2024. március 29. péntek Auguszta

Új lendületet kaphat az ültetvénytelepítés

Agro Napló
Mintegy 5600 hektárnyi korszerű, öntözhető ültetvényt létesíthetnek a gazdálkodók a következő években, legalábbis ekkora területre nyertek támogatást a Vidékfejlesztési programon belül – írja a Magyar Idők.

 

Az elmúlt években a Vidékfejlesztési program felhívására beérkezett kérelmek közül összesen 326 nyert támogatást. Nagy István agrárminiszter képviselői kérdésre adott írásbeli válaszából kiderült, az ültetvénytelepítés támogatására 2018. március 14-ig nyújthattak be kérelmeket a gazdálkodók, a nyerteseknek máig összesen 7,5 milliárd forint európai uniós forrást ítélt oda az irányító hatóság.

– Ebből az összegből, a korábbi programmal ellentétben, kizárólag öntözhető, korszerű, modern ültetvények létesíthetők – szögezte le a miniszter. Az eddigi döntések alapján így több mint 5600 hektár korszerű, öntözőrendszerrel ellátott ültetvény telepítését tervezik megvalósítani a kedvezményezettek.

A telepítés mellett a feldolgozókapacitás is bővülhet az előttünk álló években. A tárca eddig mintegy 113 mil­liárd forint értékű élelmiszeripari pályázatot fogadott be és hirdetett ki nyertesként. Ezen belül összesen 18 esetben konzorcium nyert európai uniós forrást a beruházáshoz, amelyek támogatási értéke együttesen eléri a 11,5 milliárd forintot. Az összes támogatott kérelem közül tíz zöldség- és gyümölcsfeldolgozásra irányult, így a jövőben 6,2 milliárd forintnyi uniós támogatást lehet erre a célra fordítani.

Ugyanakkor azoknak a termelőknek, élelmiszer-feldolgozással vagy borászattal foglalkozó vállalkozásoknak sem érdemes csüggedniük, amelyek ezen a pályázaton nem nyertek vagy esetleg lemaradtak róla. Az agrártárca ugyanis egy újabb felhívást hirdetett meg, mintegy 50 milliárd forint kerettel, ebből 10 milliárd forint a borászati, 40 milliárd forint pedig az élelmiszeripari beruházásokra fordítható. A kérelmeket várhatóan december 10-től nyújthatják be az érdeklődők, a támogatott projektek számát százra becsüli az irányító hatóság.

Az élelmiszeripari pályázatokon egyéni beruházás esetén legfeljebb 500 millió forint, kollektív fejlesztésnél 1,5 milliárd forint nyerhető el. A szőlész-borász beruházásoknál 200 millió forint a támogatás maximális összege. A miniszter írásbeli válaszában rámutatott, hogy a legtöbb beruházási felhívás támogatási intenzitása 40-50 százalékos, ami azt is jelenti, hogy legalább akkora vagy pontosan akkora önerővel kell ­rendelkezniük a vállalkozásoknak a fejlesztéshez, mint maga a támogatási összeg. Ezek alapján a tárcavezető szerint vélhetően csak olyan beruházások valósulnak meg a közeljövőben, amelyekre ténylegesen szükség van.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!