MENÜ

A huzalos támberendezés megépítése szõlõkben

Oldalszám: 12-13
2013.11.05.

Az új telepítésû szõlõültetvényekben, akár házikerti szõlõ, akár árutermelõ szõlõ – néhány kivételtõl eltekintve – fõleg egysíkú, függõleges támaszt építenek. Elöljáróban megemlítem, hogy ha különbözõ fém- vagy mûanyag huzalok részét képezik a támasznak, helyes szõlészeti szaknyelven nem “kordonos”, hanem huzalos támaszról (támberendezésrõl, támaszrendszerrõl) beszélünk.

A szõlõültetvény létesítésének nagyon fontos részét képezi a támberendezés pontos és részletes megtervezése és mennyiségének kiszámítása. Az a jó támberendezés, amelyre a szõlõültetvény fenntartásáig (üzemi elöregedésének kezdetéig) a lehetõ legkevesebb karbantartási költséget (munkát és anyagot) kell fordítani. A jó minõségû bor termelésére, hektáronként 4-5 ezer szõlõtõkével létesített szõlõültetvények hegy- és dombvidéki területeken mérsékelt, évente beszabályozott fürtterheléssel még 40 éves korukban is jól (jövedelmezõen) teremhetnek. Az olcsón megépített támberendezés karbantartásának költségei (tönkrement részeinek cseréje) miatt az ültetvény korára vonatkoztatva drágább lehet, mint a jó minõségû elemekbõl nagyobb költséggel megépített támaszberendezés. Pl. a támberendezés építésére használt kérgezés nélküli, nyers akácfa oszlopok, vastagságuktól függõen 10-15 év alatt elkorhadhatnak, eltörhetnek a talajszintnél, és pótlásukat el kell végezni.

A támberendezés elemei

A támberendezés megépítéséhez sokféle típusú, méretû és minõségû elemet használhatunk, kereskedelmi forgalomban már nagy a választék. Az egyes elemek legyárthatók vagy “házilag” elkészíthetõk.

Oszlopok: készülhetnek fából, vasbetonból, fémbõl, mûanyagból. Méretüket anyaguk, rendeltetésük, felhasználási helyük, a támberendezés típusa, stb. határozza meg. Az 1970-es évekig a nagyüzemi ültetvényeken fõleg vasbeton oszlopokkal építették a támberendezést. Ekkor a szüretelõgépek hazánkba is bekerültek, és ezeket a betonoszlopok jelentõsen károsították, ezért egyre több szõlõtermesztõ üzemben áttértek a faoszlopokra. Ha nem akarunk a jövõben sem géppel szüretelni, készülhetnek az oszlopok vasbetonból. Jelenleg készítenek már kis keresztmetszetû (6×6 cm- es) nem tömör (könnyû) vasbeton oszlopokat is. Az ilyen oszlopok élettartama a hosszú életû szõlõültetvényeknél is hosszabb lehet. A könnyû, kis keresztmetszetû oszlopokat közbensõ oszlopnak (közbeesõ oszlopnak) állítsuk a talajba, és törzstartó támaszként is hasznosíthatjuk. A végoszlop (végálló oszlop, teherviselõ végoszlop, sorvégi oszlop, szélsõ oszlop) keresztmetszete vasbeton esetében 10×8, 10×10 és 12×10 cm lehet.

Faoszlopokat hazánkban szinte csak akácfából készítenek. A fa végoszlop felsõ átmérõje 10-12 cm legyen (lehet néhány cm-rel vastagabb is), a közbensõ oszlop átmérõje 8-9 cm vagy vastagabb. A vastagabb faoszlopokat fûrészeléssel 2-4 részre lehet vágni. Csak kiszáradt, lekérgezett (lehántolt) faoszlopokat állítsunk a talajba. Élettartamukat a tartósítás megnöveli. Közismert õsi tartósítási eljárás a felületi szenesítés. Az oszlop talajba kerülõ részénél 20-30 cm-rel hosszabban, 1-2 mm mélységig, az egész felületét égetéssel lehet elszenesíteni. Csak a légszáraz akácfát ajánlatos szenesíteni. Az életnedves fa égetésével mély repedések képzõdnek, ezeken át gombák hatolhatnak be, és tönkretehetik az oszlopot. A szenesítés nagy figyelmet kíván!

Az áztatásos faanyagvédelem legismertebb módja az 5 %-os rézgálic tartalmú oldatban történõ áztatás 10-15 napig (a kiszáradt fát hosszabb ideig áztassuk, mint a még ki nem száradt, eredeti nedvességet tartalmazót). A kéregtelenített, légszáraz faoszlopok tartósító kezelésére használhatjuk még a Xylamont, a Carbibolt is. Gázolajban oldott bitumenbe mártással is növelhetjük az oszlopok élettartamát. Ilyen kezelés után egy-két hónapig tartó tárolás után helyezzük az oszlopokat a talajba. A legjobb tartósítási mód a speciális üzemi telítés, de ez természetesen igen költséges eljárás.

