2024. április 20. szombat Tivadar

Ötödével nőtt tavaly az élősertés export

Agro Napló
Magyarország élősertés-kivitele 22 százalékkal emelkedett 2018 első tíz hónapjában az egy évvel korábban a külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva, miközben a behozatal 18 százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban – derül ki az Agrárgazdasági Kutató Intézet (AKI) legfrissebb tanulmányából.

A vaddisznóban talált fertőzések a házi sertésállományokat semmilyen szinten nem érintik – mondta a sertéspestishelyzettel kapcsolatban a Magyar Hírlap kérdésére Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács titkára a legutóbb Borsod megyében talált fertőzött vaddisznótetemre utalva. Ezen kívül a hatóságok mindent megtesznek, hogy a vaddisznók tekintetében is lokalizálják az eseteket, valamint minden esetben felhívják a figyelmet arra, hogy a házisertés-tartóknak az országos főállatorvos rendelkezéseit betartva – elsősorban az élelmiszer-hulladékkal történő etetés tilalmára gondolva – kell eljárniuk. Javasolják továbbá a házisertés-tartóknak, hogy kísérjék figyelemmel a Nébih honlapját.

A KSH adatai szerint Magyarország élősertés-kivitele 22 százalékkal emelkedett 2018 első tíz hónapjában az egy évvel korábban a külpiacon eladott mennyiséghez viszonyítva. Legfőbb partnereink Románia, Ausztria, Szlovákia és Hollandia voltak. Romániába több mint kétszeresére nőtt az export, Ausztria öt százalékkal, Hollandia kilenc százalékkal több, míg Szlovákia harminc százalékkal kevesebb sertést vásárolt Magyarországtól.

Az Agrárgazdasági Kutató Intézet legfrissebb tanulmányából kiderül, hogy az élősertés-behozatal 18 százalékkal csökkent, a megfigyelt időszakban a legnagyobb beszállítók Szlovákia, Németország és Csehország voltak. A Szlovákiából vásárolt sertések mennyisége öt százalékkal, a Németországból vásároltaké tizenkét százalékkal csökkent, míg a Csehországból származóké 71 százalékkal nőtt – olvasható a tanulmányban.

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége hét százalékkal, értéke húsz százalékkal csökkent 2018 első tíz hónapjában a 2017. január–októberihez képest. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították. A sertéshúsimport volumene 11 százalékkal nőtt, míg értéke egy százalékkal csökkent a megfigyelt időszakban. A sertéshús 63 százaléka Németországból, Spanyolországból, Lengyelországból és Szlovákiából származott.

Magyarország élő sertésből és sertéshúsból nettó importőr volt a vizsgált periódusban. A hazai termelésű vágósertés termelői ára áfa és szállítási költség nélkül 444 forint/kilogramm hasított meleg súly volt 2018 decemberében, ami kétszázalékos csökkenést jelentett az egy évvel korábbi átlagárhoz képest. Az AKI adatai szerint a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 4,4 százalékkal emelkedett 2018 decemberében 2017 azonos hónapjához viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Csökkent tavaly a sertéslétszám

Csökkent tavaly a sertéslétszám

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint Magyarországon 2,634 millió sertést tartottak tavaly december 1-jén, így az állomány 8 százalékka...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!