MENÜ

Több mint 22 milliárd forintért zajlanak ökoturisztikai fejlesztések

Agro Napló 2020.07.09.

Több mint 22 milliárd forint értékben zajlanak állami, ökoturisztikai fejlesztések az erdőgazdaságoknál – mondta az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Baranya megyei Orfűn július elején.

 

Az agrártárca közlése szerint Zambó Péter a Mecsekerdő Zrt. megújult, Vízfő turistaházának átadásán mindehhez még hozzátette: az elmúlt tíz évben húszmilliárd forint összegben valósultak meg ökoturisztikai célú beruházások.

Hangsúlyozta: az utóbbi időszakban kormányzati szinten is átértékelődött az erdők szerepe. Így a gazdasági hasznon túl kiemelten fontos, hogy az erdők a köz javát is szolgálják, enyhítsék a klímaváltozás hatásait és rekreációs lehetőséget ugyancsak nyújtsanak.

Kiemelte, hogy az állami erdőgazdálkodás modellje összehangolja, fenntartható rendszerként kezeli a gazdaság, az ökoturizmus és a természetvédelem érdekeit.

Emlékeztetett arra, hogy a 22 állami erdőgazdaság kezeli és működteti az ország legnagyobb ökoturisztikai infrastruktúráját, kilátókat, erdei szálláshelyeket, látogatóközpontokat, erdei iskolákat, tanösvényeket, erdei szálláshelyeket, kisvasutakat.

Ismertetése szerint az erdészetek saját forrásból évente mintegy 4 milliárd forintot fordítanak a kezelésükben lévő ökoturisztikai hálózat fenntartására. A kétmillió hektárnyi magyar erdőterület felét az erdészetek kezelik, ahol évente mintegy 40 millió látogató fordul meg, az erdőgazdaságok ökoturisztikai létesítményei pedig 3,5 millió látogatót fogadnak.

 

zambo-peter-orfu_6

 

Az államtitkár azt mondta: a Vízfő turistaházhoz hasonló fejlesztések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország legszebb kirándulóhelyeit bárki felkereshesse. Ez most különösen fontos, hiszen az emberek a járványhelyzet miatti gazdasági nehézségek közepette sem szeretnének lemondani a színvonalas szolgáltatásokról - fogalmazott.

Hozzátette: a kormány és az erdőgazdaságok együttműködése garancia arra, hogy a hazai erdőkben a családok, idősek, fiatalok egyaránt megtalálják a biztonságot, egészséges kikapcsolódási lehetőségeket, elérhető áron.

Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos felidézte: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy Magyarországnak 2030-ra a legélhetőbb országok közé kell tartoznia, ebben nagy szerepe van az egészséges életmódnak.

Megjegyezte, a közelmúltban az Ős-Dráva Látogató Központnál átadott és az orfűi turistaház is versenyképesek a hasonló osztrák és szlovák létesítményekkel.

Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója mások mellett felhívta a figyelmet arra, hogy az erdészek feladata felkészíteni az Orfűt körülvevő bükkerdőket a klímaváltozás hatásaira.

A mecseki erdőgazdaság 69 millió forintos beruházással, a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program 46 millió forintos támogatásával újította fel és bővítette ki a létesítményt, ahol a meglévő három, kétszintes apartmanház mellé egy 16 férőhelyes, új házat építettek, és hat férőhellyel bővítették az egyik, korábban épült faházat – tartalmazza a tájékoztatás.

 

Fotók: Fekete István/AM