2024. március 29. péntek Auguszta

Stratégiai partnerség a VM és a gyógynövény szakma között

Agro Napló
Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a gyógynövény szakma képviselőivel - jelentette be a tárca élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács szakmai napján.

Kardeván Endre kiemelte: a stratégiai megállapodás célja, hogy olyan megoldásokat találjanak, amelyek segítik a magyar gyógynövény szakma régi hagyományainak továbbvitelét, de az új technológiai és piaci kihívásokra is megfelelő választ adnak. 



Ezen a területen Európában keresleti piac van: évente mintegy 7 százalékkal nő az igény a jó minőségű természetes gyógynövények iránt - mondta Kardeván Endre. Hozzátette, hogy a kiélezett piaci versenyben nem elegendő magas minőségű gyógytermékeket előállítani, a sikerhez átfogó piaci és reklámstratégia is szükséges.



Czirbus Zoltán, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács elnöke az MTI-nek elmondta: a szövetség becsült adatai szerint - az elmúlt három év átlagában - évente mintegy 20 ezer tonna szárított gyógynövényt dolgoznak fel az országban. A Magyarországon feldolgozott gyógynövények 70 százaléka vadon termő növények gyűjtéséből származik. 



A gyógynövénytermő terület nagysága 18-21 ezer hektár. A termesztett növények közül az elnök megemlítette a mustárt, az édesköményt, a mákot, a citromfüvet, a borsmentát, a kakukkfüvet, a körömvirágot, továbbá a fehérmályvát, amelyek termesztési technológiái a szántóföldi termesztéstől a háztájiban való előállításig terjednek. 



Magyarországon 110-120 gyógynövényfaj gyűjthető. Gyűjtésből legnagyobb tömegben a vadgesztenye származik, de gyűjtik az erdei csalánt, a csipkebogyót, az aranyvesszőt és a kamillát is.



Magyarországon mintegy 5 ezer ember foglalkozik gyógynövény-gyűjtéssel, termesztéssel pedig mintegy 25 cég. Ők további 1500-2000 embernek adnak munkát az elsődleges feldolgozásban.



Magyarországról a gyógynövények 70-80 százaléka alapanyagként kerül ki. A fennmaradó hányadot dolgozzák fel, például illóolajokat állítanak elő. 



Az ágazatban a gyűjtés és a termesztés éves árbevétele mintegy 10 milliárd forint. A nagy feldolgozottsági fokú, nagy hozzáadott értéket képviselő gyógynövénytermékekből évente további mintegy 40-50 milliárd forintos árbevétel származik. 



Czirbus Zoltán emlékeztetett arra, hogy elkészült a gyógynövény ágazati stratégia, amelynek fontos eleme, hogy a mostani uniós költségvetési ciklus végére Magyarországon a gyógynövény-termőterület a másfélszeresére nőjön, elérje a 30 ezer hektárt. A gyűjtött és termesztett növények mennyiségét pedig 25 százalékkal kívánják emelni, 20 ezer tonnáról 25 ezer tonnára. Ehhez mintegy 10 milliárd forintos többletforrásra volna szükség, ami lehetne például pályázati pénz - mondta a terméktanács elnöke.



Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium közfoglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek beszélt arról, hogy a közfoglalkoztatás egyik "projektlába" a mezőgazdaságban a növénytermesztés, illetve az állattenyésztés. Több önkormányzat is foglalkozik gyógynövény-termesztéssel, illetve gyűjtéssel, ezeket a programokat a BM szeretné támogatni a Gyógynövény Szövetséggel és Terméktanáccsal együttműködve.

Forrás: MTI, Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!