Több mint kétezermilliárd forint gazdaságfejlesztésre

Agro Napló
Összesen 70,6 milliárd forinttal 2327,4 milliárdra nőtt az idén meghirdetni tervezett gazdaságfejlesztési pályázatok teljes keretösszege – erősítette meg a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A portfolio.hu portál pénteken írt arról, hogy a kormány megemelte az ebben az évben meghirdetendő gazdaságfejlesztési pályázatok keretét, és az eddig ismert menetrendhez képest tíz új pályázati felhívás várható.

Az MTI-nek adott írásos válaszában a tárca közölte: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) teljes kerete mintegy 2600 milliárd forint, így az idén meghirdetendő keret a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus teljes hét évére jutó összeg csaknem 92 százalékát teszi ki. Az év végéig összesen 95 pályázati felhívás érhető el a GINOP keretében. Eddig 54 kiírás jelent meg, 33 esetében pedig már hirdettek nyertest.

Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára a tárca tájékoztatása szerint kiemelte: jelentős keretemelkedés történt a kis- és középvállalkozások versenyképességének javításánál, az előzőhöz képest 34,5 milliárd forinttal magasabb a módosított keretösszeg. Ezzel 378,3 milliárd forint áll majd rendelkezésre az év végéig.

Két, korábban nagyon népszerű pályázati felhívás nyílik meg újra, módosított tartalommal ismét pályázni lehet majd a mikro-, kis- és középvállalkozások termelési kapacitásainak és kapacitásbővítő beruházásainak támogatására. Jelentős változás történt a pénzügyi eszközöknél is, 17,5 milliárd forinttal emelkedett a keretösszeg. Hamarosan nagy számban hirdetnek meg kombinált hiteltermékeket, illetve az első kockázatitőke-termékek is várhatóak még az idén - tette hozzá.

Rákossy Balázs úgy fogalmazott: a változtatások célja, hogy a piaci igényeknek leginkább megfelelő pályázati kiírások szülessenek, és az európai uniós források nagy lendületet adjanak a gazdaságnak. A cél a magyar gazdasági növekedés dinamikájának megőrzése, és ebben nagyon fontos szerepe van az uniós források hatékony felhasználásának.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!