Régi idők iskolája – 2. rész: Seregélyes

Agro Napló
A Seregélyes lakosai által csak „MTH”-nak nevezett oktatási intézmény története közel hatvan esztendeje összeforrt a falu múltjával. Az akkori Munkaerő-gazdálkodási Tartalékok Hivatalának fenntartásában működő 319. Ipari Szakmunkásképző Intézet egy ingatlancsere folytán 1958-ban költözött Székesfehérvárról a Magyar Néphadsereg seregélyesi laktanyájába.

Az intézmény neve a politikai széljárás fuvallataira folyton változott, viselte korábban a falu szülöttének, Münnich Ferencnek a nevét, ám 2008 óta jelenleg is Eötvös József oktatáspolitikus, író a névadónk. Egy dolog azonban nem változott: iskolánk fő profilja alapítása óta a mezőgazdasági gépészeti szakképzés.

Az iskola történetét összefoglaló, 2008-ban, az alapítás 50. évfordulójára kiadott, Butola Zoltán, korábbi igazgató (2004-2016) által szerkesztett jubileumi évkönyv számos visszaemlékezést tartalmaz a történelmi hátérről, az intézmény létrejöttének igényéről és az itt folyó képzés jellegéről.

Az intézmény alapításának évtizede jelentős átalakulásokat hozott hazánk, főként a vidék életében. Az 1956-os forradalom után szerveződő új hatalom számára fontos volt a mezőgazdaság átalakítása, s ennek részeként a hatvanas évek elején létrejöttek az első termelőszövetkezetek, ahol a minél hatékonyabb termelés érdekében gépekre, s azokat üzemeltetni és karbantartani, javítani képes munkaerőre is szükség volt. S ebbe az elképzelésbe jól illeszkedett a seregélyesi iskola alapítása.

Az intézmény a rendszerváltásig stabilan működött, tanulólétszáma folyamatosan nőtt, ellátva jól képzett gépszerelőkkel és gépüzemeltetőkkel Fejér megye és a régió termelőszövetkezeteit, állami gazdaságait.

„1960-ig kétéves mezőgazdasági gépész (traktoros) képzés folyt, utána indult a mezőgazdasági gépszerelő hároméves iskola. Az első évfolyamon fémmegmunkáló (géplakatos) alapképzés történt, a második évben gépismeret és szerelési ismeretek, a harmadik évben szerelés és javítás. Az első két évben heti két napon volt tanítás, a harmadik évben már csak egy nap. A szerelési gyakorlatok kivételével minden gyakorlati munka termelő jellegű volt, ennek eredményét az intézet értékesítette. A végzős tanulók a 60-as évektől „vizsgaremeket” (vizsgamunkát) készítettek, általában gépmodellt (1:5) vagy oktatási segédeszközt, amelynek értékelése a gyakorlati vizsga eredményébe beszámított. (A budapesti mezőgazdasági múzeum több gépmodellt megvásárolt.) Az igen alapos gyakorlati oktatás és az ennek megfelelő elmélet eredményeként a végzett tanulók a vasipar szinte minden ágában el tudtak helyezkedni”- emlékezik vissza a kezdetekre Bódi János egykori igazgató (1960-1976), s így folytatja: „A 70-es évek közepéig az intézet infrastruktúrája is rengeteget fejlődött. A műhelyek egy része, a gépszínek, a belső szilárd burkolatú utak, a sportpályák és a tornaterem ez idő alatt épült.”

Jámbor Lajos, az intézmény következő igazgatója (1976-1999) ekként emlékezik: „Előrelépést jelentett, hogy a megyéhez kerültünk pénzügyi és pedagógiai irányítással. Ez minőségi változást jelentett, mivel hozzáértő szakemberek irányították az iskola elvégzendő feladatait. … Az iskola rendkívül jól képzett, nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanári karral, gyakorlói oktatói testülettel és nem utolsó sorban gazdasági-pénzügyi vonalon dolgozó kollégákkal bírt. … Az iskola dolgozóinak szakmaszeretetét, az elődök munkájának megbecsülését jelképezte, hogy a már nem használatos mezőgazdasági gépeket gyűjtötték, az iskola udvarán kiállítva lehetőséget adva a tanulók számára a múlt tiszteletére. … Megvalósítottuk a vontatóvezetői gyakorlati képzést, így a végzett gépszerelők vezetői jogosítvánnyal rendelkezhettek. … Az, hogy az iskola elismertté vált, csak úgy valósulhatott meg, hogy az itt dolgozó minden ember, legyen az hivatalsegéd, oktató, nevelőtanár vagy adminisztratív dolgozó, szerették az iskolát, magukénak érezték és szívesen tettek közösen, együttműködve is érte.”

