálás alkalmazása a mezõgazdasági gépeknél már minden tekintetben a harmadik évezredet idézi – folytatja a vezérigazgató. – Ezek a funkciók nem alapvetõen az emberi munka helyettesítését szolgálják, hanem a mûveletek magasabb szintre emelését.