2024. március 29. péntek Auguszta

Sikeres volt az idei Sirha Budapest

Agro Napló
Szakmai és üzleti sikerként értékeli az összes részvevő az idei Sirha Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítást – közölte honlapján a Hungexpo.

A közzétett tájékoztatás szerint a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban az előző – két éve tartott – rendezvényhez képest 12 százalékkal több, mintegy 24 ezer látogató volt kíváncsi a gasztronómia, az élelmiszeripar, a pék- és cukrászipar, a szálloda- és vendéglátóipar, valamint a csomagolóipar újdonságaira.

A Sirha Budapest jelentősége folyamatosan növekszik. Ezt támasztja alá, hogy idén már több mint 300 kiállító vonultatta fel termékeit, szolgáltatásait, fejlesztéseit. Közülük csaknem minden harmadik külföldről érkezett. Az is a fejlődést mutatja, hogy a két évvel ezelőttinél 12 százalékkal több látogató érkezett a szakkiállításra február 4–6. között.

„Az erősödő magyar gazdaság és az emberek növekvő jövedelme az élelmiszeripar lehetőségeit is bővíti. Folyamatosan nő a vásárlói tudatosság és az igény a megbízható, magasabb minőségű élelmiszerek iránt” – mondta el a kiállítás megnyitóján Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár.

Hozzátette: a kormány stratégiai ágazatként kezeli az élelmiszeripart, és a korábbi időszakhoz képest nagyobb támogatásban részesíti az iparágat. Az egyik legfontosabb célja ugyanis az, hogy a Magyarországon megtermelt alapanyagokat minél nagyobb arányban itthon dolgozzák fel. „A magyar gazdaság és benne az élelmiszeripar most éppen azt a korszakát éli, amiben egyre több vállalkozó elhiszi és meg is mutatja, hogy elérhet az eddiginél jobb termékminőséget és piacra vezethet új terméket is, bevezethet környezetbarát csomagolást, növelheti terméke biztonságát, megcélozhat új piacokat” – mondta az államtitkár.

Az iparág rohamos fejlődését és az innovatív megoldások előtérbe kerülését jelzi, hogy a Hungexpo Zrt. és a Trade magazin negyedik alkalommal rendezte meg a Sirha Budapest nemzetközi innovációs termékversenyt. A verseny célja az volt, hogy a kiállítók bemutathassák a két kiállítás közötti időszakban piacra vezetett innovatív termékeiket, és szolgáltatásaikat. Az idei megmérettetésre 39 pályázat érkezett. Sőt, az idén először egy diákversenyt is megrendeztek.

Közép-Európa legnagyobb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállításának régiós megrendezése nem egyszerű árumustra, hanem az iparág innovációinak bemutatása mellett tapasztalatcsere, lehetőség arra, hogy a részvevők szakmai kapcsolatokat építsenek, megismerjék a legfrissebb iparági trendeket, és a legjobbak összemérjék tudásukat.

Az idei Sirha Budapest olyan rangos programoknak adott otthont, mint a Bocuse d'Or magyar döntője, a Sirha Budapest Desszert Verseny, a Közétkeztetési Szakácsverseny, vagy a most először a rendezvényen zajló Jeunes Chefs Rôtisseurs, fiatal szakácsok versenyének hazai döntője.

A kiállítással és versenyekkel egy időben a Sirha Budapest számos szakmai programnak otthont adott. Sokan keresték fel a kiállítás egyik újdonságát, a Sirha Business Cafét, ahol a kávé mellett üzleti workshopok várták az érdeklődőket, a kiállítás minden napján más-más témában.

Ismét bemutatkozott – a Trade Magazin szervezésében – a Future Store, azaz a Jövő Áruháza is, ami már a kezdetektől fogva visszatérő eleme a kiállításnak.

Emellett a Sirha Budapest fontos fóruma a nemzetközi kapcsolatépítésnek is, amelyet az Európai Unió egyetlen és egyben a világ legnagyobb üzletfejlesztési hálózata, az Enterprise Europe Network, a PRIMOM Alapítvánnyal közösen megszervezett nemzetközi üzletember-találkozó eseményével támogatott az idén is. Az előzetes adatok szerint idén 128 résztvevő összesen 196 találkozót bonyolított le, melyből 108 volt nemzetközi relációjú.

A Sirha Budapesten ezúttal is számos szakmai konferenciát, kerekasztalt rendeztek. Sikeres volt a Közétkeztetési Konferencia 2020, amelynek témái között fontos helyet foglalt el a fenntarthatóság, a gazdaságosság és a környezettudatos működés.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!