Rekord született a jánoshalmi traktoros ballagáson

Agro Napló
A jánoshalmi FM ASzK Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium idén újra megrendezte a már harminchat éves hagyománnyal rendelkező, gépfelvonulással egybekötött ballagását. Bár nem tervezték, idén is csúcsot döntött a részt vevő járművek száma.

A szakiskola diákjai már elsős koruktól tervezgetik, hogy ők is egyszer majd ők is végigvonulnak a városon a feldíszített traktorokkal. A végzős diákot ismét kitettek magukért, szalagokkal, lufikkal, helységnévtáblákkal díszítették fel a gépeiket. A gyülekezés és az indulás helyszíne most is a szokásos helyszín, a Kettőshegy dűlő volt. A tavalyi rekordot sikerült megdönteniük, bár most ezt nem tervezték.

Míg az elmúlt évi ballagáson 121 felvonuló géppel új rekordot értek el, ma viszont ezt is túlszárnyalták: 122 járművel búcsúztak el a végzős diákok az iskolájuktól, egyben új magyarországi rekordot állítottak fel. A traktoros felvonulás igazi látványosság, a jánoshalmi utcák mellé legalább ezer nézőt vonzott.

Kattintson ide, és nézegessen további fotókat a ballagásról!

Fotó: halasinfo.hu/Juhász D. Géza

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!