Pálinka csak Magyarországon, csak magyar gyümölcsből – elismerték a pálinkakiváságokat

Agro Napló
Gyümölcspárlat bárhol, pálinka azonban csak Magyarországon, magyar gyümölcsből készülhet – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Nemzeti Pálinkakiválóság Program díjátadóján. 
Fotó: AM/Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az eseményen június második felében, az Országházban Zsigó Róbert felhívta a figyelmet – az agrártárca közlése szerint -, hogy a pálinka nemzeti italunk, hungarikum, folyamatosan növekvő fogyasztási mennyiséggel. A kereskedelmi főzdék által előállított mennyiség 2014-ben még 723 ezer hektoliterfok volt. Ez 2017-re meghaladta az 1 millió hektoliterfokot, ami több mint 5,5 millió palack fél literes 50%-os terméknek felel meg. Az elmúlt 15 évben a pálinka előállításának technológiai háttere, ismertsége és fogyasztói megbecsültsége is sokat javult. Ez köszönhető egyrészt a szakemberek minőségi munkájának, másrészt a pálinkafőzdék létrehozására, már meglévő főzdék korszerűsítésére rendelkezésre álló jelentős támogatási forrásoknak – ismertette az államtitkár.

Zsigó Róbert hozzátette: ehhez a pálinkaevolúcióhoz az agrártárca részéről is igyekeznek minden segítséget megadni. A minőséget ösztönző szabályozás mellett ezt az ügyet leghatékonyabban szakmai rendezvényekkel, különféle marketingeszközökkel és uniós eredetvédelemmel támogatjék. Ez a szándék szülte meg a 2014-ben elindított Nemzeti Pálinkakiválóság Program ötletét is.

Fotó: AM/Krasznai-Nehrebeczky Mária

Az agrártárca államtitkára hangsúlyozta: a program célja a pálinka megismertetése a bel- és külföldi fogyasztókkal. A célközönségben fontos tudatosítani a pálinka gasztronómiai jelentőségét, népszerűsíteni élvezetének igényesebb formáit. A tételek analitikai és érzékszervi minősítésével egy olyan gyűjteményt kívánnak létrehozni, amelyben az egyes pálinkák alkalmasak marketing célú bemutatásra. Emellett erősíteni kívánják a pálinka-előállítók helyzetét úgy, hogy közvetve szolgálják a gyümölcstermelők érdekeit is.

A Pálinkakiválóság Program ismét teljesen önálló megmérettetés, vagyis az Országos Pálinka Versenytől függetlenül került megrendezésre – emlékeztetett az államtitkár. Hozzátette: újdonság, hogy idén először a kötelező alkategóriákban TOP pálinkakiválóságnak minősített pálinkák közül egy elnyerte az Agrárminisztérium pálinkája címet. Az programra 24 pálinkaház 157 tételét nevezték. Ebből 22 pálinkaház 93 tétele került a Pálinkakiválóságok és a TOP Pálinkakiválóságok közé. A programot legmagasabb szakmai elvárásoknak megfelelően, hiteles, nemzetközi szinten is elismert minősítőkkel bonyolították le – közölte Zsigó Róbert.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!