Több, mint 170 milliárd forint veszteség lehet a dísznövényágazatban

Agro Napló
Mintegy 174 milliárd forintra rúg a dísznövényágazatot érő veszteség az előzetes becslések szerint – mondta a Világgazdaságnak a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének elnöke, hozzátéve: de ezt a kárt két intézkedés is enyhítheti.

Orlóci László szerint az egyik ilyen segítség lehet a de minimis – azaz a csekély összegű – támogatás az energiahordozókra. Míg a másik a szaporítóanyagok árának a támogatására vonatkozna.

Az agrártárca erről szóló döntése bármely pillanatban megérkezhet, és százezer ember munkájának a megmaradását segítené. A többségük családi vállalkozásként működik – emelte ki a szakmaközi szervezet elnöke.

Hozzáfűzte: még nem dőlt el, hogy az anyák napja miatt tovább nyitva maradhatnak-e a virágboltok a mostani hét végén. A szakember már azt is nagy segítségnek nevezte, hogy a járvány idején három óráig nyitva maradhattak a virágüzletek és a kereskedések, hiszen Ausztriában például mindent bezártak.

A dísznövényágazat legmeghatározóbb tevékenysége a termesztés. Az előzetes felmérések alapján a vágottvirág-termesztők 85, az egynyári és balkonnövények termesztői 80, a díszfaiskolai termesztők 50 százalék körülire becsülik a bevételkiesésüket.

A második negyedévben a vágottvirág-termesztők 4,7 milliárd, a virágzó cserepes dísznövényekkel foglalkozók 7,3 milliárd, a díszfaiskolák 7,3 milliárd forinttól eshetnek el. A termelők minden forrásukat a tavaszi árukészlet előállításába forgatták, a tartalékaik végesek – mondta Orlóci László a Világgazdaságnak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!