Szakemberek tanácskoztak a baromfiágazat fejlődésének lehetőségeiről

Agro Napló
A baromfiállományok állategészségügyi státuszának megőrzése folyamatos éberséget, az általános járványvédelem fejlesztését igényli annak érdekében, hogy az állandóan változó járványügyi helyzetet a közeljövőben is megfelelően kezelni lehessen – fogalmazott Zsigó Róbert, élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkár a Magyar Országos Állatorvos Egyesület Baromfi Egészségügyi Tanácsa őszi ülésszakán.

Az OMÉK keretében megrendezett tanácskozásra a hazai szakemberek mellett a környező országokból is érkeztek állatorvosok, akik előtt Zsigó Róbert többek között arról is beszélt, hogy a hazai baromfiágazat az elmúlt években képes volt termelési színvonalát megtartani, növelni, amihez az alapanyag-termelés és a feldolgozás között létrejött szoros integráció is hozzájárult.


Fotó: Francz Ilona

A Magyarországon előállított és feldolgozott baromfihúsok külpiaci lehetőségei kedvezőbbek, mint a sertéshúsé, egyes kurrens termékek, mint például a vízi szárnyasok a fontos exportcikkek közé tartoznak, de ugyanígy a bel-és a külpiacon is sikeresek a magas minőségbiztonsági követelményeknek megfelelő csirkehús-feldolgozó vállalkozások is.

Az államtitkár az eredményeket sorolva felidézte: az első félév eredményei alapján a belföldi forgalom 2,3 százalékkal emelkedett, ezen belül is a pulyka kereslete nőtt. A baromfiágazat a vágóállat termelés 53 százalékát adja, és a belföldi húsfogyasztásban is az első helyen áll, 25,4 kg/fő/év mennyiséggel. Az állattenyésztés exportértékéből (ami összesen 2,1 milliárd euró) 500 milliót a baromfihús- export tesz ki, amelyhez még hozzászámítandó az élőállat-, a keltető tojás-, az étkezési tojás és a tollexport is. A baromfiágazat fejlődéséhez, a további eredmények eléréséhez az állategészségügy teljesítménye, a magas szintű állatorvoslás is jelentősen hozzájárul. Zsigó Róbert kiemelte: a legfontosabb mezőgazdasági exporttermékek közül csak a kukorica értéke múlja felül a baromfihúsét. A kormány folyamatosan keresi a mezőgazdasági termékek, ezen belül a húsáruk számára az újabb exportpiaci lehetőségeket.

Az államtitkár arról is szólt, hogy az ágazatot a hazai piaci helyzet változásai mellett a nemzetközi politika hatásai és az ebből eredő külpiaci változások sem kerülik el. Emellett az idén Európa több országában ismét magas megbetegítő képességű madárinfluenza esetek fordultak elő. A magyarországi kitörést az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság az állattartók hatékony együttműködésével idejében felszámolta.  Az országos fő állatorvos a hatáskörébe tartozó valamennyi állategészségügyi intézkedést megtette. A harmadik országokat folyamatosan tájékoztattuk a járványügyi helyzetről, ennek köszönhetően az exportra vonatkozó korlátozó intézkedéseket szinte valamennyi harmadik ország feloldotta – mondta Zsigó Róbert.

A Baromfi Egészségügyi Tanács szakülésén, ahol lehetőség nyílt a szakemberek tapasztalatcseréjére, a legújabb tudományos eredmények, információk megvitatására, az államtitkár hangsúlyozta: a baromfiállományok állategészségügyi státuszának megőrzése folyamatos éberséget igényel, amelyet ez, és a maihoz hasonló találkozó is eredményesen erősíthet.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Nem épül fel az óriási tojófarm

Nem épül fel az óriási tojófarm

Termelői összefogással és a helyiek közreműködésével derítették fel és akadályozták meg azokat a nagy ívű, német befektető által tervezett beruházások...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!