Válság előtti szinten az agrárlízing kihelyezések

Agro Napló
Több mint 694 milliárd forint új kihelyezéssel zárták az elmúlt évet a Magyar Lízingszövetség tagvállalatai, ez 13 százalékos bővülés éves szinten, és 2008 óta a legmagasabb érték – közölték a Magyar Lízingszövetség vezetői.

Tóth Zoltán főtitkár elmondta: a bővülés elsősorban a járműfinanszírozásnak köszönhető, továbbá az építőipari fellendülés is rekordot eredményezett az építőipari gépek finanszírozásában. A lízingpiac a mostani kilátások szerint az idén 10 százalékos növekedést érhet el - mondta Nyikos Katalin, a szövetség elnöke. Az elnök hozzátette: a magyar lízingpiac évek óta az európai átlagot és a régiós piacot meghaladó növekedést mutat. Több területen, például a gép-, agrár-, flotta- és teherautó-finanszírozásban már a válság előtti volumeneknél tart a magyar piac - emelte ki.

A 2018-as adatok megerősítik, hogy továbbra is az egyik legstabilabb piac az agrárgép-finanszírozás. Itt is a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a finanszírozott összeg, mégpedig 14 százalékkal 82 milliárd forintra - közölte Nyikos Katalin az MTI szerint. A termelőeszközöknél a kihelyezett összeg 5 százalékkal 63 milliárd forintra csökkent, ennek ellenére jóval meghaladja a 2014 és 2016 közötti 45-48 milliárd forintos összegeket.  

Pfandler Tamás, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja elmondta: az autófinanszírozás területén a teljes piaci növekedést bőven meghaladó, 34 százalékos növekedéssel hozzávetőleg 245 milliárd forintra nőtt a kihelyezett összeg. Elsősorban az új autók finanszírozása húzta ezt a részpiacot, itt 40 százalékos volt a növekedés, ami mintegy 186 milliárd forintos kihelyezést jelentett.

Pfandler Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt évben is több használt autó jött az országba, mint amennyi új autót adtak el. Elmondta: ezeknél az autóknál különösen problémás a magas életkor, sok esetben kérdéses műszaki állapot, a környezetvédelmi paraméterek és a fogyasztói szavatossági jogok érvényesíthetősége, valamint a szürke és fekete gazdaság érintettsége. A lízingszövetség továbbra is támogatná a használt autók importja esetében a gazdaság további fehérítését - fogalmazott a szakember.

Nyikos Katalin jelezte: tavaly a lízingpiac is szerepet vállalt az építőipari boomban, az építőipari gépeknél a finanszírozott összeg rekordmértékben, 46 százalékkal 26 milliárd forintra nőtt, hasonlóan magas összegre legutóbb 2008-ban volt példa. A kiemelkedő teljesítményben főszerepe volt annak, hogy az elmúlt év első kilenc hónapjában az építőipari cégek 31 százalékkal növelték beruházásaikat. Az eszközök és nehézgépjárművek esetében a finanszírozott összeg 2018-ban meghaladta a 362 milliárd forintot, ami 8 százalékos emelkedés - mondta.

Nyikos Katalin, a lízingszövetség elnöke 2019-es évre szóló prognózist ismertetve elmondta: idén is növekedés várható a piacon, az infrastrukturális beruházások miatt az építőipari gépeknél fennmaradhat a jelentős kereslet. Az autófinanszírozásban 8-10 százalékos emelkedésre lehet számítani. Összességében a két kiemelkedő növekedést hozó év után 2019-ban visszafogottabb, mintegy 10 százalékos bővülés várható a magyar lízingpiacon - tette hozzá Nyikos Katalin.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!