Sokan várnak beadott pályázatuk elbírálására

Agro Napló
Megfeszített tempóban zajlik a vidékfejlesztési pályázatok elbírálása, a tervek szerint az idén összesen 652 milliárd forintra köthet szerződést a nyertesekkel a Miniszterelnökség – írja a Magyar Idők. Kis Miklós Zsolt agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár szerint a döntést a sok esetben félkészen beadott pályázatok is lassítják, ráadásul a 2016 végén megszűnt Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal sem készült fel időben a kérelemdömping kezelésére.

A Vidékfejlesztési program keretének csaknem harmadáról döntött eddig a Miniszterelnökség. A beérkezett pályázatok közül mintegy 22 ezer kérelmet bíráltak el, közülük 13 ezer esetben hirdettek nyertest. Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Magyar Időknek elmondta: az irányító hatóság 458 milliárd forintra vállalt kötelezettséget, ebből 2016-ban és 2017-ben összesen 101 milliárd forintot már ki is fizettek a nyertes gazdáknak.

Az államtitkár szerint február végén több mint kétszáz kisüzemes, március elején pedig több mint ezer növényi és állati génmegőrzést folytató gazdálkodó kapta meg a támogató okiratát, a két felhívás során több mint tízmilliárd forintnyi támogatást ítélt oda az irányító hatóság.

Kis Miklós Zsolt emlékeztetett arra, hogy a kormány, illetve az államtitkárság eddig azon dolgozott, hogy a vidékfejlesztési pályázatok minél előbb elérhetővé váljanak. Máig összesen 55 felhívást tett közzé a Miniszterelnökség, így 1215 milliárd forintos keretből igényelhetnek támogatást a gazdák. Ez a teljes vidékfejlesztési keret 94 százalékát jelenti. Eközben folyamatosan zajlik a – jogosultsági értékelési feladatokat közbenső szervezetként ellátó – Magyar Államkincstárban és a kormányhivatalokban a már beérkezett támogatási kérelmek ellenőrzése.

A pályázóktól bekérik az esetlegesen hiányzó dokumentumokat, majd az ellenőrzés után a projektértékelői rendszerben folytatódik a kérelmek tartalmi értékelése.
– Ahogy az elmúlt év a pályázatok teljes körű meghirdetéséről szólt, úgy az idei a döntések és a kifizetések éve lesz – hívta fel a figyelmet.

A tervek szerint a vidékfejlesztési keretből ebben az évben összesen 652 milliárd forintot ítélnek oda a gazdáknak. Bár érthető, hogy minden gazda, aki európai uniós forrásból fejlesztené a birtokát, minél előbb szeretné tudni, hogy nyert-e, s ha igen, mikor jut a pénzéhez, az államtitkár szerint a felelős döntési folyamathoz idő kell.

Nem lenne szerencsés, ha egy esetleges hibás döntés nyomán odaítélt támogatást később egy ellenőrzést követően vissza kellene fizetni. Kis Miklós Zsolt szerint csak a beruházási jellegű felhívások esetében több mint 28 ezer kérelem érkezett be eddig, amit a kormányhivatalok munkatársainak pontról pontra ellenőrizniük kell. Ehhez jönnek hozzá a terület- és állatlétszám alapján igényelhető támogatások is.

Ez utóbbi körben beérkezett kérelmek száma meghaladja a 63 ezret. Ráadásul pályázóbarát hivatalként az új költségvetési ciklusban minden felhívás esetében megengedték a hiánypótlást. Erre azért is nagy szükség volt, mert sokan csak félig elkészített kérelmeket adtak be. A Miniszterelnökség célja, hogy minél több gazdálkodó tudjon eredményesen pályázni, a hiánypótlási lehetőséggel azonban tovább lassul a kérelmek feldolgozása.

Az államtitkár szerint a folyamatot lassította az is, hogy az időközben megszűnt a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) – amely a Vidékfejlesztési program irányító hatósága által átruházott feladatokat látta el, és ez év elejéig végezte a pályázatok jogosultsági értékelését – nem készült fel időben a pályázati dömpingre.

– Ezt a feladatot most az általános jogutód Magyar Államkincstár és a kormányhivatalok végzik, akik megfeszített munkával dolgoznak annak érdekében, hogy minél hamarabb át tudják adni a jogosult kérelmeket a Miniszterelnökségnek. Ezt követően haladéktalanul következik a pályázatok tartalmi értékeltetése az erre létrejött szakmai stábbal – emelte ki.

Az egyes felhívások nyerteseit egy korábban felállított elsőbbségi sorrendben hirdetik majd ki. A beruházási jellegű támogatások első szakaszaira benyújtott kérelmek tartalmi értékelése márciusban, illetve áprilisban indulhat el, az ezt követő két hónapon belül a döntések is megszületnek.

Kis Miklós Zsolt szerint előbb az élelmiszeripari fejlesztésekre, majd a vidéki településkép-fejlesztésekre benyújtott kérelmek nyerteseit hirdetik ki, azután a kertészeti és az állattenyésztési ágazat fejlesztésére beadott kérelmekről is döntés születik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Még van elnyerhető forrás öntözésre

Még van elnyerhető forrás öntözésre

A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztését célzó pályázaton még van elnyerhető forrás – írja a nak.hu. Az egyszerűbb igénylésért ügyfélbarát...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!