Újabb segítség az élelmiszer-előállítóknak

Agro Napló
Elindította „Én is hazait vásárolok!” elnevezésű kampányát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), ennek fő célkitűzése, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a hazai termékek választására, ami a jelen helyzetben különösen fontos, hiszen így segíteni lehet a magyar termelőket és élelmiszer-előállítókat.

A NAK küldetésnyilatkozatában is megfogalmazta a magyar agrár- és élelmiszergazdaság érdekeinek kiemelt képviseletét – emlékeztet a köztestület. Hozzáfűzve: ennek szellemében rendszeresen, különböző kezdeményezésekkel népszerűsíti a hazai előállítású zöldségeket, gyümölcsöket, élelmiszer-termékeket és ösztönzi ezek megvásárlását, fogyasztását. A néhány héttel ezelőtti „Ne spájzolj!”-kampányt követő új akció elsősorban a városi és vidéki háziasszonyokat szólítja meg.

A most elindított, „Én is hazait vásárolok!” elnevezésű kezdeményezéssel az agrárkamara még inkább szeretné előtérbe helyezni a Magyarországon termelt alapanyagokból, magyarországi feldolgozóknál vagy kistermelőknél készült termékeket – ezek megvásárlásával valamennyi állampolgár tudja segíteni a járványhelyzetben nehéz helyzetbe került gazdálkodókat, előállítókat. Ezt az „együvé tartozást” szimbolizálja a kampány központi eleme, a nemzeti színű szív. Emellett a kampány kiemelt csatornáján, a NAK Itthonról Otthonra Facebook-oldalán a kamara arra kéri a magyar termékek iránt elkötelezett látogatókat – továbbá valamennyi potenciális vásárlót –, hogy ezt az összetartozást fejezzék is ki egy-egy hozzászólással, üzenettel, saját tapasztalataik megosztásával.

A NAK a kampánnyal szeretné elérni, hogy aki még nem kötelezte el magát a magyar termékek mellett, hosszú távon emellett döntsön, és vegyen hazait, akár az élelmiszer-webáruházban, akár a közeli boltban vagy a piacon.

A közösségi médiában, online hír- és receptoldalakon, nyomtatott újságokban, magazinokban zajló kampányban a kamara bemutatja a másik oldalt, az alapanyag-termelő hazai gazdálkodókat és az élelmiszer-előállítókat is. A kampányban az élelmiszeripar valódi szereplői és a fogyasztók népszerű és hiteles képviselői (Mautner Zsófi gasztroblogger és Molnár B. Tamás szakács) is szerepelnek.

Az „Én is hazait vásárolok!” kezdeményezés a koronavírus-járvány magyarországi megjelenésekor tapasztalt pánikszerű élelmiszer-felvásárlás kapcsán indított „Ne spájzolj!” kampány folytatása. A számos kommunikációs csatornán, médiafelületen lezajlott aktivitás arra hívta fel a figyelmet, hogy a vásárlók ne kezdjenek felesleges élelmiszer-halmozásba, mert az itthoni alapanyag-termelők, előállítók, feldolgozók képesek az ország teljes lakosságát ellátni élelmiszerrel. A roham csillapodásához a kamara akciója is hozzájárulhatott.

A fogyasztóknak szóló új kampány mellett ezen héten indult el a NAK online Piactér internetes felülete is, ami valódi segítséget jelent az agrárkamara tagjainak ahhoz, hogy terményeiket, termékeiket minél hatékonyabb tudják értékesíteni, másodsorban hozzájárulhat ahhoz, hogy az üzletekben minél nagyobb arányban legyenek jelen a minőségi hazai termékek -  ösztönös a NAK.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!