2024. április 20. szombat Tivadar

Rettenetes vágóhidat zárt be a Nébih Létavértesen

Agro Napló
Felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy vágóhíd tevékenységét, mert erősen kifogásolható élelmiszerhigiéniai körülményeket tapasztalt a Hajdú-Bihar megyei üzemben – közölte a hatóság lapunkkal.

A közlés alapján az azonnali hatályú intézkedést számos hiányosság, többek közt a nagyfokú, általános takarítatlanság, az eszközfertőtlenítők, esetenként a mosdók működésképtelensége, valamint a megfelelő felkészültségű személyzet jelenlétét igazoló dokumentumok hiánya indokolta.

Súlyosan megsértette a hatályos jogszabályi előírásokat az a Hajdú-Bihar megyei élelmiszer-előállító létesítmény – emlékeztet a közlemény -, ahol februárban folytattak ellenőrzést a Nébih szakemberei. A szóban forgó egység nagy részében erősen szennyezett környezet és eszközök fogadták az ellenőröket: a vágócsarnok fala, mennyezete koszos volt, a pacaltisztító helyiség padozatát, falait és az ott tárolt eszközöket vastag mészfelrakódás borította.

A hasítófűrészre rászáradtak a húscafatok, az egyik kézmosóban több, erősen szennyezett kés és rozsdás felületű fűrész volt, a hűtőben ugyancsak elhanyagolt állapotban sorakoztak a ládák. Az udvari kerítés mellett fedetlen, repedt oldalfalú gyűjtőedényekben tárolták az állati melléktermékeket (szarvasmarhafejek, nyers juhbőrök), a földön szabadon hevert a nyers szarvasmarhabőr.

A felszerelés állapotáról sokat elárul, hogy az eszközfertőtlenítők nem működtek, eszközmosó pedig egyáltalán nem volt az üzem területén. Szintén rendkívül kifogásolható állapotban voltak a dolgozók számára biztosított öltözők és mosdóhelyiségek. Helyenként a kézmosókban nem volt folyóvíz, máshol a csatornahálózatba nem kötötték be azt, kézmosószert és papír kéztörlőt gyakorlatilag sehol sem helyeztek ki.

A vállalkozás nem mutatta be a képesítéssel rendelkező vágóhídi állatjóléti tisztviselőre és a dolgozók állatvédelmi oktatására vonatkozó dokumentumokat sem, márpedig megfelelő szakértelemmel rendelkező személyek hiányában nem garantálható, hogy a kábítás és a vágás során az állatoknak nem okoznak elkerülhető fájdalmat vagy szenvedést.

A Nébih a már részletezett, súlyos élelmiszerbiztonsági hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az üzem tevékenységét. Így az egység kizárólag a hibák maradéktalan kijavítása után, a hatóság újabb, kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja tevékenységét. Az ügyben az eljárás és bírság megállapítása folyamatban van – tartalmazza az ismertetés.

A vállalkozások adatai elérhetőek a hatósági jogsértés listán. Az ellenőrzés során készült fénykép- és videofelvételek elérhetőek a Nébih honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!