MENÜ

Pest megyei kutyaszaporítón ütött rajta a Nébih

Agro Napló 2021.02.08.

A közelmúltban tartottak ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) állatvédelmi szakemberei Albertirsán: az ellenőrök több mint száz, részben szűkös, fényszegény és takarítatlan helyen tartott kutyát találtak a helyszínen, továbbá állatgyógyászati készítmények tiltott felhasználását tapasztalták – tette közzé honlapján február elején a hatóság.

A kép illusztráció.

 

A tájékoztatás szerint a Nébih az állatgyógyszerek engedély nélküli használata miatt marasztalta el az ebtartót, akivel szemben az állatvédelmi eljárás a helyi járási hivatal közreműködésével zajlik.

A vizsgálat során kiderült, hogy több esetben fényszegény, valamint az elégtelen szellőztetés és a takarítás hiánya miatt néhol erősen ammóniaszagú körülmények között tartotta a kutyákat az az ebtartó, akiknél a Pest megyei Albertirsán tartottak ellenőrzést a Nébih szakemberei tavaly év végén.

Az ebek – köztük nemrég ellett szukák és kölykeik – egészségügyi szempontból jó állapotban voltak, azonban nem állt rendelkezésükre a jogszabályban előírt minimális férőhely, annál jóval kisebb területen zsúfolták őket össze. 

Az elégtelen tartási körülmények mellett az ellenőrök állatgyógyászati készítmények tiltott felhasználását is megállapítottak, ami tovább súlyosbítja a jogsértést. A készítmények szaktudás és engedély nélküli alkalmazása ugyanis – amellett, hogy jogilag tilos – az állatok egészségét is veszélyezteti. 

A tiltott állatgyógyszer-felhasználás miatt folytatott, nemrég lezárt eljárás során 120 ezer forint bírságot szabott ki a Nébih. A tartóval szemben az állatvédelmi eljárást a helyi járási hivatal szakemberei végzik, a Nébih szakmai támogatásával, ami még jelenleg is tart.

Ennek során a szakemberek a külföldre értékesítő kutyaszaporítót többek között a feltárt hiányosságok pótlására, továbbá a nem megfelelő körülmények haladéktalan kijavítására kötelezték. Az előírt határidőre elvégzett munkálatokat és a kutyalétszám jelentős mértékű csökkentését, valamint a férőhelyek növelését az állatvédelmi szakemberei utóellenőrzésen is megvizsgálják majd.

A kutyaszaporítás, az illegális kereskedelem leleplezésére eddig nem álltak hatékony eszközök a hatóság rendelkezésére. Ezen a helyzeten változtathat, hogy április 1-jétől mindenkinek, aki kedvtelésből tartott állatokkal kereskedik, regisztráltatnia kell az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóságnál. Részleteket az érdeklődők a weboldalon tudhatnak meg – tartalmazza az ismertetés.