MENÜ

Országos madárodú kihelyezési program indul

Agro Napló 2020.10.30.

Az "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás madárodú kihelyezési akcióprogramjának indításaként 3500 odút és 350 etetőt helyeznek ki országszerte - közölte a kiállítás lebonyolításáért felelős kormánybiztos Nagymaroson, tette közzé a Miniszterelnöki Kabinetiroda honlapja.

 Fotó: Máthé Zoltán/MTI

 

Kovács Zoltán a nagymarosi Kittenberger házban elmondta: az akcióprogramot az állami erdőgazdaságok, a vadászkamara, illetve a nemzeti parkok részvételével valósítják meg országosan.

A programmal a természet apróbb részleteire igyekeznek felhívni a figyelmet, így az apró madarakra is, aminek egyre kevesebb természetes menedék áll a rendelkezésükre – hívta fel a figyelmet a kormánybiztos.

Hozzátette: szeretnének eljutni a helyi közösségekhez és a fiatalok bevonásával szeretnék megtalálni az odúk és etetők megfelelő helyét.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő többek között arról beszélt, hogy a jövő évi kiállítás szervezői komoly erőforrásokat és figyelmet fordítanak arra: a programig vezető útnak legyenek olyan elemei, amelyek a jövő generációjának szólnak és segítik a szemléletformálást.

Hozzáfűzte: az olyan programok, mint a mostani, igyekeznek felhívni a figyelmet arra, hogy a minket körülvevő természet nagyon nagy érték, és ezért megőrzendő a következő generációk számára is, és ezért sokat lehet tenni helyi szinten is – húzta alá a kormányszóvivő.