Változik az EU élelmiszerhigiéniai szabályozása

Agro Napló
Változnak a közeljövőben az uniós élelmiszerhigiéniai szabályozások – többek között például az élelmiszeradományozásra és az ételallergiára vonatkozó szabályok is –, ezért a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) várja tagjai javaslatait a kérdéskörrel kapcsolatban.

A módosítások az élelmiszer-biztonság erősítését, az élelmiszer-pazarlás csökkentését célozzák, valamint támogatják a jótékony, átlátható élelmiszer-adományozásokat is. Sőt, célkitűzésként jelölték meg a szakértők az egyre gyakoribb ételallergiák elleni hatásos küzdelmet és az élelmiszerláncban keletkező keresztszennyeződések kiküszöbölését is.

Mivel ez a témakör igen széles szakmai területet ölel fel a NAK várja az élelmiszeripari cégek véleményét, javaslatait, hogy azokat összesítve eljuttathassa az uniós döntéshozóknak.

A NAK szakértői emlékeztetnek: az élelmiszerhigiéniai jogszabályok alapját az Európai Parlament és a Tanács 852/2004/EK rendelete adja. A rendelet megköveteli az élelmiszeripari vállalkozóktól, hogy az élelmiszerlánc egész területén biztosítaniuk kell az élelmiszer-biztonságot, kezdve az elsődleges termeléssel. Ennek érdekében be kell tartaniuk a rendelet mellékleteiben foglalt higiéniai előírásokat is. Az Európai Bizottság szerint indokolt a 16 éve született rendelet felülvizsgálata annak érdekében, hogy tovább lehessen javítani az élelmiszer-biztonságot az unióban.

Mindezt pedig úgy, hogy az uniós szabványokat összhangba hozzák az új nemzetközi normákkal; biztosítva a megfelelő élelmiszerbiztonsági intézkedéseket jótékonysági célú élelmiszer-adományozás esetén is, csökkentve az élelmiszerpazarlást. Emellett természetesen megjelennek az élelmiszer-allergének kezelésére valamint az élelmiszerbiztonsági kultúra erősítésére vonatkozó javaslatok is.

Felhívják a figyelmet arra is, hogy világszerte egyre nagyobb aggodalomra adnak okot a keresztszennyeződések és az ételallergiák, utóbbiak folyamatosan növekednek mind a felnőttek, mind a gyerekek körében. Fontos, hogy az élelmiszergyártók – amellett, hogy érthető módon, egyértelműen és pontosan címkézik termékeik allergénjeit – a gyártási folyamatok során is jól működő, a keresztszennyeződések elkerülésére vonatkozó gyakorlatokat alkalmazzanak. A módosító javaslatok bővítenék a helyes higiéniai gyakorlatok körét, az allergiát vagy intoleranciát okozó anyagoknak az élelmiszerek betakarításához, szállításához és/vagy tárolásához használt eszközökben való előfordulásának megelőzése vagy korlátozása érdekében.

A Farm to Fork – azaz a termőföldtől az asztalig (fogyasztóig) - stratégia  egyik fontos célkitűzése az élelmiszerpazarlás csökkentése. Ebben megoldás lehet az élelmiszerfelesleg újraelosztása – különösen élelmiszeradományozások révén –, ami az élelmiszerkészletek hatékony felhasználását segítheti. Az EU élelmiszer-higiéniai szabályainak módosítási javaslatai közül néhány az élelmiszer-adományozással kapcsolatos, azért, hogy megkönnyítse az élelmiszerek újraelosztását, miközben biztosítja azok biztonságosságát a fogyasztók számára – tartalmazza az összefoglaló.

Az élelmiszer-biztonsági kultúra növeli az adott élelmiszeripari vállalkozásnál az élelmiszer-biztonságot azáltal, hogy fokozza a munkavállalók tudatosságát és alakítja a magatartását, a módosítások célozzák az effajta kulturális követelmények megfogalmazását is.

Az élelmiszer-higiéniáról szóló 852/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet mellékleteinek módosításáról szóló bizottsági rendelettervezet angolul: itt; nem hivatalos magyar fordításban: itt érhető el, a melléklet angolul: itt; nem hivatalos magyar fordításban: itt érhető el.

A kamara kéri tagjait, hogy 2020. augusztus 3-ig küldjék el javaslataikat, véleményüket a polczer.katalin@nak.hu e-mail címre, s a köztestület összesítve továbbítja azokat az uniós döntéshozók felé. A konzultáció részletei az Európai Bizottság weboldalán elérhetőek, ezen keresztül 2020. augusztus 6-ig közvetlenül is elküldhetik véleményüket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!