V. Németh Zsolt: a kertművelés kultúra és hagyomány

Agro Napló
Nemcsak a globális műveltségnek, de a magyar kultúrának is része a kertművelés, ami egészséges életmódra törekvést, értékteremtést is jelent - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) államtitkára csütörtökön Nagykanizsán, "A legszebb konyhakertek" versengés szakmai konferenciáján.

    V. Németh Zsolt azt mondta, a tárca meggyőződése, hogy a mozgalommá vált kezdeményezés "a régi népi kertkultúra felélesztését, gazdálkodási hagyományaink megtartását, átörökítését, a föld szeretetének továbbadását" jelenti. Hozzátette, hogy a kezdeményezés alapul szolgálhat a jövőre tervezett, a félig önellátó gazdálkodók számára is kiegészítő támogatást nyújtó programnak.

    Kovács Szilvia, Karcag alpolgármestere, "A legszebb konyhakertek" mozgalom ötletgazdája elmondta: tavaly Karcagon még csak 22-en, Püspökladányban pedig öten jelentkeztek a megmérettetésre, amely idén már a VM kiemelt országos mintaprojektje lett, amelynek elkészült a lengyelországi adaptációja is. A szeptember 6-án zárult hazai versengésre 60 település - négy határon túli - csatlakozott, és összesen 939 kertet neveztek, a legtöbb, 101 nevezés, Nagykanizsáról érkezett.

    Cseresnyés Péter, Nagykanizsa polgármestere (Fidesz-KDNP) azt mondta: a városból érkező jelentős számú nevezés talán annak köszönhető, hogy a nagykanizsaiak kötődnek a földhöz, szinte mindenkinek van valamilyen kertje. Reményét fejezte ki, hogy az egykoron a melegházas zöldségtermesztésről nevezetes kiskanizsai városrészben újra fellendülhet a mezőgazdaság, ehhez az önkormányzat a megújuló energia hasznosításával kíván olcsó energiát biztosítani.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Korrektebb áralkut köthet a termelő

Korrektebb áralkut köthet a termelő

Szabályozottabb körülmények között szerződhet a termelő és a feldolgozó már az idei meggyszezonra, amennyiben az Országgyűlés elfogadja az erről szóló...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!