Uniós védővámot vetnek ki a kambodzsai és a mianmari rizsre

Agro Napló
A Kambodzsából és Mianmarból származó indica rizs uniós behozatala jelentősen megemelkedett, gazdasági károkat okozva az európai termelőknek, ezért az Európai Bizottság úgy döntött, hogy behozatali vámokat ír elő az érintett rizsfajtára – közölte az uniós bizottság szerdán.
Fotó: FAO

A tájékoztatás szerint az indica rizs mindkét országból történő behozatala az elmúlt öt rizstermesztési időszakban 89 százalékkal nőtt, az árak azonban lényegesen alacsonyabbak voltak, mint az uniós piacon, a vizsgált időszakban pedig még tovább csökkentek. Az alacsony árú behozatal növekedése komoly nehézségeket okozott az uniós rizsgyártók számára, piaci részesedésüket jelentősen, 61 százalékról 29 százalékra csökkentette.

A péntektől érvényes intézkedések három évre szólnak. Az érintett termékre vonatkozóan bevezetett szokásos vámot az Európai Unió évente fokozatosan csökkenteni fogja. Az első évben tonnánként 175 euró, a második évben 150 euró, a harmadik évben 125 euró lesz.

A tájékoztatás szerint az olasz kormány 2018 februárjában terjesztette elő a rizsimportra vonatkozó kereskedelmi biztosítékok iránti kérelmet, amelyet más uniós rizstermelő tagállamok - Spanyolország, Franciaország, Portugália, Görögország, Magyarország, Románia és Bulgária - is támogattak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Új vetőmagüzemet épít a Gabonakutató

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!