Sárváron nyitott szolgáltatóközpontot az agrárkamara

Agro Napló
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) 2017. február 22-én megnyitotta a Dunántúlon első, az országban második szolgáltató központját, Sárváron – közölte a NAK. A különböző szolgáltatók képviselői itt meghatározott rendszerességgel nyújtanak hiteles szakmai tájékoztatást, ami a kamarai tagoknak ingyenes.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tagjai versenyképességének növelése érdekében több lépésben bővíti szolgáltatásainak körét. A NAK elindította a Szolgáltató Hálózat Projektet, amelynek célja, hogy jobban megismerje a tagok igényeit, és azokra hatékony megoldásokat kínáljon. A kamara a partnernyilvántartás fejlesztése nyomán immáron naprakész, közhiteles adatokra épülő, széles körű adatbázissal rendelkezik a mintegy 400 ezer fős tagságáról, amely lehetővé teszi, hogy hatékonyabban szolgálja ki igényeiket.

Fotó: Gyulai Tóth Zoltán/NAK

A kísérleti jelleggel indult Szolgáltató Hálózat projekt része a tagi elégedettség- és igényfelmérés, illetve a kapcsolattartói hálózat kiépítése is. Utóbbival a NAK azt szeretné elérni, hogy azon tagok felé is kiépüljön a proaktív kapcsolattartás, akik tevékenységükből adódóan kevésbé veszik igénybe a kamara által nyújtott szolgáltatásokat.

Emellett a kamara a Szolgáltató Hálózat Projekt keretében Szolgáltató Központokat létesít, amelyek közül az első 2016. december 15-én nyílt meg Hajdúböszörményben, a második 2017. február 22-én Sárváron. A NAK Szolgáltató Központban a kamara a falugazdász körzetközponttal, ügyfélfogadással egy fedél alatt biztosít a gazdálkodók, élelmiszeripari szereplők számára szakmai tájékoztatást, tanácsadást olyan – vetőmagokkal, növényvédő szerekkel, tápanyag-gazdálkodással, erdészettel, biztosítással, jogi tanácsadással, mezőgazdasági gépforgalmazással, agrárfinanszírozással, kutatás-fejlesztéssel és pályázatokkal – kapcsolatos témákban, amelyek segítenek gazdaságuk működtetésében, fejlesztésében, vállalkozásuk eredményesebbé tételében. A különböző szolgáltatók képviselői a szolgáltató központban meghatározott rendszerességgel nyújtanak hiteles szakmai tájékoztatást, ami a kamarai tagoknak ingyenes.

A kísérleti időszak tapasztalatai alapján – Hajdúböszörményt és Sárvárt követően – a NAK az ország más térségeiben is szolgáltató központok kialakítását tervezi.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erdészeti fórumsorozatot tart a NAK

Erdészeti fórumsorozatot tart a NAK

Erdészeti tájékoztató fórumsorozatot tart a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szeptember 16. és november 4. között – közölte lapunkkal a köztestület...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!