Az iskolai élet kedves, néha mosolyra fakasztó, s mai diákként már szinte elképzelhetetlen pillanatképeit Majorosné Horváth Mária tanárnő idézi: „A legkedvesebb emlékeim közé tartozik az a hang, amit a dolgozatkérdések kiosztása után az osztályteremben hallottam: a mély csendet, amit csak a ceruzák és tollak kopogása tört meg. Annyira igyekeztek leírni, amit tudtak. …Mivel iskolánk országos beiskolázású volt, osztályomban a tanulók többsége kollégista volt, szigorú kollégiumi rendtartással. Ez azért volt jó, mert a diákotthonban megkövetelt fegyelem segítette az iskolai rend megtartását is. Tessék elképzelni! Ha reggel elég korán mentem az első órámra, láthattam a gyerekek kötelező reggeli tornáját a park örökzöld növényei között (télen is, trikóban, rövidnadrágban!). … A parkettával burkolt osztálytermekbe csak ruhapapuccsal lehetett bemenni… Akinek nem volt papucsa, igazolatlan órát kapott. … A köpenyviselet a tanárnak és diáknak egyaránt kötelező volt.”

Büszkék vagyunk rá, hogy évtizedekre visszanyúló testvériskolai kapcsolatot ápolunk a hasonló képzési profilú, csíkszeredai Székely Károly Középiskolával (23 éve) és a Szlovákiában működő Galántai Műszaki Szakközépiskolával (majd' 50 éve), amely nagyszerű lehetőség tanulóink számára, hogy megismerjék egymás kultúráját, gondolkodásmódját.

Az iskola életében a rendszerváltás hatására a mezőgazdaságban bekövetkezett változás új alkalmazkodási stratégiát igényelt, hogy e nagy múltú intézmény tovább tudjon működni. Butola Zoltán a jubileumi évkönyv Múlt és jelen című fejezetében így ír erről az időszakról: „A nyolcvanas évek közepétől megindított közoktatási és szakképzési reformok, a mezőgazdaság társadalmi presztízsének ugyancsak ez idő tájt kezdődő erodálódása, továbbá a rendszerváltás időszakának bizonytalanságai a kilencvenes évekre aláásták a stabilitást. Az intézmény vezetésének új utakat kellett keresni.” Így indulhatott el a mezőgazdasági gépszerelők szakközépiskolai képzése, majd az esti felnőttoktatás, 2001-től a környezetvédelem-vízgazdálkodás szakirány, 2008-tól pedig a hegesztő szakképzés. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy a kétkezi munka manapság egyre kevésbé népszerű a továbbtanuló fiatalok körében, és emiatt minden évben harcolnunk kell érte, hogy megfelelő számú diákot iskolázhassunk be.

Intézményünk 2015 szeptemberétől a Földművelésügyi Minisztérium fenntartásában, a velencei székhelyű Dr. Entz Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium tagintézményeként működik. „A helyzetünk ettől nem lett könnyebb, de bizakodva tekintünk a jövőbe – ezt már az intézmény jelenlegi vezetője, Szokolné Szecső Tímea nyilatkozta a Seregélyesi Kisbíró hasábjain –, és reméljük, hogy a minisztérium szárnyai alatt sikerül visszaszereznünk a mezőgépész szakma régi presztízsét. Igyekszünk helytállni az állandóan változó körülmények közepette is, és színvonalas oktatást, képzést nyújtani a hozzánk érkező diákoknak.  Mindezt bizonyítja, hogy tanulóink rendre eredményesen szerepelnek a Szakma Kiváló Tanulója országos versenyen, és hogy a régió mezőgazdasági vállalkozásai folyamatosan keresik a nálunk felszabadult, jól képzett mezőgazdasági gépész és gépjavító szakembereket.”

Összeállította: Varsányiné Kozma Judit
tagintézményvezető-helyettes

Sorozatunk korábbi részei:

1. rész: Jánoshalma

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult az idei AGROmashEXPO

Sikeresen zárult a hétvégén az idei 38. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, valamint a 10. AgrárgépShow Mezőgazdasági Eszköz-...

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Sikerszakma lett az agrárgépészet

Öt év alatt 70 százalékkal nőtt az agrárgépész szakmát választó diákok száma. A legtöbben a versenyképes jövedelem, a csúcstechnológiás gépek és a ter...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!