Újabb afrikai sertéspestis góc Borsodban

Agro Napló
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei, Ózdhoz közeli Hangony község külterületén talált vaddisznó hullában mutatta ki tegnap az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – adta hírül a hatóság.

Az ASP április végi Heves megyei, májusi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, majd októberi Borsod-Abaúj-Zemplén megyei megjelenését követően Borsod megye újabb területén azonosították a vírust. A fertőzést az Ózdhoz közeli Hangony község határában, a betegség szempontjából magas kockázati besorolású területen igazolta 2019. január 13-án egy elhullott vaddisznóból a Nébih laboratóriuma. A járványügyi nyomozás jelenleg folyamatban van - hangsúlyozta a hatóság. Az elmúlt négy hónapban az e területről beküldött több mint 150 – főleg az állománygyérítés során kilőtt vaddisznókból származó – minta eddig mind negatív eredményt adott.

Az ASP megállapítását követően az országos főállatorvos – a korábbi esetekhez hasonlóan –minden szükséges intézkedést haladéktalanul elrendelt - adta hírül a Nébih. Ezek közé tartozik többek között, hogy kijelölik a fertőzött, valamint azon belül, a járványügyi védekezés szempontjából fontos, szigorúan korlátozott területet. Az érintett területekről és a vonatkozó előírásokról részletes tájékoztató található a Nébih honlapján.

Fontos, hogy az afrikai sertéspestis az emberre nem veszélyes! A jelentőségét az a gazdasági kártétel adja, ami egyrészt a megbetegedett állományok leöléséből, másrészt a kereskedelmi korlátozásokból adódik.

A betegség nem csak természetes úton, hanem illegális sertésszállítással, ragályfogó tárgyakkal és fertőzött húst tartalmazó élelmiszerekkel is gyorsan tovább terjedhet. A Nébih felhívja minden állattartó figyelmét a jogkövető, felelős magatartásra a járvány házi sertésekre történő továbbterjedésének meggátlása érdekben! Továbbra is ki kell emelni, hogy a sertéseket állati eredetű anyagot tartalmazó élelmiszerhulladékkal („moslékkal”) tilos takarmányozni! Fontos, ha valaki sertésállományában hirtelen lázas megbetegedést, elhullást, vérzéses tüneteket észlel, 24 órán belül értesítse az állategészségügyi szolgálatot!

A betegségről, az elrendelt előírásokról, korlátozásokról, valamint az érintett területekről részletes és naponta frissített információk találhatók a Nébih honlapján.

A fertőzött területekről szóló adatokat böngészve egyébként kiderül, hogy egyre több az asp miatt elhullott, vagy kilőtt vaddisznó a korlátozás alatt lévő területeken.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!