Az üszõnevelés technológiája

Az üszõnevelés a borjúnevelési idõszak végétõl az elsõ ellésig tart. Azt, hogy mikor van vége a borjúnevelési idõszaknak, az, az adott tenyészetektõl függ, általában 5-6 hónap.
Az üszõnevelés öt nagy szakaszra osztható:
1. Választástól egy éves korig.
2. 1 éves kortól tenyésztésbevételig
3. Tenyésztésbevétel, vemhesítési idõszak.
4. Vemhesség 3. hónapjától a vemhesség 6. hónapjáig.
5. Elõkészítési idõszak, a vemhesség 7.-9. hónapja.

1. Választástól egy éves korig.
A szarvasmarhának jó a kompenzáló képessége, ami azt jelenti, hogy képes egy adott a fejlõdés szempontjából „nem a legfontosabb” szakaszban történõ bizonyos határon belüli lemaradást a következõ szakaszban kompenzálni úgy, hogy a fejlõdés, a szervezet nem károsodik. Még egy fontos szempontot kell figyelembe venni, hogy a tenyészüszõk felnevelése során a fiatal szervezet növekedési erélyét intenzív takarmányozással kell kihasználni. Ebben az idõszakban a bõséges teljes értékû tápanyagellátás elengedhetetlen, mert a borjúkorban a drága takarmánnyal való szakszerû „spórolást”, azaz a visszafogottabb takarmányozás hatására kialakult „lemaradást” itt pótoljuk, kompenzáljuk. A takarmányozás már az olcsóbb szálas és tömegtakarmányokra alapozott, az abraktakarmányok mellett. A fiatal üszõk takarmányfogyasztó képessége még igen csekély (takarmány adagok) éppen ezért, hogy a kívánt súlygyarapodást produkálni tudják nagy gondot kell fordítani a nagy energia és fehérjetartalomra. Minden szakasznak törésmentesnek kell lennie, mert egy-egy szakaszban elkövetett nagyobb hiba, a késõbbi szakaszban, szakaszokban problémát fog okozni.
2. 1 éves kortól tenyésztésbevételig
Nagyobb létszámú üszõnevelõ telepeken ilyen korcsoport kialakítása tenyésztõi szempontból indokolt. Nem lehetnek az egy éves üszõk egy korcsoportban a tenyésztésbe vehetõ üszõkkel, valamint a fiatal vemhes üszõkkel együtt. Munkaszervezésileg és takarmányozás szempontjából is szükséges a korcsoportok számát növelni, hogy egy-egy csoport minél egyöntetûbb legyen a fejlõdés, és a kor szempontjából. A tenyészüszõk ebben a fejlõdési szakaszban már kisebb energia és fehérjekoncentrációjú takarmányokat igényelnek, a mérsékeltebb ütemû fejlõdés miatt. Ennek megfelelõen a takarmányozás olcsóbb lesz, hozzászokik a nagy tömegû, terimés takarmányok fogyasztásához, ami tehénkorban elengedhetetlen.
3. Tenyésztésbevétel, vemhesítési idõszak.
Fõleg nagyobb létszámú állományok esetében szükséges egy olyan külön csoport kialakítása, amelyben csak olyan üszõk kerülhetnek, amelyek tenyészérettek, azaz meg van a súlyuk és megfelelõ a koruk. Az is elõny, hogy csak egy csoportot kell figyelni az ivarzók megfigyelésekor. Ebbõl a csoportból a vemhesség megállapítása után kerülnek át az egyedek a 3-6 hónapos vemhes csoportba.
4. Vemhesség 3. hónapjától a vemhesség 6. hónapjáig.
A legfontosabb ebben az idõszakban az, hogy a vemhesség 4.-5. hónapjában a „hizlalt” üszõk hajlamosabbak a tõgy fejlõdése során zsírszövetet beépíteni a mirigyszövet rovására.
5. Elõkészítési idõszak, a vemhesség 7.-9. hónapja.
A vemhesség utolsó szakasza következik, a magzat növekedése gyorsul, az üszõ súlya is nõ, emellett az üszõ elõkészítését meg kell kezdeni a majdani laktációs termelésre, azaz ismét megnõ az üszõ táplálóanyag igénye. Nagyon fontos, hogy a jó minõségû takarmány mellett, a vitamin és az ásványianyag-tartalomra is nagy gondot kell fordítani.
