Világszínvonalú fejlesztések a SZIE Kaposvári Campusán

Agro Napló
Pályázati forrásból hoztak létre világszínvonalú fejlesztéseket a Szent István Egyetem (SZIE) Kaposvári Campusán – közölte a felsőoktatási intézmény az Agro Naplóval.

A tájékoztatás szerint a kutatói közösség és az ipari szereplők szervezett együttműködésének, a nemzetközi szinten is versenyképes fejlesztések megvalósítására ad lehetőséget nyolc - részben uniós, részben pedig hazai forrásból létrejött - Felsőfokú és Ipari Együttműködési Központ (FIEK) hazánkban. Ezek közül kettő a SZIE campusain működik. Az egyik tudásközpont több objektum megépítésével a SZIE Kaposvári Campusán valósult meg, ahol az állattenyésztésben, valamint a növénytermesztésben, illetve a klímaváltozást érintő kutatásokban is világszínvonalú fejlesztések zajlanak.

Szélesebb körben elsőként az Agrárinformatikai Kutatóközpont mutatkozott be még 2019. decemberében az intézmény Gödöllői Campusán. Így az informatikai eszközök mezőgépészeti technológiába történő integrációjának egy dedikált kutatási és fejlesztési központja jött létre.

A további előremutató fejlesztések az intézmény Kaposvári Campusához köthetők, amelyeket mintegy 4,2 milliárd forint támogatással hoztak létre. A fejlesztések fókuszában az állattenyésztés, a növénytermesztés, valamint a klímaváltozás témaköreibe tartozó kutatások támogatása áll.

Az egyik kutatás-fejlesztési objektum az Embrió-átültető Központ, amely segítségével megkezdődött az in vivo embriók előállítása. A program során az országban elsőként sikerült élő szarvasmarhából petesejtleszívással, laboratóriumi körülmények között végrehajtott termékenyítéssel „lombikborjakat” előállítani, amik recipiens állatok méhében kifejlődve jöttek a világra. A központ emellett in vivo embrió előállítással is foglalkozik.

A Kaposvári Campus az innovációt segítő intézményei közé sorolható a Szarvasmarha Teljesítmény-vizsgáló Állomást is, amely piaci alapon működtetett kutatás-fejlesztési szolgáltatás keretében támogatja az ágazatban tevékenykedő tenyésztőket és szakmai szervezeteket, valamint tenyésztési célkitűzéseik hatékony megvalósítását. A FIEK-pályázat keretében felépített objektumban egy hazánkban egyedülálló takarmány-felvétel mérőállomást is kialakítottak, ahol az automatizált technológiának köszönhetően egyidejűleg 32 szarvasmarha takarmányfelvételét tudják objektíven megmérni.

Emellett a Kiskérődző Teljesítmény-vizsgáló Laboratórium is a megvalósuló fejlesztések sorába tartozik. A pályázat nyújtotta forrásból létrejött vizsgáló egységben 19 tetszőlegesen variálható boksz szolgálja a tenyészkos-jelöltek korszerű teljesítményvizsgálatát, az állatok biológiai igényeinek maradéktalan kiszolgálása mellett. Jelenleg mintegy 40 különböző fajtához tartozó tenyészkos-jelölt teljesítményvizsgálatát végzik a kutatók a tudásközpont és a faji tenyésztőszövetség szakmai együttműködésének keretében.

A Bábolna TETRA Kft-nél zajló nemesítő munka Kaposváron megvalósuló feladatainak támogatására készült el az új Ökológia baromfi teljesítményvizsgáló laboratórium, ahol többek között egy új tyúk genotípus kinemesítése is zajlik. Az új épület energiaellátása a közeli napelem park megújuló energiájával biztosított, így környezetbarát.

A Kaposvári Campuson felújították a Nyúl etológiai és teljesítményvizsgáló laboratórium is, ami a termelés mellett oktatási és kutatási feladatokat egyaránt ellát.

Továbbá a FIEK-program keretében létrehozták az In ovo laboratóriumot is. Az in ovo takarmányozás során az állatok kikelése előtt néhány nappal a tojásban biztosítanak többlet tápanyagot, hozzájárulva a későbbi növekedési teljesítmény optimalizálásához. A módszer adaptálásával és a kutatóegység kialakításával a SZIE kutatói csatlakoztak ahhoz a viszonylag kisszámú kutatóközösséghez, akik ilyen vizsgálatokat folytatnak a világon. A FIEK-pályázatban vállalt feladatok elsősorban kísérleti fejlesztéshez köthetők. A beruházás magába foglalta egy keltető és egy kiszolgáló helyiség-, valamint egy in ovo manipulációra alkalmas laboratóriumnak a kialakítását is – tartalmazza az ismertetés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!