2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Újjáéledhet az iparikender-termesztés Magyarországon

Agro Napló
Lendületet kaphat az iparikender-termesztés Magyarországon a Földművelésügyi Minisztérium rendeletmódosításával, a növényre egyre nagyobb igény van Nyugat-Európában – írta mai számában a Magyar Idők.

Lehetőség nyílhat arra, hogy a gazdálkodók szabadon foglalkozzanak a haszonnövény termesztésével a kormany.hu honlapon megjelent, jelenleg társadalmi egyeztetés alatt lévő rendelettervezet nyomán, mely elsősorban az alacsony tetrahidrokannabinol-tartalmú kenderfajta fogalmát és termesztésének feltételeit pontosítja.

A tervezett módosítás szerint a gazdálkodók csak fémzárolt vetőmagot használhatnak, a termesztést be kell jelenteniük, erről a hatóság termesztési igazolást állít ki és tájékoztatja a rendőrséget is. Korábban előfordult, hogy az ipari kendert termesztő gazdával szemben a rendőrség eljárást kezdeményezett, ez most nyilvántartás alapján könnyen tisztázható lehet.

A Földművelésügyi Minisztérium adatai szerint mintegy harminc-negyven hektáron foglalkoznak kendervetőmag termesztésével a gazdálkodók, míg az ipari felhasználásra további kétszáz hektáron vetettek az idén a haszonnövényből, de a bővülő kereslet hatására egyre nagyobb területen foglalkozhatnak kendertermesztéssel a gazdálkodók. A kenderből készített termékeket az élelmiszer- és kozmetikumgyártás mellett a papír- és a textilipar, az építő- és az autóipar, valamint az állattenyésztés is felhasználja.

Forrás: nak.hu

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Egekben a petrezselyem ára

Egekben a petrezselyem ára

A zöldségféle kilója elérte az ezerkétszáz–ezerháromszáz forintot a kereskedőknél, a csomóban kínált változat kilónkénti ára ezerötszáz–kétezer forint...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!