Üszõnevelés tartástechnológiája
A tartástechnológiánál is az, az elv érvényesül, hogy minél olcsóbb legyen, emellett legyen természetszerû és egyszerû. Az üszõnevelést az elhelyezés szempontjából két nagy szakaszra osztjuk a nyári és a téli idõszakra. Az üszõnevelés elképzelhetetlen legeltetés nélkül, az üszõk tavasztól õszig a legelõn tartózkodnak, és csak télen kerül sor istállózott tartásra.
A mi viszonyaink között a legeltetés csak egy bizonyos takarmányszükségletet tud fedezni, ami azt jelenti, hogy a legeltetési idényben is gondoskodni kell plusz takarmányokról, ha azt akarjuk, hogy a genetikai képességeiket tehénként realizálni tudják. A legeltetésnek, a mozgásnak, a természetszerû tartásnak az a lényege, hogy egészséges, kiváló szervezeti szilárdsággal, kiváló lábszerkezettel és jó konstitúcióval rendelkezõ üszõket neveljünk fel. A legelõhasznosítás, a legelõ kialakítása, függ a földrajzi fekvéstõl (dombos vagy sík terület), a gyep hozamától (intenzív, fél-intenzív). Az 1,3 millió hektár hazai gyepterület igen eltérõ a hozam és minõség szempontjából. Tejelõ fajták igényeit csak nagy hozamú, jó minõségû legelõkkel lehet csak kielégíteni.
Az ideális legeltetési mód az adagolt-sávos legeltetés lenne, de az üszõk esetében megelégszünk a szakaszos legeltetési módszerrel is. Legelõszakaszokat alakítunk ki, melyek száma függ a gyepterület nagyságától, domborzati viszonyoktól, a gyep hozamától. A legelõszakaszok nagyságát pedig a csoportok létszáma (egy csoportba hány üszõ van) határozza meg elsõsorban. A legelõszakaszokat stabil kerítéssel határoljuk el egymástól, a mobil rendszert pedig a villanykarám biztosítja, a szakaszokon belül, biztosítva az adagolt etetést. Szakaszhatárok lehetnek természetes határok is (folyó, árok, erdõsáv stb.). Technológiai elemek még az itatási és plusz takarmányok kiadagolását biztosító rendszerek. Nagyon fontos a jó minõségû ivóvíz biztosítása (folyók, patakok, fúrt kutak, vezetékes víz, szélenergia kihasználása a víznyerésre stb.). A mesterségesen nyert víz vályúból, vagy önitatóból itatható. Lényeges tartástechnológiai elem a legelõközpont. Itt helyezzük el a kezelõfolyosót, mérleggel, válogatórendszerrel. Külön inszemináló-állások kialakítása is indokolt. Nyári szállás építése is szükséges, az épületeknek igen olcsónak kell lennie, így csak szerfás féltetõs színszerû épületek jöhetnek szóba, itt oldható meg a plusz, és a kiegészítõ takarmányok adagolása. Delelõhelyeket is ki kell alakítani, illetve kijelölni, amely védelmet nyújt a tûzõ napsütéssel szemben. A dolgozók számára is biztosítani kell, zárt helységet.
Az üszõk elhelyezése a téli idõszakban istállókban történik. Az üszõistállókra is vonatkozik az, hogy olcsó legyen, biztosítsa a természetszerû tartás feltételeit. Az istálló lehet zárt és nyitott. A zárt rendszer nem ajánlott, ideális csak a nyitott rendszer lehet, melyet, ha az idõjárás indokolja egyszerûen lehessen téliesíteni. A nyitott istállók építése oldható meg legjobban és legkönnyebben olcsó anyagokból. A tartási mód csak kötetlen lehet, kötött tartásban tenyészüszõt nem célszerû nevelni, nincs mozgás stb.
A kötetlen tartástechnológiájú üszõistállók esetében a mélyalmos rendszer a jó megoldás, pihenõboxos rendszert drágasága miatt az ágazat nem bír el. Egy állatra 3-4 m2 pihenõterületet számolunk, természetesen függ attól, hogy az istállóhoz mekkora és milyen minõségû karámrendszer tartozik. A csoportok nagyságát az adott állomány nagysága határozza meg, de függ attól is, hogy hány korcsoportot képezünk. A mélyalmos rendszer esetében és a nyitott tartási módnál a takarmányozási rendszer, a jászlak elhelyezése az istálló oldalsó falán a legideálisabb, mert kívülrõl feltölthetõk. A jászlakat elhelyezhetjük a kifutókban is, a kifutók hosszanti falában, így itt is kívülrõl lehet etetni, viszont az egész belsõ istállótér csak az elhelyezésre szolgál. Ezáltal több üszõ helyezhetõ el. A karámban elhelyezett jászlak fölé célszerû tetõt, féltetõt szerelni. Nagyon fontos a takarmányozási rendszer szakszerû kialakítása, mert nagy mennyiségû tömegtakarmányokat kell olcsón, gyorsan és lehetõleg géppel kijuttatni. Az itatást nagyméretû szinttartós, temperált önitatókkal lehet csak jól megoldani.
