2024. március 29. péntek Auguszta

Óvintézkedéseket vezetnek be Szlovákiában a sertéspestis miatt

Agro Napló
Szlovákia felkészült az afrikai sertéspestissel szembeni küzdelemre, ha a kór beszivárogna az országba. Az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet bejelentette, hogy szigorú óvintézkedéseket vezet be, miután a határ közelében a magyar oldalon egy elhullott vaddisznó-tetemet találtak – közölte az Inforádió.

Jozef Bíreš, az Állami Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Felügyelet igazgatója elmondta, hogy szükség esetén védőintézkedéseket foganatosíthatnak, de egyelőre csak a nagytenyésztőkre és a sertéstelepekre vonatkozóan van szükség szigorításra, ami a háztájiban egy-két sertést nevelőket csak minimális mértékben érinti. A Rimaszombati járásban nem szabad kiengedni az állatokat, és az esetleges további teendőkről az önkormányzatokon keresztül tájékoztatják majd a gazdákat.

A szakemberek szerint veszélyzóna kialakítására egyelőre nincs szükség, annak ellenére sem, hogy az elhullott vaddisznótetemet ugyan a magyarországi Hangony határában találták, de mindössze 350 méterre a szlovák határtól.

Ha a sertéspestis átterjedne a Rimaszombati járásba, akkor sertéstenyészeteket is veszélyeztetne. A fertőzés miatt ugyanis a teljes állatállomány likvidálását is elrendelhetik.

Jelenleg konkrétabb intézkedés a vadászokat érinti, ugyanis az állategészségügyi felügyelet, valamint a Szlovák Vadász Szövetség megegyezett, hogy növelik a vaddisznók kilövését a Rimaszombati járásban, továbbá felkészülnek a fertőzött tetemek likvidálására. Az esetleges veszélyről és a védőintézkedésekről Csicsai Gábor, a szlovák földművelésügyi minisztérium államtitkára azt mondta, hogy azok preventív jellegűek. "A kór terjedésének meggátolása a fő cél. Két módon terjed ez a kór, egyrészt a vaddisznók által, másrészt pedig a természetet járó, vagy sertéstelepeken dolgozók által. Ezért elkerülhetetlen a prevenció.

Tudni kell a vírusról, hogy nagyon ellenálló. A vaddisznók létszámának csökkentése fokozott mértékben javallott" – mondta az államtitkár.

A nagybani gazdákat az állategészségügyi felügyelet értesíti a szigorításokról. A háztáji gazdákat az önkormányzatokon keresztül tájékoztatják. Ha a betegség felüti a fejét a magyar határral szomszédos Rimaszombati járásban, akkor még szigorúbb intézkedések jöhetnek.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!