MENÜ

Várják a jelentkezéseket a Fiatal Vezetők Csúcstalálkozójára

Agro Napló 2021.01.25.

Negyedik alkalommal rendezik meg a Fiatal Vezetők Csúcstalálkozóját (ASEF Young Leaders Summit), amire várják a 18-30 év közötti gazdálkodók, szakértők, kutatók szóló jelentkezését – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). 

 

A tájékoztatás szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) azt közölte, hogy az Ázsia-Európa Alapítvány (Asia-Europe Foundation - ASEF) meghirdette a jelentkezést a 13. ASEM Állam- és Kormányfői Csúcstalálkozó kísérőrendezvényeként megtartandó 4. ASEF Young Leaders Summit-ra, azaz a Fiatal Vezetők Csúcstalálkozójára (ASEFYLS4).   

A koronavírus-járvány következtében hibrid formában megvalósítandó rendezvényre az 51 ASEM-tagállam (Ázsia-Európa) 18-30 év közötti képviselőinek (diákok, fiatal vállalkozók, kutatók, szakértők) jelentkezését várják. 

Az ASEFYLS4 keretében megvalósuló tízhónapos eseménysorozat a fenntartható fejlődés témájára fókuszál a koronavírus-járványt követő időszakban. A programsorozat lehetőséget teremt az ASEM-tagállamok fiatal képviselői és az állami vezetők közötti interakcióra és eszmecserére.

A program három szakaszból áll:

  1. Knowledge-building (Tudás felépítése): 2021. február 11. – 2021. május 28. – virtuális formátum 
  • Ázsiai-európai kapcsolatok, fenntartható fejlődési célok, vezetés, ún. Leadership Dialogues  
  1. Youth Summit (Ifjúsági Csúcsértekezlet): 2021. május 29. – 2021. június 2. – Kambodzsa/virtuális formátum 
  • Kapcsolatépítés, Nyilatkozat (ASEM Youth Declaration) szövegezése, interakciók ASEM vezetőkkel és a résztvevő delegációs tagokkal 
  1. Leadership in Action (Vezetés a cselekvés közben): 2021. június–november – virtuális formában/ASEM-tagállamokban 
  • konkrét fenntarthatósági projektekben való részvétel és együttműködés

Bár a felhívás szerint a programban történő részvétel anyagi költséggel nem jár az utazási költségeken kívül, amihez a kiválasztottak részére a szervezők támogatást biztosítanak, ám a pandémia helyzetre való tekintettel az online formában történő részvételt javasolják a résztvevőknek. A jelentkezési határidő: 2021. február 3.

A jelentkezéshez szükséges információk elérhetők a https://asef.org/projects/4th-asef-young-leaders-summit-asefyls4/ weboldalon – olvasható az ismertetőben.