Karók: huzalos támberendezésben a különbözõ méretû fakarókat a tõkék törzsének egyenes neveléséhez és tartására használjuk. Törzsneveléshez 8-10 mm átmérõjû betonacélt is használhatunk: a 8 mm- eseket és a kisebb átmérõjûeket hullámosítva.

Horgonyzók: a különbözõ alakú és méretû (pl. 30×30×50 cm) betontuskók acélfüllel, betonlapok (40×40×8 cm) középen két furattal, mûanyag csigák, furatokkal (13,8 cm ), lehorgonyzó fém csigák különbözõ átmérõvel és különbözõ hosszúságú szárral, stb. A horgonyzó betontuskó a helyszínen fúrt lyukba is elkészíthetõ.

Kikötõhuzal: 5 mm-es horganyzott huzal vagy 4 mm-es Crapal bevonatú huzal, a végoszlop kikötésére, horgonyozására.

Csomókarika: 50×8 mm ; a huzalok rendezett elkötéséhez vagy a huzalfeszítõk rögzítéséhez, ha a huzalokat nem a sorvégi oszlophoz rögzítjük.

Huzalfeszítõk: feszítõlánc, feszítõkengyel, spirálfeszítõk, “L” alakú huzalfeszítõ, kulcsos huzalfeszítõ, stb.

Huzalösszekötõk: GRIPPLE típusok (huzalfeszítésre is használhatók).

Huzalrögzítõk: kapocsszeg (“U” szeg), kampósszeg; horganyzott huzal (2,6 mm ), Crapal bevonatú huzal (2,0 mm ), mûanyag huzalrögzítõszem stb.

Huzalok: kartartó horganyzott lágy acélhuzal (4-5 mm ), Crapal bevonatú huzal (3,4-4,0 mm ), hajtástartó horganyozott lágy acélhuzal (2,6-3,2 mm ), Crapal bevonatú huzal (2,2-2,5 mm ); szálvesszõ lekötésére, rögzítésére szolgáló horganyzott lágy acélhuzal – segédhuzal – (2,6 mm ),
Crapal bevonatú huzal (2,0 mm ), hajtástartó mûanyaghuzal (3,5 mm);
szálvesszõ lekötéséhez mûanyaghuzal – segédhuzal – (3,0 mm).

A támberendezés megépítése

A támberendezésnek a tõketörzs tartására szolgáló elemeit még az ültetés évében, a hajtások földre hajlása elõtt el kell helyezni. Ha a közbensõ oszlopokat törzs tartására is használjuk (takarékos eljárásnál mindig ezt tesszük), azokat (ha az anyaguk és a talaj mechanikai összetétele megengedi) ültetés után csak géppel lehet a talajba nyomni. Amennyiben erre nincs lehetõség, a törzset is tartó oszlopokat az ültetés elõtt állítsuk a talajba; kötött talajba (60-) 80 cm, laza talajba (80-) 100 cm mélyen. A közbensõ oszlopok közötti távolság a tõketávolság többszöröse, a tõkemûvelésmódtól is függõen 4-8 (-9,6) m. A fa végoszlopokat (a teherviselõ faoszlopokat) ferdén kifelé 65 fokos szögbe döntve, 80-100 cm mélyen helyezzük a talajba, és horgonyozással rögzítjük. (1. ábra). A vasbeton végoszlopok talajjal bezárt dõlési szöge 70 fok. A horgonyzó elemeket – a talajszinten mérve, a támberendezés magasságától is függõen – az oszlopoktól 2,0-2,5 m távolságra, 80-100 cm mélyre helyezzük a talajba. A teherviselõ végoszlop 4/5-ének magasságában rögzített 4-5 mm átmérõjû páros kikötõhuzallal kötjük a horgonyzó elemhez, majd ezek összecsavarásával kellõ mértékben megfeszítjük. Ebben az esetben a támberendezés huzaljait a végoszlophoz rögzítjük. Ezt elvégezhetjük különbözõ huzalfeszítõk közbeiktatásával is. Másik módszer szerint a támberendezés minden huzalját levezetjük a horgonyzó elemhez, és ahhoz csomókarika közbeiktatásával rögzítjük (1.ábra). Ahol nincs lehetõség a végoszlopok horgonyzó rögzítésére (kisgazdaságokban, kertekben), a függõlegesen elhelyezett végoszlopok bedõlését megakadályozhatjuk 4/5 magasságukhoz támasztott, 45-55 fokos szögben elhelyezett és a talajban 30-40 cm mélyen lévõ kõhöz, betonlaphoz vagy vastag cövekhez támaszkodó belsõ könyöktámasszal (2.ábra).

