Sok feladata van a máktermesztőknek

Agro Napló
Második alkalommal került megrendezésre június 11-én, Tordason az étkezési és ipari máktermesztés hatósági ügyeivel foglakozó járási szakemberek szakmai tanácskozása – közölte a Nébih. 

 

Az országos esemény szervezője ez alkalommal is a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal volt. A program résztvevői, a mindennapi hatósági feladatok megvitatásán túl, kísérőprogramként a mák virágzáskori fajtabemutatóját is megtekinthették a Nébih tordasi fajtakísérleti állomásán.

A tavalyelőtt első ízben megtartott, nagysikerű szakmai nap után az Agrárminisztérium (AM) és a Nébih szakemberei újabb szimpózium keretében kívánták áttekinteni a máktermesztéssel kapcsolatos ellenőrzési, jelentési feladatokat, közvetlenül az azokat ellátó szakemberekkel. Az idei találkozó célja főként a jogszabályok egységes értelmezése, alkalmazása, a mákkal kapcsolatos morfológiai és szakmai ismeretek bemutatása, valamint a felmerülő kérdések megvitatása és a szakmai kapcsolatok elmélyítése volt.

A rendezvényen résztvevőket Kristóf Ákos az AM főosztályvezetője köszöntötte, majd a rendezvényt Zsigmond Richárd, a Nébih Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője nyitotta meg, aki beszédében az országos jelentések és a máktermesztő őstermelők ellenőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet.

Az előadások között ez alkalommal kiemelt helyet kaptak a máktermesztés és a kábítószerügy összefüggései. A neves előadóknak köszönhetően a jelenlévők megismerkedtek az ellenőrzésekhez kapcsolódó jegyzőkönyvek tartalmi követelményeivel, majd kábítószerügyi esettanulmányokat vitathattak meg.  A szakmai találkozó  egyik kiemelt előadása dr. Cserényi József rendőr alezredes prezentációja volt, aki a feljelentések és a hatósági eljárások fontosságára világított rá, ezzel is segítve a Nébih, a Kormányhivatalok és a Rendőrség jövőbeli hatékony együttműködését.

A szimpóziumon a Nébih Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatósága képviselői részéről (Károlyi Gyula igazgató helyettes, Dr. Fehér Marianna) szó esett még az ipari és az étkezési mák legfontosabb fenológiai ismertetőjegyeiről, a mák fémzárolásával kapcsolatos tudnivalókról, valamint a vetőmag-átvétel jogi szabályairól és gyakorlati problémáiról. Pamuk Etelka igazgató asszony előadását követően a szakemberek megvitatták a hatósági ellenőrzések során felmerülő tipikus hiányosságokat, illetve azok elkerülésének lehetőségeit.

A nap zárásaként a szakmai program mintegy 40 résztvevője a Nébih fajtakísérleti parcelláinál tanulmányozhatta az egyes mákfajták legfontosabb ismertetőjegyeit, tulajdonságait. 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!