Tudatos fogyasztói döntések szükségesek a gazdaság erősítéséhez

Agro Napló
A tudatos fogyasztói döntések, a hazai termékek vásárlása azon túl, hogy a nemzetgazdaságot erősíti és védi, sok ezer család megélhetését is biztosítja - mondta az agrárminiszter sajtótájékoztatón, amelyet a „Válaszd a hazait!” kampány részeként zajló üzletbejárást megelőzően tartottak a Corvin Plaza CBA Príma üzletében, Budapesten.
 Fotó: Fekete István

Nagy István elmondta, hogy a koronavírus-járvány tavaszi tanulságait levonták, és a tapasztalatok alapján az ország önellátó képességnek nagy szerepe van, ezért fontos annak erősítése.

A magyar gazdák a vásárlók, a tudatos vásárlók kezében vannak. Így a kampány célja, hogy felhívják az emberek figyelmét arra: a magyar termékek vásárlásával a hazai, a helyi gazdaságot erősítik - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is a magyar áruk vásárlására ösztönözte a lakosságot, mivel – mint mondta – a kormányzati intézkedések mellett a magyar termékek megvétele is a belföldi munkahelyek megőrzését szolgálja. A magyar termékek nemcsak frissebbek és sokszor ízletesebbek, hanem környezetterhelésük is alacsonyabb, mint az import áruké – mondta.

A világjárvány egyszerre sodorta veszélybe az emberek egészségét, a magyar gazdaságot, a magyar családok megélhetését és a magyar munkahelyeket - emlékeztetett, és hangsúlyozta: a hazait vásárolni egyet jelent a nemzetgazdaság ismételt megerősítésével és a munkahelyek megőrzésével.

A kormányszóvivő szerint "aki tudatosan választ hazai árut, az nemcsak ebben tud segíteni, hanem biztos lehet abban, hogy minőségi, biztonságos árut fog venni, hiszen Magyarországon európai szinten is kifejezetten szigorúak az élelmiszerbiztonsági szabályok, amely saját magunk és a családunk egészségének az érdekében is egy fontos szempont" – foglalta össze az agrártárca honlapja.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója arról beszélt, hogy az általa képviselt üzletlánc tapasztalatai szerint a fogyasztói tudatosság egyre erősebb, a vásárlók egyre inkább az ár-érték alapján hozzák meg döntéseiket. Emellett sokan és egyre többen a magyar termékeket választják. Ebben fontos szerepe van a magyar üzletláncnak, amelyben egy korábbi független felmérés alapján 80 százalék felett találhatók meg a hazai termékek – mondta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!