A huzalokat legkésõbb az átültetés utáni második év elején helyezzük el és feszítsük ki; amikor ezekre szükség lesz, a helyükön legyenek. Alacsony tõkemûvelésmódú ( törzstartó támasz nélküli) ültetvényekben a legalsó huzalt a telepítés évében célszerû elhelyezni. A hajtástartó huzalokat egyesével, az oszlopok oldalán váltakozva vagy párosával (az oszlop két oldalán azonos magasságban) helyezhetjük el. Az utóbbi huzalvezetés az elterjedtebb. A hajtástartó lágy acélhuzalokat 740 newton erõvel kell elõfeszíteni és rögzíteni. A huzalokat huzalrögzítõ szállal (huzallal), faoszlopokhoz kampósszeggel úgy rögzítjük, hogy utánfeszíthetõk legyenek. A huzalok távolsága a talajtól és egymástól mindenek elõtt a tõkemûvelés- és metszésmódtól, a hajtásmûvelés (vezetés) sajátosságaitól függ.

A szélessorközû (2-3 m) fejmûvelésû tõkék huzalos támberendezésében az elsõ huzalemelet távolsága a talajtól 40-60 cm, az elsõ és a második huzalemelet közötti távolság 30-40 cm, a második huzalemelet fölött 35-50 cm-re helyezkedik el a harmadik huzalemelet.

A Moser-féle magaskordon támberendezésében (1. ábra) a kartartó huzal a talajtól (leggyakrabban) 130 cm-re van, fölötte 30 cm az elsõ, ettõl 35 cm-re a második hajtástartó huzalpár helyezkedik el (az oszlop 2 m-re áll ki a talajból). A Sylvoz-kordon támberendezésében a kartartó huzal (80-) 100-140 cm-re kerül, alatta 40-50 cm-re helyezkedik el a segédhuzal, amihez a leívelt szálvesszõket kötjük. A kartartó huzal fölé egymástól 30-40 cm-re két huzalpárt helyezzünk, hogy leívelésre alkalmas, kellõ hosszúságú vesszõket nevelhessünk, és a lombfelület is kellõ nagyságú legyen. Az ernyõmûvelés támberendezése azonos a Sylvoz -kordon támberendezésével.

A 180-200 cm-es sortávolságú középmagas kordonmûvelésû tõkék támberendezésében a kartartó huzal távolsága a talajtól 60-80 cm, ettõl 25-30 cm-re helyezkedik el az elsõ hajtástartó huzalpár, e fölé 30-40 (-50) cm távolságra a második hajtástartó huzalpár kerül, amitõl 30-40 cm távolságra van a harmadik hajtástartó huzalpár (a negyedik huzalemelet). Az egyesfüggöny-mûvelés egyetlen 4-5 mm átmérõjû kartartó huzalját 4-8 m távolságra lévõ, a talajból 170-180 cm-re kiálló faoszlopok tetején rögzítjük (hajtástartó huzalok nincsenek). A törzstartó karók (negyedelt vagy felezett oszlopok) is érjenek a kartartó huzalig, és tetejükön rögzítsük a huzalt. A karókat 30-40 cm mélyen helyezzük a talajba. Az egyesfüggöny-mûvelésû tõkék törzstartó támaszának nem alkalmas a 10-12 mm átmérõjû betonacél, mert a ránehezedõ lombozat és termés tömege a talajba nyomja, a 6-7 mm átmérõjû hullamosított huzal, illetve betonacél elgörbül.

A támberendezés oszlopait azok számától, a talaj mechanikai összetételétõl és állapotától függõen ásóval, motoros kézi fúróval, traktor meghajtású gödörfúróval készített gödrökbe, illetve lyukakba helyezve állítjuk a talajba (a gödör betemetése után a talajt tömörítsük), vagy hidraulikus oszloplenyomó géppel nyomjuk a talajba. Az oszlopokat úgy állítsuk a talajba, hogy azok a talaj szintje fölött egyenlõ magasságúak legyenek, a sorban takarják egymást. A gondosan megépített támberendezés oszlopai a sorok irányára merõlegesen is fedjék egymást. A törzstartó karót 25-30 cm mélyre nyomjuk vagy verjük a talajba.

A huzalokat kézi saroglyára vagy alacsony, egytengelyes huzalterítõ kocsi platójára szerelt, függõleges tengelyû forgódobról terítjük, rakjuk le a talajra. A huzalokat különbözõ huzalfeszítõ eszközökkel, csigákkal (csigasorokkal), géppel feszíthetjük meg. A huzalok oszlopokhoz, karókhoz rögzítésének, kötésének, sokféle módja, eszköze és anyaga ismert.

A kordonkartartó huzalt, az ernyõ- és a Guyot-mûvelésû tõkék esetében a szálvesszõtartó huzalt (“vezérhuzalt”) mindegyik vagy minden második törzstartó támaszhoz (karóhoz) is célszerû rögzíteni (illetve minden vékony fémkarót, “hullámosított támkarót” a huzalhoz kell kötni).

Dr. Sz. Nagy László