Minden telepen a legnagyobb gond a trágya, illetve a trágya kezelése és az istállóból, valamint a teleprõl való eltávolítása. Üszõistállókban csak a mélyalmos pihenõ és „közlekedõtér” kialakítás lehet a legjobb megoldás. Az alomigény 3-5 kg/üszõ. Évente a kitrágyázás is csak 2-3 alkalommal történik, mivel az üszõk nyáron a legelõn tartózkodnak. A pihenõboxos és az alom nélküli betonpadozatos pihenõ és közlekedõtérrel rendelkezõ istállókban a kitrágyázást naponta kell elvégezni, és még ott a gond, hogy a hígtrágyát hol és hogyan kezeljük, tároljuk. Emellett, mint már említettem a pihenõboxos rendszer drága megoldás üszõk számára. A taposórácsos, trágyaaknás megoldások a mai vízárak ismeretében szóba se jöhetnek.
Egyéb feladatok az üszõnevelõ telepeken.
A tenyészüszõk ápolása kötetlen tartásban minimális. A legelõn illetve a karámokban elhelyezett vakaródzóláncok és vakaródzóívek teszik lehetõvé, hogy az állatok magukat tisztítsák meg. A legfontosabb ápolási munka a körmözés, melyet a legelõre hajtás elõtt fél hónappal végzünk el. Ha nincs legeltetés évente kétszer körmözni kell. A szakszerû körmözés ma már igen magas színvonalú tanfolyamokon sajátíthatók el.
Az üszõnevelés során az üszõk súlyát is ismerni kell. A legfontosabb „események” idõpontja és az egyed súlyának ismerete kívánatos. Az üszõnevelõbe bekerülés (választás) idõpontja és súlya, a fent ismertetett korcsoportokba való be- és kikerülés idõpontjai és súlyai, tenyésztésbe vétel idõpontja és súlya, tehénné minõsítés idõpontja és súlya, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Voltak és vannak olyan tenyészetek, ahol havonta van mérlegelés.
Kondícióbírálat.
Az üszõk kondíciójának állandó ellenõrzése is hozzájárul ahhoz, hogy megfelelõ tenyészállatot neveljünk fel, olyat mely tehénként hosszú ideig és magas színvonalon termel.
A kondíció mérésére elterjedten alkalmazzák a szubjektív, de jól összehasonlítható pontozásos bírálatot, amely kiegészíthetõ egyes testrészek tapintásos megítélésével is. A kondíciópontozással a zsírból és izomból álló testszövet-tartalékok szubjektív ellenõrzését végezzük. Ha a kondíciót nem ellenõrizzük, akkor változtatni, javítani sem tudjuk azt megfelelõen. Kidolgoztak egy pontozásos rendszert, 1-5 pont terjedelemben, ahol az 1 pont a sovány, az 5 pont pedig a kövér üszõt értékeli.
A kondíciónak, a kondícióbírálatnak az üszõk nevelése során is jelentõsége van. Ez már csak a mérsékelt súlygyarapodásra törekedés elvébõl is következik. Az elhízott üszõ nehezen vehetõ tenyésztésbe, és az ilyenek között gyakoribb a nehéz ellés is. A túlkondícióban lévõ üszõknél elhúzódik a tõgyszövet fejlõdése, számolni kell a tõgyszövet korai elzsírosodásával, mely késõbb a tehén életteljesítményét csökkenti. Üszõknél 6 hónapos korban érdemes a kondíciót ellenõrizni, mely alapján következtethetünk arra, hogy növekedésük túl gyors, vagy éppen lassú-e? Másik ilyen alkalom a tenyésztésbevétel idején, a harmadik pedig elléskor. Az ideális kondíció 6 hónapos korban, és tenyésztésbevétel idején 3.0 pont, elléskor 3,5 pont.
A kondíciópontozás általános elterjedtségérõl még nem beszélhetünk. A kondíciómeghatározás segítségével újraértékeljük az alkalmazott takarmányozási rendszerünk használhatóságát, a termeléshez viszonyított táplálóanyag-ellátást és állományunk általános egészségi állapotát. A tenyésztõ a kondíció bírálattal elérheti, hogy állományának növekvõ hányada ellésre kedvezõ kondícióba kerül, tehenei egészségesek maradnak, és gazdaságosabban is termelnek.