Többszintű kamarai képzés indul a zöldségágazatban

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága – az ingyenes szakmai programsorozata keretein belül – meghirdeti a „Tanuljunk együtt! - Zöldség-gyümölcs feldolgozás” elnevezésű rendezvényét.

A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari Igazgatósága folytatja a zöldség- és gyümölcsfeldolgozás területén működők szakmai ismereteinek bővítését. Az eddig megrendezett eseményeknek megfelelően a köztestület célja továbbra is a lényeges elméleti alapokon túl a lehető legtöbb gyakorlati ismeret átadása az adott termékkel vagy termékkörrel kapcsolatban. Az idei tematikák összeállításánál a NAK arra is törekedett, hogy a tagi igényekhez igazodva további szükséges és hasznos tartalommal bővítse a programjait. Ezáltal a most jelentkezők mellett a programok valamelyikén már résztvevő tagjainak is szolgálhatnak újdonságokkal - közölte a kamara.

A kamara a gyümölcs- és zöldségfeldolgozók gyakorlati programját idén külön kezdő és haladó szinten hirdeti meg. A feldolgozással most ismerkedők számára egy 2x2 napos programot állított össze, ahol az alapvető ismeretek megszerzésére lesz lehetősége a résztvevőknek. Az előző programok tapasztalatai alapján a tematika úgy alakult ki, hogy a szükséges információkat kellő részletességgel kaphassák meg a program résztvevői, ehhez pedig indokolt volt az időtartam bővítése. A terméket előállító tagoknak – akik az előző félévekben már részt vettek a rendezvényen – pedig az előállítás aktuális kérdéseire kívánja a köztestület megadni a választ.

A tavaszi félévre tervezett események időpontja:

  • 2019. április 12-13. - Kezdő csoport I. modul és 2019. május 17-18. - Kezdő csoport II. modul 
  • 2019. május 10-11. - Haladó csoport

A programon való részvétel rendezett kamarai tagság mellett ingyenes, de regisztrációhoz kötött - hívta fel a figyelmet a kamara. Az utazás és az egyéb felmerülő költségek (a szállás, a programban foglalt ellátáson kívüli étkezések) a résztvevőket terhelik.

A programokon alkalmanként maximum 24 fő részvételét tudják biztosítani, ezért a regisztráció nem jelent automatikus részvételi lehetőséget. Az érdeklődők további információkat Polczer Katalin élelmiszeripari szakértőtől kaphatnak a polczer.katalin@nak.hu címen vagy a +36 70 490 50 80-as telefonszámon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!