Teljesen letarolta a jég a mátrai borvidéket

Agro Napló
Szinte teljesen letarolta a mátrai borvidéket a szombati jégeső, a kár legalább 100 millió forint lehet az M1 aktuális csatorna vasárnapi közlése szerint – közölte az MTI.

A helyszíni beszámoló szerint Karácsondon és a környező települések szőlőültetvényein is nagyon nagy a baj. A gazdák szerint az év eleji fagy és a mostani jég "gyakorlatilag teljesen tönkretette az idei termést", így már inkább a jövő évre kell készülniük.

A domboldalról lezúduló sáros, hordalékkal teli víztömeg kisebb fákat, kerítéseket is kidöntött – hangzott el a műsorban.

A Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke, Nyilas János közölte az MTI-vel, a hegyközség területén lévő 6500 hektár szőlőültetvényből a termőterület meghaladja az ötezer hektárt. Előzetes becslések szerint ennek mintegy egynegyedét érte jégkár május 13-án.

"A viszonylag pontos becslések szerint 1000-1200 hektárnyi szőlőben 30 és 90 százalék közöttire tehető a termésvesztés. A termelési értékben így 30-40 százalék átlaggal számolva, 300-400 millió forintnyi a veszteség, amihez még az új ültetvényekben keletkezett károsodás is társul" - mondta a hegyközségi tanács elnöke.

Az MTI kérdésére a szakember kijelentette: a gazdák 95-98 százaléka a magas díj miatt nem rendelkezik biztosítással, így az elmúlt két évtized legnagyobb elemi kára őket sújtja. Így csak a kárenyhítési alapból juthatnak bizonyos összeghez, ami a tényleges veszteség 40 százaléka körül lehet majd - mondta.

Nyilas János szerint ez az esztendő nem a szőlősgazdák éve a Mátraalján. Kezdődött a januári kemény téli faggyal, folytatódott a húsvét körüli zöldfaggyal, majd május 3-án, és most 13-án is jégverés pusztított.

A szombati jégverés nyomán elpusztult termés már nem pótlódik, az alsó rügyekből ugyan jöhet még hajtás, de azon a fürt már nem érik be - közölte.

A szakember közlése szerint a jégeső centruma Gyöngyös városában volt. A környező településeket, Gyöngyössolymost, Abasárt, Visontát és Karácsondot, valamint Gyöngyöstarjánt, Gyöngyöspatát és Szücsit is hatalmas pusztítás érte.

A szombati viharról a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte, hogy a vihar Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Vámosgyörk és Karácsond településeket érintette a legsúlyosabban. Tankóné Antal Erika az MTI-nek azt mondta, hogy Karácsondon, Gyöngyöshalászon, Atkáron és Vámosgyörkön továbbra is érvényben van a másodfokú belvízvédelmi készültség.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!