Romániában több mint százötven céget alapítottak az ukrajnai menekültek

Agro Napló
Több mint négyezer ukrán menekült dolgozik Romániában, az általuk alapított cégek száma pedig meghaladja a százötvenet; az ukrán állampolgárok tulajdonában levő cégek 20 százalékát az idén alapították.

Írta kedden a Maszol.ro kolozsvári magyar hírportál a Ziarul Financiar gazdasági lapra és a Confidas piackutató cég által összegyűjtött adatokra hivatkozva.

A háború kitörése óta Romániába érkezett több mint kétmillió ukrajnai menekült elsöprő többsége csak átutazott Románián, egy részük azonban hosszabb távú tartózkodást tervez. A bukaresti munkaügyi tárca adatai szerint jelenleg közel 6500 ukrán állampolgár dolgozik az országban, közülük 4300-an háborús menekültek. A legtöbb menekült a feldolgozóiparban, az építőiparban, a vendéglátóiparban, és kiskereskedelemben helyezkedett el.

Vannak olyanok is, akik vállalkozóként próbálnak jövedelemhez jutni: július végéig 166 ukrán tulajdonban levő céget jegyeztek be Romániában, közülük 152-t a háború kitörése után. Ezek többsége az informatika, a szállítás, a kereskedelem, a tanácsadás és az építkezés területén működik.

Az ukrán tőke szerepe elhanyagolható a román gazdaságban: összesen 860 ukrán cég működik Romániában, ezek közel 20 százalékát idén jegyezték be. Másfelől az egyik legnagyobb román édességgyártó, a Kandia Dulce igazgatója, Dragos Militaru szerint a Romániába érkező háborús menekültek tömegei, ha kis mértékben is, de hozzájárultak a lakossági fogyasztás növekedéséhez, pénzt hoztak az országba.

A Galac megyei mezőgazdasági vállalat társtulajdonosa, Daniel Ciuhureanu pedig úgy vélekedett: a romániai mezőgazdaság is profitált a szomszédban dúló háborúból, főleg az Ukrajnával szomszédos vidékeken. Heteken át napi húsz, zöldségfélékkel megrakott kamion indult útnak Romániából a háború sújtotta országba. Ha nem lett volna ez a piac, vagonszámra került volna a szemétbe a paradicsom, mert jött a hőség, és nem lett volna, aki átvegyen ekkora mennyiségeket – magyarázta a Maszol által idézett vállalkozó.

(Forrás: MTI)

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!