2024. március 29. péntek Auguszta

Óriási tejes beruházás Debrecenben

Agro Napló
Mintegy 12 milliárd forintos beruházással új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Kft. Debrecenben, a beruházás nyomán 181 új munkahely jön létre – jelentette be Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten.

Hozzátette, a fejlesztéssel várhatóan 10 milliárd forinttal nő a vállalat értékesítési árbevétele, amely most több mint 40 milliárd forintot tesz ki. A termékek 30 százalékát főleg keletre, Kínába értékesítik - mondta.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. Hozzátette, sikerült a kínai kormánnyal megállapodni a magyarországi tejtermékek exportjáról, a kínai szakemberek elvégezték az Alföldi Tej auditját, hamarosan meglesz az eredménye, és megindulhatnak a vállalat termékei Kínába is.

Az Alföldi Tej teljesítménye alapvetően határozza meg a magyar tejiparét - jelentette ki a miniszter. A csoport 320 millió liter tejet vásárol fel évente, ezzel a legnagyobb felvásárló, a magyarországi nyerstej termelés negyedét teszi ki a vállalatcsoport tagjainak termelése - ismertette.

Az ügyvezető igazgató szerint azért döntöttek a beruházás mellett, mert a csoport által termelt tej mennyisége meghaladta a székesfehérvári üzem évi 245 millió literes kapacitását, és 20 százalékát alapanyagként kell értékesíteni, sok esetben jelentős veszteséggel. A debreceni beruházással kiváló anyagból magas hozzáadott értékű termékeket szeretnének előállítani, a legmodernebb technológia beépítésével évi 8500 tonna sajtot és 7000 tonna porított terméket gyártanak. Az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen nagyságrendű beruházás a tejiparban - tette hozzá. A kapacitás bővítésével lehetőség nyílik a beszállítói kör növelésére is.

A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, hogy az élelmiszeriparban is technológiai verseny zajlik, a magyar élelmiszeriparnak nem mennyiségi, hanem minőségi versenyt kell vívnia. Ehhez meg is van minden adottsága. A mostani beruházással olyan technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, amelyek nyomán a legversenyképesebb, legjobb minőségű termékeket tudják előállítani. Papp László, Debrecen polgármestere elmondta, az élelmiszeripar Debrecen stratégiai ágazatai közé tartozott régebben, a rendszerváltást követő években azonban válságba került a tejágazat, de komoly összefogással sikerült megmenteni. Nagyon fontos a városnak a "válságtűrő", magas hozzáadott értékű termékek előállítása - jelentette ki.

Az Alföldi Tej Kft.-t 2003-ban alapította 23 tejtermelő, azóta dinamikusan fejlődött, 102-re emelkedett a taglétszáma. Közülük 30 százalék egyéni vállalkozó és kistermelő, a többi társas vállalkozás, amelyek több mint 5000 munkavállalót foglalkoztatnak. A nyilvános cégadatok szerint az Alföldi Tej Kft. 2015-ben 42,9 milliárd forint értékesítési árbevételt és 216 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 40,1 milliárd forint árbevételt és 405 millió forint eredményt könyvelhetett el.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A Tej Világnapja online is sikeres volt

A Tej Világnapja online is sikeres volt

Idén online keretek között rendezte meg a Tej Világnapját a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (Tej Terméktanács) a koronavírus-járványra tekint...

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!