2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Rugalmasabbá tették a vetőmag előállításának szabályait

Agro Napló
Magyarország vetőmag ágazata évente 180-190 milliárd forint értékű árut állít elő, ennek fele közvetlen exportra kerül, emellett az elmúlt évek piaci bővülése azt mutatja, hogy a vetőmag feldolgozó- és tárolókapacitás bővítésének van jövője – mondta Nagy István agrárminiszter a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén.
Fotó: Vetőmag Szövetség

 

A miniszter előadásában kifejtette, hogy a magyar agrártermelés hosszú távú fenntarthatóságát a minőségi vetőmagok és szaporítóanyagok biztosítják. Ez fontos nemzeti élelmezés- és élelmiszerbiztonsági stratégiai kérdés is egyben. Az országban előállított vetőmag minősége nagymértékben befolyásolja a betakarításra kerülő termés minőségét és mennyiségét.

A magyar vetőmag világszerte elismert. Magyarországon jelenleg körülbelül 100 ezer hektáron dolgoznak azért a szakemberek, hogy ez a jövőben is így maradjon.

Nagy István szólt arról is, hogy a vetőmagszakma kezdeményezésére az agrártárca a vetőmag előállításának jogszabályi rendelkezéseit módosította. Az új rendelkezés a vetőmag-előállításban rugalmasságot biztosít az ágazati szereplőknek, de nem veszélyezteti a jogszabályokban foglalt szigorú előírások magas minőségi és szakmai követelményeinek betartását. Korábban teljes egészében a hatóság végezte a vetőmag minősítését, az előállítás folyamatát, a jogszabály módosítással megteremtődik annak a lehetősége, hogy a vetőmag előállító szigorú feltételek teljesítését követően végezhesse ezt a tevékenységet - fejtette ki.

A miniszter szerint a következő évek kérdése, hogy a magyar vetőmag-előállítók és -forgalmazók hogyan tudnak előre lépni a globalizált piacon, együttműködve, közös piacépítéssel és -szerzéssel. A kutatás-fejlesztés, a termelés és a gazdasági tervezés területén is fejlesztésekre van szükség, mivel ezt igénylik a nemzetközi követelmények, a globális kihívások, az időjárási hatások, az ipar, valamint a fogyasztói igények változásai is. A fenntartható mezőgazdasági termeléshez innovációra van szükség, hogy a globális kihívások és a klímaváltozás hatásait csökkenteni lehessen, és ez kiemelten igaz a vetőmag termelésben is - tette hozzá.

A vetőmagszektor legfontosabb jövőbeni feladatai közé sorolta a vetőmag-kereskedelem harmonizálását, a növényegészségügyi kockázatok csökkentését, a kórokozók és kártevők világméretű elterjedésének kezelését a védekezési módszerek fejlesztésével, valamint az ellenőrző rendszerek összehangolását. Kiemelt feladat a vetőmag hamisítók elleni hatékony fellépés, melyet Magyarországon a hatóságok rendszeresen tervezett, illetve bejelentések alapján eseti ellenőrzések végrehajtásával végeznek - jegyezte meg.

Nagy István kitért arra is, hogy az agrárágazatok jelentős támogatások mellett működtek az elmúlt évtizedekben és jelenleg is ez a helyzet. Ugyanakkor el kell érni azt, hogy a mezőgazdasági ágazatok támogatások nélkül is versenyképesen működjenek. Ez jelenleg évjárattól és növényfajtól függően nem minden esetben teljesül. A támogatásoktól való függés megszüntetése elsősorban a hektáronkénti bevételek jelentős növelésével érhető el. A tárcavezető szerint ennek két lehetséges módja a hektáronkénti hozam növelése vagy az értékesítési ár növelése.

Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke kifejtette: a következő évtized nagyon fontos időszak lesz a magyar vetőmag szempontjából, hiszen most kell azokat a döntéseket meghozni, amely felkészítik az ágazatot a rá váró komoly kihívásokra. Napirenden van a generációváltás kérdése is, mert ehhez felkészült szakemberekre lesz szükség. A közös, sikeres jövő érdekében a szektor nagy várakozással tekint az ágazati irányítással történő szorosabb együttműködés elé.

A rendezvényen Nagy István agrárminiszter és Takács Géza átadta az idei Vetőmag Szövetség-díjat. Varga Dóra üvegművész alkotását az elmúlt csaknem fél évszázadban a hazai vetőmagágazat érdekében kifejtett tevékenységéért Ritter József kapta.  A 72 esztendős, közgazdász és külkereskedelmi végzettségű szakember 1971 óta foglalkozik vetőmagokkal. Több állami vállalatnál dolgozott, majd 1990-ben saját vállalkozást alapított. A Rit-Sat Kft. fő profilja egyebek mellett zöldség vetőmag termeltetése és kereskedelme. Ritter József alapító tagja az 1993-ban megalakult Vetőmag Terméktanácsnak. A szervezet munkájában tevékenyen részt vett, egyebek mellett a 2008-as siófoki EESNET konferencia és a 2017-es budapesti ISF Kongresszus Szervező Bizottságának is tagja volt. Ritter József a vetőmagágazati érdekek szószólója, állandó résztvevője a vetőmag szabályozással, jogalkotással kapcsolatos egyeztetéseknek és jelenleg is aktív résztvevője a nemzetközi kongresszusoknak.

Nagy István, Ritter József és Takács Géza, fotó: Vetőmag Szövetség
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!