2024. március 29. péntek Auguszta

Vissza az egész: mégsem kell engedélyeztetni a régi kutakat

Agro Napló
Nem kell kérni a rég ásott kutak engedélyeztetését, a kormány visszavonja korábbi döntését – jelentette be Lázár János a csütörtöki kormányinfón – írja a napi.hu.

A kormány tárgyalt a háztartási kutak fenntartásáról is – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Egy 2016-os jogszabály szerint fennmaradási engedélyt kell kérni, amihez műszaki dokumentáció beszerzése szükséges – ez több százezer forintot is jelenthet. A kúttal rendelkezőknek most a jegyzőtől kell engedélyt kell kérnie.

Az ügy nagy fölháborodás váltott ki Lázár János szerint.

A kormány úgy döntött, hogy megsemmisíti a 2016-os döntéseket, így a fennmaradási engedélyeket nem kell végrehajtani, akik már kérték az engedélyt, azok az eljárási díjakat visszakapják , a "miniszterelnök úr instrukciói alapján" – mondta Lázár János.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Újra élettel telnek meg a falvak

Újra élettel telnek meg a falvak

Lassan eléri mintegy az ezermilliárd forintot a Magyar Falu Programra fordított költségvetési támogatások összege, a programnak köszönhetően újra élet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!