A KOMPOSZTÁLÁS NÖVÉNYVÉDELMI HATÁSA

Ennek ellenére az avar és más kereti hulladék még nagyon sok, értékes szerves anyagot tartalmaz. Az égetés a szerves anyagokat megsemmisíti és keletkezõ füst rendkívül káros légszennyezõdést okoz. Csökkenti a levegõ oxigénkészletét, és ezzel együtt növeli a káros széndioxid tartalmát. Korlátozást jelent az aszályos idõszakokban elrendelt tûzgyújtási tilalom. Vigyázni kell a tûzrendészeti, környezetvédelmi, közutak mellett a közlekedésrõl szóló szabályok betartására. A kerti hulladék égetésének veszélyét lecsökkenti, és a keletkezõ hõt hasznosíthatóvá teszi a kertben felállítható üstház, kályha, vagy nagyobb igény esetén kazán alkalmazása. A száraz avar mellett ezekben a nyesedékaprítóval feldarabolt vesszõk, ágak, fadarabok is elégethetõk.
A kert hulladék égetésének egyetlen indoka növényvédelmi cél, vagyis ha a fertõzöttség, növényi járvány kialakulása más módon történõ megszüntetése még nagyobb környezeti ártalmat okozna, mint az égetés.
Az égetéssel való megsemmisítés vegyszer nélküli, fizikai módszerekkel végzett növényvédelmet jelent. A kerti hulladék fertõzöttségének növényvédõ-szerrel való megszüntetése, az úgynevezett õszi lombfertõtlenítés, még nagyobb környezeti ártalmat jelent, mint - a természetben spontán is elõforduló - tûz.
A gyümölcsösökben és a szõlõben rendszeresen súlyos károkat okozó gombás betegségek - mint például az alma és a körte venturiás varasodása, a kajszi és a dió gnomóniás betegsége, cseresznye és meggy blumeriellás betegsége szõlõ orbánc – kórokozói a fertõzötten lehullott levelekben telel át. Ezek ellen a kórokozók ellen vegetációs idõszakban, kora tavasztól nyár végéig, 10-12 vagy még több permetezéssel védekezünk. A permetezések számát csökkenthetjük az õszi lombfertõtlenítéssel, de erre a célra csak, a környezetre veszélyes piros készítményeket használhatunk.
A vesszõk, száraz ágak a leukosztómás, nektriás ágrák, a körte és a csonthéjasok venturiás varasodás kórokozójának fennmaradását biztosítja. Valamennyi fás növényünk revesedõ, korhadó ágaiban hosszú ideig fertõzõképesen fennmaradnak a xilofág taplók, farágók, kéregmolyok, szitkárok, és a szúbogarak

Ezért javasolják az avar és más kerti hulladék, felaprított nyesedék komposztálását. A komposztálás ellenzõinek érve az, hogy a károsítókkal fertõzött nyesedék, levéltömeg, rothadó gyümölcs fertõzési gócot jelent a kertünkben. Ez így is igaz, ha komposztálásnak tekintjük a kert végében felhalmozott szemétkupacot, vagy a kerítésdróttal körbekerített, vagy hézagosan szögelt lécekbõl készített komposztáló ládát, helyesebb szóhasználattal szeméttárolót. Ezek a megoldások elsõsorban a károsítóknak kedveznek, és tavasszal a spórák és a károsító rovarok tömege hagyja el a hidegtõl, fagytól védett telelõhelyet.
Ezzel szemben a levegõ nélküli, anaerob bomlás során elpusztulnak a kórokozók és a kártevõk. Az ilyen módon kertünkben készített, természetes módon lebomló értékes szerves anyag, a keletkezett komposzt egyáltalán nem kellemetlen szagú. Meg kell tehát különböztetni a szeméttárolót a komposzttárolótól.
A zárt komposztálás során anaerob baktériumok végzik a szerves anyag lebontását. Fontos, hogy a levegõ minél tökéletesebb kizárásával tömörödjön a nedves szerves anyag. Aprítás után nagyobb felületen támadják a lebontó mikrobák, egyben az anyagok hézag nélküli tömörödése gyorsítja a lebontás folyamatát. Ez is indokolja, hogy a vastagabb ágak, gallyak csak további aprítás, a nyesedék csak zúzás után kerüljön a komposztba. A faanyag, a nyesedék, de még a fûrészpor is sok fertõzõ spórát tartalmaz, ezért csak teljes lebomlás után kerülhet ismét a szabadba. Az ilyen komposztálásra nagyon jó a komposzt gödör, ha minden szerves hulladék adagot földréteggel takarunk. Ez természetesen nagy helyet foglal el kertünkbõl, és nehéz az elkészült komposzt kitermelése. Ezen okok miatt történt próbálkozás az olyan zárt, esztétikus komposzttároló láda kialakítására, amelybe fentrõl, egy tetõ felemelése után rétegezhetõ az aprított szerves anyag, amely saját súlyától tömörödik, majd alul egy rostély mozgatására csak a már teljesen érett, morzsalékos komposzt potyog ki. A mûanyag komposztládában a mikrobák szaporodása felgyorsul, hõt fejlesztenek. A láda fala jól szigeteli a belsõ hõt, de sötét színe miatt a napsugárzás hatására is könnyen felmelegszik. A szerves anyag lebomlása, a mineralizáció magasabb hõmérsékleten gyorsabb. A hõmérséklet növekedésének hasznos mellékhatása, hogy a legtöbb jelenlévõ kórokozó baktérium, gomba, atka-, rovartojás, lárva, és a károsítók egyéb fejletlen, áttelelõ alakjai is elpusztulnak.
Természetesen a nagyobb komposzt-halom belseje is felmelegszik. A nagyobb rakás belsejében 70 OC, a kisebben 40 OC-ra is emelkedhet a hõmérséklet. A külsõ réteg bomlása azonban lassú, ezért idõrõl idõre át kell rakni a komposzthalmot, hogy a külsõ rész belülre kerüljön, a bomlási folyamaton már átesett belsõ szerves anyag kerüljön kívülre. Csak többszöri átrakás után lesz egységes, érett a komposzt.
A komposztban az idõ múlásával a kémhatás is megváltózik. A kiinduló, kicsit savanyú (6,0 pH) érték a lebomlás kezdeti szakaszában, a szerves savak képzõdése miatt lecsökken 4,5 – 5,0 pH-ra. Ezért szokták javasolni az az éretlen komposzt meszezését. Késõbb azonban a hõmérséklet emelkedésével a pH emelkedik, és az érett komposzt végül közömbös, 7,0 – 7,5 – 8,5 pH értékû lesz. A komposzt makroelemekbõl jóval kevesebbet tartalmaz, mint a mûtrágyák. Nitogénbõl 1,5 – 3,5 %-t, foszforból 0,5 – 1,0 %-ot, káliumból pedig 1,0 – 2,0 %-ot. Ezért a legjobb komposzt sem helyettesítheti teljesen a mûtrágyákat, vagy az istállótrágyát, viszont majdnem minden olyan ismert mikroelemnek a forrása, amelyre a növényeknek szükségük van. A komposzt a tápanyagok folyamatos egyensúlyát biztosítja azáltal, hogy fokozatosan bocsátja azokat a termõföldbe és javítja a talajok vízmegtartó képességét.
Az avar és a nyesedék égetése helyett, a komposztálásra kertvárosi környezetben különösen fel kell készülni, mert sok helyen korlátozzák a nyesedékégetés idejét. A kertben keletkezett szerves anyag szemétként történõ elszállítása pedig egyre drágább lesz.

Dr. Véghelyi Klára