2024. március 29. péntek Auguszta

Termékké és szolgáltatássá fejleszti kutatási eredményeit a MATE

Agro Napló
Minden egyetemi polgárnak, minden szakterületen, a nagy potenciált rejtő ötletek minden fázisában képes segítséget nyújtani a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Innovációs Központja, a közelmúltban bevezetett innovációs szolgáltatásokat felhasználva; az elsőként támogatott projektek az agrárium széles spektrumát fedik le: a precíziós növényvédelmi felmérések előkészítésétől speciális halgazdálkodási eszközök fejlesztésééig – közölte a felsőoktatási intézmény lapunkkal.

„Egyetemünk a magas színvonalú oktatási-kutatási feladatokon túl arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy az új eredmények ne csak szakmai publikációkban jelenjenek meg, hanem kézzel fogható termékként, technológiai újításként vagy szolgáltatásként a piacon is elérhetővé váljanak, azaz a társadalom számára is hasznosuljanak. Az ehhez szükséges lépcsőfokok megtételében nyújt hathatós segítséget a MATE Innovációs Központja” – emelte ki az egyetemi innovációs szolgáltatások fejlesztése kapcsán Gyuricza Csaba professzor, az intézmény rektora.

A Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) 2019-1.2.1-Egyetemi-ÖKO-2019-00006 projektjének támogatásával kifejlesztett innovációs szolgáltatások egyik fő pillére a MATE Proof of Concept finanszírozási programja, amely az egyetem berkein belül keletkezett kutatási eredmények piaci hasznosításának elősegítését célozza.

A kutatók a program révén támogatást kaphatnak innovációs ötleteik értékeléséhez, validálásához, üzleti hasznosításának vizsgálatához vagy a szükséges prototípusok kifejlesztéséhez, sőt a támogatás akár olyan fázisba is juttathatja a technológiákat, amelyek licenciára vagy spin-off cégalapítás útján történő tőkebevonásra is alkalmasak.

A programra eddig beérkezett pályázatokat külső szakmai és pénzügyi szakértőkből, vállalatvezetőkből és egyetemi felsővezetőkből álló bizottság értékelte, több körös bírálati rendszerben. Az első pályázati körben öt projekt lépett magasabb szintre az innovációs lépcsőn, összesen több mint 20 millió forintos támogatással.

Az Egyetemi ÖKO-projekt keretében a MATE Innovációs Központja Szellemi Tulajdon Finanszírozási Alapot is létrehozott, ami az egyetem intézeteinek, kutatóinak biztosít támogatást szabadalmi eljárások lebonyolítására – tartalmazza az ismertető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!