Óriási siker – tiltás nélkül is GMO-mentes marad a magyar mezőgazdaság

Agro Napló
Az Európai Bizottság arról tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztériumot, hogy a termesztési engedélyezés előtt álló, illetve már korábban engedélyezett génmódosított kukoricafajták termesztési engedélye – a magyar kormány követelése alapján – nem fog kiterjedni az ország területére. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ezek a fajták nem lesznek termeszthetők Magyarországon.

A magyar kormány éveken át vezető szerepet játszott abban a tárgyalási folyamatban, amely végül idén márciusban jogi lehetőségét teremtett a GM növények köztermesztésének tagállami tiltására. Régóta kifogásoltuk és ennek minden lehetséges fórumon hangot is adtunk, hogy elfogadhatatlan az a gyakorlat mely szerint mások döntenek helyettünk arról, hogy akarunk e GMO-kat a magyar mezőgazdaságban vagy sem. A több mint négy évig tartó tárgyalássorozat során hazánk minden lehetséges eszközt megragadott arra, hogy megállapodás szülessen a javaslatról. A tiltást lehetővé tévő uniós jogszabályt az EU tagállamai közül elsőként ültettük át nemzeti jogrendünkbe, majd az új irányelv alapján a Földművelésügyi Minisztérium 2015. szeptember 21-én megküldte az Európai Bizottság számára azokat az értesítéseket, amelyekben követelte, hogy az engedélyezés alatt álló vagy már engedélyezett GM növények (összesen 8 GM kukorica) termesztési engedélyének területi hatálya ne terjedjen ki Magyarország területére.

A 2015. október 22-i határidőig az érintett vállalatok közül a Pioneer, a Syngenta és a Dow Agrosciences nem reagált a magyar követelésre, ezzel hallgatólagosan belegyeztek abba, hogy jövőbeli termesztési engedélyük ne legyen érvényes hazánk területén. A Monsanto – amelynek engedélyezési folyamat alatt álló kérelmére és meglévő engedélyére is vonatkozott a követelés – válaszlevelében csalódását fejezte ki, azonban nem emelt kifogást a kiigazítással kapcsolatban. Ezek alapján az Európai Bizottságnak minden jelenleg termesztésre beadott kérelem és meglévő engedély földrajzi hatályának kiigazítását el kell végeznie, melynek eredményeként egyetlen génmódosított növény sem lesz termeszthető Magyarországon.

Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy hazánk elkötelezett kiállása a GMO-mentességért vívott harcban ismét nem volt hiábavaló és a sikerrel zárult folyamat eredményeként Magyarország tiltás nélkül őrizheti meg GMO-mentes mezőgazdaságát, teljesítve ezzel az Alaptörvényben is kitűzött célt.

Amennyiben a jövőben további GM-növényekre vonatkozó termesztési engedélykérelmet nyújtanak be az Európai Unióban, úgy hazánk természetesen minden esetben kezdeményezni fogja, hogy ezen engedélyek területi hatálya ne terjedjen ki országunk területére.

Az uniós tagállamok többsége, vagyis összesen 17 tagállam (Ausztria, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország és Szlovénia) és 4 régió (Vallónia, Skócia, Wales, Észak-Írország) nyújtotta be követelését az októberi határidőig. Az új irányelv népszerűségéből is látható, hogy Európa zöme – hazánkhoz hasonlóan – nem szeretne GM-növényeket termeszteni és erről saját hatáskörben kíván dönteni. Meggyőződésünk, hogy ehhez nagyban hozzájárult az a magyar kezdeményezés is, melyet Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelentett be idén januárban, Berlinben azzal a céllal, hogy Európa GMO-mentes övezet legyen. Ugyanakkor bízunk abban, hogy ez a tagállamok részéről tapasztalható nagymértékű elutasítás további lökést adhat a kezdeményezésnek.

Forrás: FM Sajtóiroda

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!