Sikertörténet a Tisza-tó önszabályozó halászati hasznosítása

Agro Napló
Sikertörténet és a balatoni halgazdálkodás újjászervezése szempontjából is példaértékű lehet a Tisza-tavon néhány év alatt megvalósult önszabályozó halászati hasznosítási rendszer - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a tározó vízkezelőjének szombati évértékelő rendezvényén Tiszafüred-Tiszaörvényen.

Fazekas Sándor hangsúlyozta: a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. „néhány év alatt rendbe tette a horgászatot" a tározón és évről-évre eredményes hazatelepítési programot valósít meg.

Ennek eredményeként ökoturisztikai célpontként egyre népszerűbb a Tisza-tó, ahová újra növekvő számban érkeznek a hazai és külföldi vendégek.

A politikus rámutatott: az új halgazdálkodási törvény támogatja ezt a folyamatot, hiszen a korábbiaknál szigorúbb feltételeket szab a halászat gyakorlásához, előtérbe helyezi a horgászatot. Ugyanakkor ez utóbbi tevékenység gyakorlását is átláthatóbbá teszi, ösztönzi a sportszerű eszközök, módszerek és szemlélet terjedését – tette hozzá.

Hegedűs Gábor, a vízkezelő Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy különféle kedvezményes horgászjeggyel várják az ide érkezőket. A kezdeményezéstől a vendégéjszakák és a belföldi horgászok számának jelentős bővülését várják.

Tavaly a társaság 400 000 előnevelt ragadozóhal-ivadékot, 10 000 kilogramm kétnyaras és 30 000 kilogramm háromnyaras, horogérett pontyot telepített a tározóba.

A vízterület gazdag halállományának megóvásáért jól szervezett, eredményes halőri gárda felel – tájékoztatott.

Jelezte: egy három éve elindított adatgyűjtési munka részeként 2013-ban mintegy 100 000 horgásznapot regisztráltak és 10 828 esetben végeztek ellenőrzést, 63 esetben tártak fel hatósági eljárás megindítását igénylő szabálytalanságot. A jogsértések összességében 40 százalékkal csökkentek 2010 óta – húzta alá.

A Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. múlt évi gazdasági eredményeiről szólva az ügyvezető arról tájékoztatott: a társaság 2013. évi bevétele mintegy 225 millió forint volt, ennek 92 százaléka származik a területi jegyek eladásából, 8 százalékát pedig pályázati források, munkaügyi támogatás és a cég egyéb bevételei biztosították.

Forrás: MTI

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!