Önkormányzatok pályázhatnak zártkertek kialakítására

Agro Napló
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) felhívja a pályázni kívánók figyelmét, hogy 2017. december 18-án megjelent az önálló Zártkert Program pályázatának felhívása.

A pályázati felhívásban foglaltaknak megfelelően a nemzeti forrásból finanszírozott Zártkert Program pályázatainak benyújtásához az internetes felület a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján 2018. január 2-án reggel 8 órakor nyílik meg. A pályázatokat 2018. január 31-én 23 óra 59 percig lehet benyújtani, illetőleg véglegesíteni. A pályázók részére 30 nap áll rendelkezésre az adatlapok elektronikus kitöltésére és véglegesítésére.

A Program megvalósításán keresztül a tárca elsődleges szándéka, hogy megteremtse azt a háttér-infrastruktúrát, amely az elhanyagolt területek újra gondozásba vételét, illetve a területek megközelítését segíti elő. Az ingatlan-nyilvántartásban zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását elősegítő fejlesztések, valamint a zártkerti ingatlanokhoz kapcsolódó életforma fennmaradásának érdekében, a zártkerti területek rendezése és átfogó infrastrukturális fejlesztése szükséges.

Az önálló Program létrehozására és elindítására 2 milliárd forint hazai forrású keretösszeg áll rendelkezésre, vissza nem térítendő támogatásként.

A támogatási intenzitás 100%. A programterv javaslata szerint a célterületekre kizárólag önkormányzatok vagy önkormányzati konzorciumok részére nyújtható támogatás, projektenként legfeljebb 10 millió Ft mértékben.

Az alábbi támogatási célokhoz kapcsolódó beruházásokra valósulhatnak meg a fejlesztések:

1. külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó út, földút, valamint az útszakaszhoz kapcsolódó csapadékvíz elvezetését biztosító (nyílt, felszíni) csatornahálózat karbantartásához kapcsolódó fejlesztések (kivéve erőgépek és eszközbeszerzés)

2. vízvételi hely kialakítása, kút létesítése, illetve víz-visszatartáshoz kapcsolódó kisléptékű víztároló kapacitás kiépítése (esővízgyűjtő rendszer kiépítése)

3. villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztések (hagyományos, vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítése)

4. vadkerítés létesítése, vadgazdálkodási/vadvédelmi elemek építése

5. területrendezés, gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés

Az 1.) és az 5.) tevékenységi területek önállóan nem pályázható tevékenységek, csak valamelyik másik célterület fejlesztésével együtt!

A Zártkert Program 2018. évi pályázati felhívása ide kattintva érhető el, valamint a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. honlapján.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!